1p
Egy friss elemzés szerint Budapesten tavaly közel 3000 új lakást adtak el, míg értékesítési céllal mintegy 2500 társasházi ingatlan épült. A piaci kereslet volumene 2006 óta először haladta meg az új kínálatot, s a két, ellentétes tendenciájú mutató eredőjeként tovább csökkent az eladatlan lakáskészlet a fővárosban. A szocpol és a támogatott hitel idei bevezetése által is generált optimistább várakozásokat ugyanakkor az általános piaci bizonytalanság mellett az európai szinten rekord magas áfa árnyékolja be.

2011-ben tovább folytatódott az újonnan piacra kerülő lakáskínálat csökkenése; 164 társasházi beruházás keretében 2490 új lakás megépítését regisztrálta az OTP Jelzálogbank budapesti adatbázisa. A tipikus projektméret ennek megfelelően 15 lakásosra zsugorodott, míg a válság előtti években átlagosan 30-40 lakásos épületeket adtak át.

Továbbra is a XI. kerületet tartják a legkevésbé kockázatos terepnek a fejlesztők; minden negyedik lakás, közel 700 a kerületben épült meg, melyet a XIV. kerület 370, a XIII. 250, a II. és IX. pedig 180 lakással követ. Ezzel szemben mindössze 10 és 20 közötti új lakásszámmal állnak az I., V., XII., XVI., XX. és XXI. kerületek. Jövőre ráadásul a megépülő lakások számának további csökkenése várható.

Torzókat építenek

Nem ritka, hogy már megkezdett, a remélt közeljövőbeni piaci fellendülésre spekuláló, válságban indított beruházások állnak le, míg egy új tulajdonos át nem veszi azokat, vagy a legrosszabb esetben félig megépített torzók maradnak. Tavaly is több nagy beruházás került az egykori projektfinanszírozó bankok tulajdonába. Bedőlések épp úgy előfordulnak a magas presztízsű budai oldalon, mint Pest peremkerületeiben.

„Mintegy 80 olyan beruházásról van információnk, melyekben egyszer már árulták a lakásokat, ám menet közben, nagyrészt 2008 és 2011 között, leállt az értékesítés. A legtöbb ilyen eset a II., VII., VIII., XIII. és XIV. kerületben fordul elő. Olyan szerencsés beruházóval is lehet ugyanakkor találkozni, aki már megépült házban szünetelteti önszántából az értékesítést, mert nem szeretné nyomott áron eladni a lakásokat, így inkább kivár” – teszi hozzá Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

Milliós akciók és félkész lakások

A lelassult értékesítés előmozdítása érdekében a beruházók különböző ötletekkel próbálják a potenciális vevők érdeklődését felkelteni. Előszeretettel élnek pl. a bérlet lehetőségével. Az akár milliós nagyságrendű egyedi akciók mellett az árérzékeny vevőket célozza az a terjedő szokás, hogy a lakások szerkezetkészen is megvásárolhatók külön árlista alapján, s a vevő vagy a beruházóval, vagy saját maga választotta céggel végezteti el a burkolási, festési munkálatokat, és szerzi be a szanitereket, beépített bútorzatot. A lényeg az egyedi igények kiszolgálása mellett a vásárláskor fizetendő minél alacsonyabb ár.

Az, hogy ezek az értékesítési ösztönzők a körülményekhez képest sikeresek lehetnek, mutatják az eladási statisztikák. Az OTP Jelzálogbank adatbázisa szerint tavaly kicsivel több, mint 2900 új társasházi lakás talált gazdára a fővárosban, ami még mindig csak fele a 2008-as volumennek, ám az elmúlt három évben a legmagasabb szám.

„Egyelőre csak remélni tudjuk, hogy a tavalyi kissé növekvő forgalom trendforduló jelent, és nem az idéntől 27%-ra emelkedő áfa-teher miatti előre hozott vásárlások, illetve a bankbetétek esetleges befagyasztásáról szóló, a kormány által határozottan cáfolt 2011 év végi pletykák, illetve riogatások generálták azt” – mondja Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója, aki szerint a jó lakás napjainkban is jó befektetés.

Egy négyzetmétert elvisz az áfaemelés

A 2 százalékponttal magasabb áfa egy tavaly még 20 milliós lakás árát idén 320 ezer forinttal dobja meg, azaz nagyjából átlagosan egy négyzetmétert veszít vele a vevő. Vagy, ha úgy tetszik, ennyivel csökken a fejlesztő haszna, ha egyáltalán képes hasznot realizálni. „Ha csak azokat az országokat vesszük górcső alá, ahol az OTP Csoport érdekeltséggel bír, Oroszországban és Ukrajnában magánszemélyeknek áfa-mentes az újlakás vásárlása, Szerbiában és bizonyos esetekben Romániában a legalacsonyabb – 8, illetve 5%-os – adókulcs vonatkozik az új ingatlanokra, Montenegróban pedig a lakás árának csak a közvetlen építési költséget jelentő részére vetik ki az áfát. Érdemes lenne Magyarországon is megvizsgálni, hogy a fejlesztők által évek óta szorgalmazott alacsonyabb áfa-kulcs bevezetése milyen hatással bírna az adóbevételekre, azzal együtt, hogy egy megtisztult építőipar talpra állásának és elindulásának bizonyosan több más, pozitív gazdasági és társadalmi hatása is lenne.”


Bár a szocpol újbóli bevezetése és az – egyelőre még az EU illetékes szervének jóváhagyására váró – új lakások vásárlására felvehető államilag támogatott hitelek mind üdvözlendő lépések, önmagukban valószínűleg nem fognak látványosan lendíteni az idei keresleten – vélik az OTP elemzői. A szocpolnál a gyerekszám függvényében meghatározott minimális lakásmérethez rendelt támogatási összeg túl alacsony ahhoz, hogy vásárlásra ösztönözze az amúgy csekély önerővel rendelkezőket. Az idei várakozásokat lehűtheti emellett a bizonytalan makrogazdasági környezet, valamint annak a vélekedésnek a beigazolódása, hogy a végtörlesztés nagyon sok család és háztartás megtakarításait nullázta le.

Ezerből csak 16 lakást újítanak fel

A tavaly októberi 10 pontos zuhanás után januárban stagnált a GKI Gazdaságkutató Zrt. fővárosi ingatlanpiaci indexe. A fővárosi ingatlanpiaci index 93,6 ponton állt januárban, ami a mérési hibahatáron belüli, 1,6 pontos növekedést jelent - mondta Akar László vezérigazgató.  A lakosság lakásépítési kedve közel áll a mélyponthoz, míg a felújítási kedve történelmi mélyponton áll. Ezer háztartásból 7 biztosan vásárolna lakást, a mélypont 3 háztartással 2010 negyedik negyedéve volt, míg a csúcson - 2006 második negyedévében - 55 háztartáson állt a mutató.

A lakásfelújítást biztosan vállaló háztartások száma - szintén ezerből - 16 volt, 2006 második negyedében 138-on állt ez a mutató.

A GKI szerint a következő egy évben a lakások ára várhatóan nem változik Nyugat-Magyarországon. A valószínű árcsökkenés Budapesten 1,5 százalék, Pest megyében 2, míg Kelet-Magyarországon 3 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG