A beteg állapotának rosszabbra fordulásakor az orvosok nem egyforma tájékoztatási stratégiát követnek. Az európai orvosok általában latin szavakba rejtik, és inkább csak sejtetik a pácienssel a kilátások romlását, az amerikai orvosok viszont közlik a legrosszabb hírt is, hogy a beteg felkészülhessen a súlyos helyzetre. (Az amerikai őszinteségnek a kulturális különbözőségen túl az is magyarázó oka, hogy az orvosok így akarják elkerülni a későbbi pereket.)
A gazdaság egészségi állapota is többféleképpen írható le: nyíltan vagy inkább óvatosan becsomagolva az üzenetet, elkerülendő a riadalmat. Ami az állami pozícióban levők szokásos viselkedési módját illeti, arról nyugodtan kimondhatjuk: Magyarország nem Amerika. Hivatalos közleményekben, nyilvános megszólalásokban ritka a dolgok nevén nevezése. Ha van is ilyen, az inkább csak a kormányon belüli pozícióharc részeként fordul elő, mint amikor még sok évvel ezelőtt Békesi László pénzügyminiszter a mexikói államcsőddel példálózott, hogy a vonakodó miniszterelnököt, Horn Gyulát határozott korrekcióra vegye rá.
Kósa Lajos nevezetes esete a lehetséges államcsőd emlegetésével 2010-ben más kategória, semmiképp sem példája a szükséges, de népszerűtlen intézkedés kikényszerítésére irányuló kommunikációnak. A legjellemzőbb az, hogy a megszorítást, áldozatokat követelő kiigazításokat valamilyen semleges, sőt inkább lelkesítő becsomagolásban, álcázva rejtve teszik közzé, mint például 2011-ben a Széll Kálmán tervben, amely valójában a megelőző évben megkísérelt, de sikertelen élénkítést követő masszív megszorítási csomag volt.
A megszorítás kifejezést azonban a kormányzó párt indexre helyezte, a kommunikációban azt sulykolva, hogy megszorítani csak a túloldal szokott, sőt valami fura okból szeret is.
Pedig a költségvetési kiadáscsökkentés, az adónövelés egyértelműen politikailag népszerűtlen intézkedés, és nincs kormány, amely a maga jószántából ezt tenné, ha nem lenne nyomós oka rá – például az, hogy a megelőző túlzott költekezés következményei miatt szükségszerű a korrekció.
Stop-go politika – az elnevezésből is látható, hogy semmiképpen sem magyar találmány. Az 1960-as évek brit kormányai a külső fizetési mérleg romlásakor kénytelenek voltak visszametszeni az állami kiadásokat, emelni a kamatokat, hűteni a túlfűtött gazdaságot, amely túl sokat importált – ám akkor lelassult a gazdasági növekedés, és nőtt az állástalanság. Erre hamarosan jött a ’go’: állami kiadásnövelés és/vagy kamatcsökkentés, hogy a pangó gazdaság erőre kapjon – amíg a nekilendülő infláció és a külső fizetési mérleg romlása ismét ki nem kényszerítette az egyensúlyrontó, de szükséges stopot.
Minket persze nem a korábbi brit esetek érdekelnek, hanem az, ami most zajlik az orrunk előtt itthon.
A kormány különösebb hírverés és részletes tájékoztatás nélkül 350 milliárd forintos állami kiadásvisszafogást írt elő a tárcáknak december elején. Ez bizony ismerősen hangzik a korábbi időkből:
amikor az állami kiadások nagyon elfutottak a tervekhez képest az év második felében, akkor gyakori volt a tárcáknál a költések visszafogása, eldöntött fejlesztések leállítása, tartalékok elvonása. Ezt a sok évtizedes gyakorlatot az utóbbi évek erős konjunktúrája idején, 2020-ig egy másik váltotta fel: a gazdasági növekedés valamint a mind erősebb árszintnövekedés miatt az állam adóbevételei a konzervatívan tervezett költségvetés előirányzataihoz képest kedvezőbben alakultak, így az év utolsó heteiben-napjaiban az Orbán-kormány rendszeresen nagy költekezésbe kezdett.
Lehetne természetesen egyensúlyba vinni az államháztartást, vagy legalább a betervezett két százalék körüli GDP-arányos deficitnél kisebb hiánnyal zárni az évet, semmint kutyafuttában kiszórni százmilliárdokat az ünnepi napokban. Ezt a közgazdasági logikát azonban rendre felülírta a stabilitási törvénybe írt szabály, amely szerint – hacsak nincs recesszió – a GDP-arányos adósságrátát minden évben mérsékelni kell. Ebből az önként vállalt kötelezettségből viszont az következik, hogy ha „túl jó” az egyik évben a költségvetési egyenleg, és ennek nyomán nagyot csökken az adósságállomány/GDP mutató, akkor gond lehet a rákövetkező évben. Így a biztonság kedvéért jobb lerontani az éves deficitmutatót, és abból adódóan csak kicsit javítani az adósságállományi mutatón, hogy legyen majd rá egy évre honnan tovább ereszkednie a rátának.
Ez azonban a múlt. 2020-ban hatalmas lett az éves deficit, emellett csökkent a GDP, így e kettő eredőjeként nagyot ugrott az adósság/GDP hányad; a felső 60-as tartományból a 80 százalékos szint fölé emelkedett. Ami gond volt ugyan, de jogi problémát nem okozott sem itthon, sem az EU-n belül. Az EU-s intézmények közös döntéssel arra az évre, sőt a rákövetkező középtávú időszakra felfüggesztették a stabilitási és növekedési paktum szerinti korlátok alkalmazását. Nem okozott hazai jogi gondot sem, mert az adott év recessziós volt (csaknem 5 százalékkal csökkent a reál-GDP).
2021 azonban más, mert bár „Brüsszeltől” ugyan lehet az előző évinél nagyobb adósságrátája a magyar államháztartásnak, de a kétharmados („sarkalatos”) stabilitási törvény szerint nem.
Márpedig a 2021-es évben beindított választási költekezés nyomán őszre már hatalmas lett a költségvetési hiány, amire az év végén a legkülönfélébb politikai elígérkezések még rá is pakoltak,
és bár növekedik a gazdaság, de bizony annyira nem, mint ahogyan a második negyedéves adatok alapján látszott. Ami fura módon segít némileg a kormánynak a határérték betartásában, az a felgyorsuló infláció, két módon is. A növekvő árak nyomán a forgalmi adóból, jövedéki adókból származó bevétel növekszik; másrészt az általános árszintemelkedés feljebb viszi a nominális GDP-t.
Amikor a 2021 novemberi államháztartási hiány ezermilliárdot meghaladó mértéke ismertté vált, rögtön felmerült a kérdés: mi lesz az éves deficittel? És mi lesz a költségvetési adósságrátával? A választ megkaptuk, amikor a megszorítás szót elkerülve a „pénzügyi tartaléknövelés” néven említett kiadáscsökkentésről döntött a kormány. Még nagyobb tétel a ferihegyi reptér megvásárlásának elhalasztása.
Az államjogi korlátok betartásának szándéka mellett talán az is szerepet játszott a gyors döntésben, hogy kijöttek az ijesztő inflációs adatok. A tárcák költekezésének évvégi visszafogása is egy eszköz a túlfűtött gazdaság némi hűtéséhez. A másik eszköz a monetáris politika: az MNB már a nyáron óvatosan tett egy-két kamatemelő lépést. Az MNB önértékelése szerint időben, a cseh, lengyel jegybankot egy-két héttel megelőzve intézkedtek. Azok viszont egyből nagyobb szigorítást hajtottak végre; a forintárfolyam tartós gyengélkedése mutatja, hogy a magyar kamatemelés nem volt elég, a sokadik kamatemelés ellenére sem.
A helyzet tehát komoly: az anticipáltnál nagyobb az infláció és a nyáron reméltnél valamivel gyengébb lesz a 2021-es gazdasági növekedés. Igy kell navigálnia a magyar gazdaságpolitikának. Ráadásul a nemzetközileg nagyon nyitott magyar gazdaság mostani külpiaci kilátásaira árnyékot vet a járványhelyzet bizonytalansága és a nemzetközi termelési láncokban fellépő gyakori feszültség – ezek eredőjeként a korábbi komoly külkereskedelmi mérlegtöbbletünk leapadt. A nemzetközi fizetési mérleg, amely éveken át szintén komoly többletet mutatott, deficitbe ment át: a hiány mértéke még nem nagy, de a változás iránya aggodalomra adhat okot. A gazdaságpolitika nagy gondja az, ha ikerdeficit lép fel és tartósul, azaz az államháztartás hiányához a külső mérleg hiánya társul.
Ebben a helyzetben fontos lenne a világos szó, hogy a gazdaság szereplői fel tudjanak készülni a következő időszaki viszonyokra. A páciensek állapotának romlásáról a felelős kezelőorvos tájékoztatja az érintetteket, azok érdekében. Nálunk a gazdasági bajokat illetően elég bújtatva történt ez ideig a helyzet feltárása. Érdemes megtekinteni, hogy az MNB monetáris tanácsa miként értékelte a viszonyokat, amikor egyébként egy újabb, nem jelentéktelen szigorítást jelentett be 2021. december 14-én.
„A magyar gazdaság helyreállási képessége erős. A gazdaság bővülése várhatóan a korábbinál lassabb ütemben folytatódik, miközben a növekedés szerkezetét kettősség jellemzi.” Az utóbbi utalás lényege az, hogy a nemzetközi termelési láncok zavarai, az emelkedő nyersanyag- és energiaárak miatt a reméltnél gyengébben húznak az exportra termelő ágazatok, másfelől tovább erősödik a belső kereslet. „A háztartások fogyasztásának emelkedése folytatódik, amit a jövő évi minimálbér-emelés és a lakossági jövedelmet bővítő kormányzati intézkedések is támogatnak.”
Az MNB a gyengébb második félévi adatok alapján már nem valószínűsíti a 7 százalék feletti idei GDP-növekedést. Azt 6,3–6,5 százalékra teszi, abban reménykedve, hogy az exportpiacokon nagy felpattanás lesz a jövő év derekáig, és akkor 2022-re 4,0–5,0 százalékos növekedés vetíthető ki. A novemberi év/év alapon számított infláció 7,4 százalék, a maginfláció 5,3 százalék: ez viszont kizárja, hogy a jegybank továbbra is erőltesse a saját eszközeivel a gazdasági növekedést. Főleg úgy, hogy a maginfláció várhatóan tovább emelkedik, az MNB becslése szerint 2022 közepéig 6 százalék közelében alakul.
De vajon felszívódnak-e az ellátási nehézségek, megfordul-e a nyersanyag- és energiaárak növekedése? Talán igen, ám a magyar árak alakulása nagymértékben függ attól, hogy a fogyasztók, munkavállalók és vállalkozók milyen áremelést érzékelnek és anticipálnak. Erre így utal a monetáris tanács közleménye: „Középtávon az árstabilitás elérésében meghatározó szerepe van az inflációs várakozások inflációs céllal összhangban történő horgonyzásának.” Magyarán: ha az emberek elhiszik, hogy nem nagyon lesz infláció, de legfeljebb csak annyi, amennyit az MNB mond, akkor már nem húzzák felfelé az árnövekedést a társadalom várakozásai.
A belső-külső egyensúlyról keveset szól a közlemény. „A költségvetés hiánya és az államadósság-ráta az idei évtől csökkenő pályára áll. A folyó fizetési mérleg egyenlege a járvány átmeneti hatásai miatt romlik.” A fizetési mérleg egyenlege a GDP 3 százalékát kitevő deficitet mutat 2021-ben és jövőre, majd „az előrejelzési horizont végéig fokozatosan javul. Ezzel párhuzamosan a gazdaság külső finanszírozási képessége – a 2021-22-es átmeneti csökkenést követően – emelkedik és a horizont végére a GDP 1 százaléka körül alakul.”
Ehhez az indokláshoz társult a döntés, az alapkamat újbóli emelése, amellyel a kamatfolyosó határait is megváltoztak. Az egynapos (O/N) betét 2,4 százalék, az O/N és egyhetes hitel 4,4 százalékra emelkedett. De a nagy jelentőségű döntés nem az újabb kamatemelés volt, hanem ami a pénzpumpát érintette:
a Tanács leállítja a Növekedési Kötvényprogramot, a folyamatban levő kibocsátások lezárásával. A Monetáris Tanács az állampapír-vásárlási programot is lezárta,
azzal a megjegyzéssel, hogy az MNB szükség esetén készen állampapír-vásárlásokkal beavatkozni az állampapírpiacba. A 4iG Nyrt. 350 milliárd forint értékű kötvénykibocsátás így még belefért a megszorító csomagba.
Milyen támaszt kap terveihez az üzleti szereplő? Az elmondottakból elég jól kiolvasható, hogy a hazai infláció elnyúló lesz, még abban a remélt esetben is, ha a bázishatás nyomán és a nyersanyagpiacok remélt konszolidálódása miatt külső áremelkedés nem éri gazdaságunkat – ami persze igen vélelmes kérdés, mivel ahhoz viszonylag stabil forintárfolyam kellene. Az is látható, hogy a kamatszint megy felfelé; nem is sok más eszköze van a jegybanknak, ha a fizetőeszköz vásárlóerejének megőrzésére szóló törvényi kötelezettségét be akarja tartani. A külső mérleg romlása ma még nem komoly, de aligha kerüli el az elemzők, hitelminősítők figyelmét – különösen akkor, ha tartósul a jelenlegi magyar kormány és az uniós intézmények közötti jogi vita, amely kritikus módon kihathat Magyarország finanszírozási helyzetére, annak külső megítélésére.
A hivatalos szövegben benne vannak az aggodalomra okot adó tényezők, a hangnem nyugtatgató. De kétséges, hogy a pénzügyi viszonyok romlásáért aggódókat megnyugtatná. A megszorítási csomag mértéke nem csekély, csak éppen rögtön lerontja hitelességét az indoklásokban szereplő kivételek léte. De főleg a mögöttes helyzet: a választási évre készülő állami intézmények ameddig csak lehet, elodázzák a tényleges kiigazítást. A költséges politikai akciókat (repülőtér megvétele, újabb gazdasági ágak feletti kontrol átvétele) nem adták fel, csak a források hiánya és a szabályozási korlátokba ütközés miatt elnapolták. Erre bizony nem könnyű üzleti tervet raknia a vállalkozónak. Ha kivár is egy kicsit, januárban, februárban aligha kerülheti el a jelentős átárazást mind eladói, mind vevői minőségében.
A kínai cégek hatbillió forintért ruháznak be Magyarországon. 
