4p
Számításaink szerint nincs szó tőkemenekítésről a befektetési alapok piacán, március első felében az ügyfelek kevéssel több pénzt fektettek az alapokba, mint amennyit kivettek. A kockázatosabb alapfajtákat azonban kerülték és sok eurót helyeztek el, ami persze az alacsony árfolyamnak is betudható.

Február 24-én reggel pattant ki a Buda-Cash Brókerház botránya, de abban a hónapban csak pár nap maradt, amikor a befektetők reagálhattak volna. Márciusban a „brókerbotrányok” néven emlegetett, de legalább annyira vállalati kötvények kibocsátásához és kisebb pénzintézetekhez kötődő botránysorozat erősen tovább gyűrűzött, érdemes tehát megnézni, reagáltak-e erre a megtakarításokkal rendelkező ügyfelek.

Hoztak is pénzt, meg nem is

A legátláthatóbb, nyilvános napi adatokkal rendelkező befektetésfajta a befektetési alapoké, ahol maximum pár napos késéssel látni lehet, mely alapba vittek friss tőkét, és melyikből vettek ki az ügyfelek. Számításaink szerint február vége és március 17-e között 67 millió forintos tőkebeáramlás történt a Bamosz adatbázisában szereplő alapok körében. Ez eléggé csekélynek számít, általában a tízmilliárdos nagyságrendben szoktak lenni a változások havonta.

Novemberben és decemberben például 48, illetve 31 milliárd forint körüli tőkekivonás volt, bár valószínűleg jórészt intézményi befektetők döntései következtében. Januárban és februárban pedig 27, illetve 30 milliárd forintnyi beáramlás történt. Az utóbbi években majdnem minden hónapban a beáramlás volt a jellemző – főleg a bankbetétekből csoportosítottak át alapokba megtakarításokat –, így a 67 milliós félhavi adat inkább alacsonynak számít. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a kisbefektetők annyira nem ijedtek meg, hogy tőkét vonjanak ki, de lehet, hogy sokan elhalasztották befektetésüket, vagy mérsékelték az összegét.

Nem voltak a topon az abszolút hozamúak

Az alapokon belül egyrészt a kockázatosabb kategóriában csökkent inkább a vagyon: az abszolút hozamú alapokból 11 milliárd forint távozott, a részvényalapokból pár százmillió, az ingatlanalapokból másfél milliárd. Másrészt valamilyen okból a mostanában népszerű rövid kötvényalapokból is távozott 10,6 milliárd. Nem tudjuk biztosan, de talán szerepe lehetett ebben, hogy az állam nemrég emelte a lakossági állampapírok kamatait, mert mindkét befektetési forma a kockázatkerülő befektetőknek való.

Nem ijedtek meg a magyar magántulajdontól

Nőni főleg a szintén nem kockázatmentes vegyes alapok tőkéje nőtt, tízmilliárd forinttal, a tőkevédett alapoké 5,3 milliárddal, kisebb mértékben pedig a pénzpiaci alapokat is megtalálták, pedig azok hozama mostanában a bankbetétekéhez hasonlóan alacsony.

A legnagyobb tőkekiáramlást elszenvedett tíz alap listáján egyébként az első négy banki tulajdonú alapkezelőhöz tartozik, nem banki alapkezelő alapja az ötödik helyen áll. Az első tízből hét banki, három nem banki tulajdonú cég által kezelt alap. A legnagyobb tőkekivonás egy független alapkezelőnél figyelhető meg, utána azonban nagybankok sora következik.

Eurót vegyenek

Mindeközben a forintos alapokból távozott 15,2 milliárd forint, és 14,5 milliárd forintnyi eurót helyeztek el az eurós befektetési jegyekbe. Ennek nyilván az lehet az oka, hogy az euró viszonylag olcsó, a 300 forintot kerülgeti a keresztárfolyam, ilyenkor a kisbefektetők gyakran kezdenek euróban takarékoskodni. A dolláralapokból egymilliárd forint távozott, nem csoda, sok éve nem volt ennyire drága a dollár, mint most.

Pár nappal rövidebb időszak adatai alapján hasonló eredményre jutott egyébként a Bamosz is. Februári hírlevelében megemlítette, hogy „március első két hetében a nyilvános alapokba további 9 milliárd forintot meghaladó mértékű friss befektetés áramlott, ami jól jelzi, hogy az alapok befektetői megítélése szerencsés módon nem változott meg a botrányok kapcsán”.

Nyilvános alapok vagyona (2015. február 28-tól március 17-ig)
Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás
(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú -11,3 686,3 12,5
Árupiaci 0,5 16,1 0,3
Dinamikus vegyes 0,7 13,3 0,2
Egyéb értékpapír 1,4 48,0 0,9
Egyéb pénzpiaci -1,3 527,1 9,6
Hosszú kötvény 3,7 215,9 3,9
Kiegyensúlyozott vegyes 2,4 459,1 8,4
Közvetett ingatlan -0,2 26,6 0,5
Közvetlen ingatlan -1,3 456,7 8,3
Likviditási 3,5 902,8 16,5
Óvatos vegyes 7,0 236,6 4,3
Részvény -0,4 264,5 4,8
Rövid kötvény -10,6 1 012,5 18,5
Szabad futamidejű kötv. -2,8 80,4 1,5
Származtatott 3,6 26,3 0,5
Tőkevédett 5,3 503,7 9,2
Összesen: 0,1 5 475,8 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): -3,2 2 946,1 53,8
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) -6,9 1 006,4 18,4
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG