Amikor néhány éve közismertté vált, hogy a magyar termelékenység növekedése elakadt, és visegrádi összehasonlításban is kedvezőtlen lett a kép, valamint a beruházási rátánk is alacsony, a gazdaságpolitika kedvezményes hitelezéssel avatkozott be. Tehette, mert a kamatok világszerte lefele tartottak, sőt bizonyos közgazdasági iskolák szerint eljött a tartós pénzbőség kora, így a kamattámogatott üzleti és lakásépítési hitelek mögött álló jegybank - és azon keresztül az állam, vagyis végső soron az adófizető - nem vállalt hatalmas terhet és súlyos kockázatot.
Jelenleg más baja van a magyar gazdaságnak (is) a járvány nyomán, ám ismét hangsúlyos eszközként került elő a gondolat: olcsó hitelek nyújtásával lehetne dinamizálni a gazdaságot. Az eddigi MNB-s hátterű hitelkonstrukciókon túl nemrég jelentették be, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a KKV-szektor számára vállalkozásonként maximum 10 millió forinton kamatmentes hitelt fog nyújtani ("újraindítási gyorskölcsön"). Ha ezekhez hozzávesszük az otthonfelújítási hitelt, a családi otthonteremtési kedvezményt, az államilag támogatott kisvállalati hiteleket, továbbá az EU-s forrásokkal kombinált egyéb kölcsönpénz-akciókat is, ezekből jól kiolvasható az állami törekvés: a gazdaságot olcsó és bőséges hitelekkel serkentik még gyorsabb növekedésre jó széljárás mellett, és ugyanezzel az eszközzel támogatják a kilábalást válságos időkben.
Az első, jogosan felmerülő kérdés ennek kapcsán, hogy a hitelt felvevők körében nem alakulhat-e ki olyan eladósodás, amely nem csupán nem gyorsítja a fejlődésüket közép- és hosszú távon, hanem a törlesztési terhek révén idővel inkább lefojtja az érintettek működését. Mert persze minden hitelügylet jól néz ki a futamidő legelején, de jön a másnap, a harmadnap - láttunk már ilyet. Felmerül továbbá a nemzetgazdasági fenntarthatósági vonatkozás is, szintén jogosan, különösen az állam bruttó adósságállományának 2020-as hatalmas, példa nélküli, 7000 (!) milliárd forintos növekedése ismeretében.
Az első dilemmára lehetne az a megnyugtató válasz, hogy 2008-as tanulságok óta mind a hitelfelvevők, mint a hitelnyújtók, mind pedig a felügyeleti intézmények óvatosabbak lettek. Ennek sajnos ellentmond egy sor korábbi tapasztalat: jönnek az új lelkesek, sőt még ideológiát is gyártanak ahhoz, hogy "ma már minden másként van". És valóban, komoly szerzőktől olvasható, hogy a pénzbőség - és ezzel a nyomott kamatszint - tartósan fennmaradhat, az állam adósságviselő képessége szinte korlátlan. Ez átvezet a másik dilemmához: tényleg fenntartható-e a hitelexpanzió nemzetgazdasági szinten? Nos, az államadósságot – forintban és devizában – eddig viszonylag olcsón, de sosem ingyen finanszírozta a magyar állam, ám a nemzetközi kamatszint jelenleg olyan mélyen van, hogy ennél lejjebb már nem tarthat. Ezzel szemben roppant méretű nemzetközi kiköltekezés kezdődött, amely nyomán felfele mozdulhatnak a hozamszintek. Ráadásul a magyar állam kockázati besorolása ismert módon elmarad a térségi társakétól, így a nemzetközi tőkepiac bármilyen rezdülését jobban megsínyli Magyarország, mint a feleakkora államadósság-hányadú többi ország a térségben.
Ezek nagyjelentőségű ügyek, amelyek körbejárására most nincs hely. Ám felmerülnek rövidebb lejáratú kérdések is. A célba vett gazdasági szereplők tudnak-e élni a hitelkonstrukciókkal? A közpénzek segítenek-e a társadalom és a gazdaság megvédésében? Ami a háztartásoknak szánt kedvezményes forrásokat illeti, azokból a szociológiai vizsgálatok szerint leginkább az amúgy is tehetősebb rétegek részesülnek. A lakáspiac élénkítésére és az építőipari aktivitás megtámogatására bizonyosan alkalmas a sokféle családi támogatás; az ügy etikai megítélése egészen más kérdés lenne.
Mi van, mi lesz a KKV-szektor dinamizálását célzó hitelakciókkal? A várható hatások előrejelzéséhez érdemes egy pillantást vetni a járvány második hulláma során kialakult viszonyainkra. A vállalkozásokat már a 2020 tavaszi sokk sem egyformán érte, ám a járványhelyzet nyári - átmeneti - javulása is különböző hatásokkal járt a vállalatok ágazati és méretbeli viszonyaitól függő módon. Az ipari ágazatok nagyrészében visszaálltak a tavasszal megszakadt termelési láncolatok, és számos területen visszatért a kereslet is, míg a személyes, emberi kapcsolatoktól jobban függő szolgáltatásokban elhúzódó és erőtlenebb lett a normalizálódás. A keresleti viszonyok gyengébb alakulása miatt a szolgáltató ágazatok szereplőinek meglehetősen nagy része a járvány második hullámában sem tud szokásos terheléssel működni; ezekben a fejlesztő, bővítő hitelek iránt akkor sincs nagy kereslet, ha mesések a kamatfeltételek.
Tanulságos megnézni a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet felmérését
A 2020 tavaszi válság előtt az iparban, építőiparban, kereskedelemben meglehetősen magas volt a kapacitáskihasználás szintje, ami a járvány első hulláma alatt lezuhant, majd csaknem a korábbi szintre visszaért októberre – de nem a szolgáltatási ágak többségében. Az is tudható, hogy a kivitelre termelő cégek a korábbi tempójukat könnyebben visszanyerték, mint hazai a fogyasztást kiszolgálók. Ami pedig a vállalatméretet illeti: csak a legnagyobb (a 250 főnél többet foglalkoztató) cégek csoportja érte el a válság előtti kapacitáskihasználási arányt, míg a kisvállalkozások között tartósan nyomott maradt a helyzet a második hullám alatt. Ebben a körben a 2021-es év elejének nagy kérdése sokkal inkább a túlélés, semmint a növekedési irány kijelölése és a finanszírozási konstrukció megválasztása.
Mindezek és a hazai KKV-szektor konjunktúra-kilátásainak bizonytalanságai alapján azt valószínűsíthetjük, hogy a magyar központi költségvetésbe beállított fejlesztési támogatások, valamint a hitelintézeti rendszeren keresztül folyó hitelforrások fő kedvezményezettje továbbra sem a kis és közepes cégek szektora lesz.
Szép eredményt tettek közzé.
