1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

December 11-ével újabb 455 millió eurót fizet ki befektetőinek a CS Euroreal, az egyik legnagyobb, ám végelszámolás alatt levő német ingatlanalap. Ebben hazai befektetők pénze is benne ragadt 2010-ben, így a mögöttes magyarországi alapok végelszámolása is tőle függ. A végelszámolásban jó hír, hogy félévente fizetnek, a rossz az, hogy 2017-ig is eltarthat.

A német CS Euroreal nyílt végű ingatlanalap, amely ez év májusától végelszámolás alatt van, mivel nem tudta kifizetni a kilépni kívánó befektetőit, december 11-én újra részkifizetést teljesít. Azaz az ingatlaneladásokból, bérleti díjakból, kamatokból származó bevételeinek egy részét kifizeti a pénzükre várakozó befektetőknek. Az alap jegyeinek visszaváltása már 2010 tavasza óta fel volt függesztve, ráadásul 2008 óta másodszor, így sokuk türelme már igencsak kemény próbát kellett kiálljon.

A végelszámolás végelszámolást szül

Az alap sorsától függ magyar befektetők pénzének sorsa is, az Aberdeen Ingatlan, az Aberdeen Konzervatív Vegyes Alap és az Aberdeen Euró Ingatlan ugyanis nagy részben vagy egészben az Eurorealba fektette tőkéjét. A három magyar alap a korábbi számok szerint mintegy 7,1 milliárd forintot kezelt, szintén végelszámolásukról döntöttek.

Ezek befektetői valószínűleg szintén pénzhez jutnak, ugyanis a német alap már a nyáron teljesített egy részkifizetést, és ennek nyomán július elején a két itteni ingatlanalap szintén fizetett. A Konzervatív Vegyes megszüntetéséről pedig augusztusban döntöttek, részkifizetést is akkor teljesített, amint az alapkezelő közleményeiből kiderül.

Ingatlan Párizsban (Fotó: Credit Suisse Asset Management)

A német alap most 4,40 eurót fizet befektetési jegyenként, ez egy külföldi adó-visszatérítés miatt végül 4,6433 euróra emelkedik. A Finanzen.net szerint az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték (nettó vagyon) jelenleg 51,26 euró, a tőzsdei árfolyam pedig 33,6 euró. A végelszámolást intéző új menedzsment szerint a kifizetendő összeg már két olyan ingatlan árát is tartalmazza, amelyeket már eladtak, de csak december végi hatállyal.

Hiteltörlesztésekre is kell a pénz

Azt is figyelembe kellett venniük, hogy az alapnak hitelei is vannak, amelyek 75 százaléka a következő két évben esedékessé válik. A júliusi és a mostani kifizetés együtt mintegy 900 millió eurót tesz ki – az alap májusban durván hatmilliárd eurónyi vagyont kezelt, most 5,3 milliárd körülit. Ezen kívül azonban 214 millió eurónyi hiteltartozást is visszafizettek, részben esedékesség, részben ingatlanok eladása miatt.

A menedzsment hangsúlyozza, hogy félévente ki fogja fizetni a befektetőknek, amit a likviditásmenedzselés alapján lehet. Ugyanakkor a végelszámolás elvi határideje 2017. április 30., és a megfogalmazásból arra lehet következtetni, hogy adott esetben még ez is meghosszabbítható. Az alapkezelő októberben bővebb tájékoztatást tett közzé a végelszámolás kérdéseiről, a rövid, közép- és hosszú távon értékesíthető vagyonelemekről, a befektetők által feltett legfontosabb kérdésekről, amely németül is, angolul is elérhető itt.

Egy vagyok csupán a sok közül

A hazai befektetők egyébként nincsenek nagyon különleges helyzetben, Németországban sok tízezer befektető közel 24 milliárd eurója ragadt benne hasonló nyílt végű ingatlanalapokban az elmúlt években. Annak ellenére, hogy egyes ingatlanpiaci szegmensek nagyon jól mennek az országban, főként a lakáspiac, mert az infláció és negatív reálkamat miatti félelmükben sokan akarnak ingatlanba fektetni.

Ez a nagy irodaházakra és bevásárlóközpontokra, mint amilyenek az Eurorealban is vannak, úgy látszik, kevésbé terjed ki, másrészt az alap portfóliója nemzetközi. A Finanzen.net szerint a vagyon 56 százaléka Németországon kívül, főként Franciaországban, Nagy-Britanniában és Hollandiában van, de olasz és spanyol kitettsége is jelentős.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39800 39670 40570 -0,25% 0 0 10 689 361 400 HUF 2026-05-22 17:14:50
MOL 3828 3792 3952 -2,40% 0 0 4 496 686 602 HUF 2026-05-22 17:05:03
MTELEKOM 2622 2600 2640 -0,68% 0 0 1 124 932 750 HUF 2026-05-22 17:09:38
RICHTER 12000 11970 12250 -0,25% 0 0 2 901 135 470 HUF 2026-05-22 17:14:22
OPUS 312 307 318 +0,65% 0 0 21 890 390 HUF 2026-05-22 17:05:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG