5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Hatszín Teátrum az első vesztese a színházi élet szereplői közül, amely a járvány miatt ideiglenes bezárásra kényszerült. Tény, hogy a kevesebb tartalékkal, kisebb erőforrással működő színházak feladhatják, míg a nagyobbak a nézőszám esetleges visszaesésével számolhatnak.  

Bár júliusban – a HVG információi szerint - Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter még lehetségesnek tartotta, hogy 200 főben maximalizálja a kormány a beltéri kulturális események látogatószámát, ami a nyári színházak mellett még az őszi színházi évadot is kérdésessé tette volna, végül ebből az elképzelésből nem lett semmi, a kormányzat nem szabályozta a kérdést, így nem határoztak meg semmilyen látogatói limitet a színházak esetében.

Helyette maradtak a közösségi kulturális rendezvényekre vonatkozó általános viselkedési szabályok, melyek a maszkviselésre, a távolságtartásra és a gyakori kézmosásra hívják fel a figyelmet. Az ajánlások között szerepel ugyanakkor az is, hogy jegyet lehetőség szerint on-line módon vásároljunk, és a nem egy háztartásban élők próbáljanak legalább két szék távolságot tartani egymástól, azaz hagyjunk üresen legalább két széket egymás között.

A korlátozások elmaradása ellenére a kevesebb tartalékkal, kisebb erőforrással működő magánszínházak még így is nehéz helyzetbe kerülhetnek.

A Hatszin Teátrum azóta lemondott igazgatója - Gálvölgyi Dorka - szeptemberben még bizakodón nyilatkozott laptársunknak, az eletforma.hu-nak, de az őszi évad indulásakor bejelentették, hogy a színház működését időlegesen felfüggesztik. A honlapon annyit közölnek, hogy „Kis, önerőből működtetett színház vagyunk, nem tudunk olyan mértékű biztonsági intézkedéseket tenni, amellyel minimalizálni tudnánk a fennálló veszélyhelyzetet. Így 2020. szeptember 19-től határozatlan időre bezárunk.”

Potenciális látogatóikat ugyanakkor arra biztatják, hogy figyeljék a színház honlapját, és FB oldalát, amelyen mindenről tájékoztatni fogják őket, és remélik, hogy a vártnál hamarabb újra kinyithatnak. A honlapon emellett részletes tájékoztató olvasható az elmaradó előadásokról, vagy éppen azokról, melyeknek sikerült új helyszínt találni.

Amit már tudni, hogy a produkciók egy részét a Katonában, másik részét a Centrál Színházban láthatják a nézők.

Utóbbiról elmondhatjuk, hogy 2-2 szék kihagyásával lehetséges jegyet vásárolni, illetve érvényes a soreltolás is a nézőtéren, így a lehető legnagyobb távolságtartást sikerül megvalósítani a Ráday utcában.

A Gózon Gyula Kamaraszínház a szeptembert már jókora visszaeséssel indította, már, ami az eladott jegyek mennyiségét illeti. A színháztól kapott tájékoztatás szerint a korábbi évek hasonló időszakához képest mintegy 40-50 százalékkal csökkent a jegyeladás. A játszóhely eleve csak félházra kínál jegyeket, és az ültetésre vonatkozó biztonsági előírásokat is szigorúan betartják. Félnek az emberek zárt helyekre, így színházba is járni, főleg az idősebb színházlátogató közönség gondolja meg kétszer, hogy megnézzen-e egy-egy előadást - mondták el. A színház március 15-én bezárt, és ezekben a hetekben a karantén alatt elmaradt előadásokat pótolják.

Az őszi évadban a Gózon Gyula Kamaraszínház három önálló saját bemutatóval készül (csak összehasonlításul: tavaly két új előadást vittek színre az őszi évadban), és egy előadást fognak most befogadni. Az első premier az Előjáték a Lear királyhoz november 5-én.

Hasonlóan a Gózon Gyula Kamaraszínházhoz a Vidám Színpad is most az őszi évadban pótolja a tavasszal a koronavírus- vészhelyzet miatt elmaradt előadásait, és erről részletesen tájékoztatnak a színház honlapján. Amennyiben az új időpont nem megfelelő, úgy a színház lehetőséget biztosít a jegyek más előadásra vagy ajándékkártyára cserélésére.

A befogadó színházként működő Spirit Színház honlapján nem jelezték, hogy bármely előadásuk a koronavírus járvány második hulláma miatt elmaradna, a szeptember elsejétől életbe lépő általános biztonsági intézkedésekről azonban részletes tájékoztatást adnak.

 

Az őszi évadot megkezdő budapesti kőszínházak általában honlapjukon hívják fel a figyelmet az elmaradt előadások pótlására, vagy azokra a biztonsági előírásokra, melyeket a koronavírus járvány miatt hoztak meg.

Az Örkény Színház saját hatáskörében több intézkedést is bevezetett, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tarthassák meg előadásaikat.

Így például megfelezték a nézőtereket, a 400 fős nagyteremben 200 ülőhelyet biztosítanak a nézőknek, míg a stúdióban 50 helyre tudják a látogatókat leültetni a korábbi 90 helyett. A színház ritkábban is tűz ki előadásokat, a műsor nem olyan zsúfolt, mint korábban volt, több repertoár-előadás felújítását pedig későbbre halasztották.

A napokban indult viszont az előadások élő, on-line közvetítése, októberben összesen hét előadást streamel így a színház, 3800 forintos áron. A jegyek a hagyományos előadásokhoz hasonlóan limitált számban kaphatók majd.

Látogatószámban, jegyeladásban tapasztalható-e visszaesés a járvány, illetve a korlátozóintézkedések miatt, és ha igen, az pontosan milyen mértékű? - kérdeztük e-mail-ben a Radnóti Színház illetékesétől, akitől a következő választ kaptuk:

"Érezhető visszaesés, azt tapasztaljuk, hogy a nézőink 60-70 százaléka látogat most el hozzánk."

 

Címkék: Kultúra

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Önnek mennyit ér a kultúra? És fizetne is érte?
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 08:55
Egyre több kulturális szolgáltató dönt úgy, hogy közösségi finanszírozás keretében próbálja megvalósítani egy-egy projektjét. Laptársunk, az Mfor azt nézte meg három példán keresztül, hogy ez a gyakorlat milyen formákban működik itthon. 
Kultúra Miben tér el egy kísérleti jelleggel létrehozott oktatási intézmény az államiaktól?
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 06:51
Interjú Halácsy Péterrel, a Budapest School egyik alapítójával.
Kultúra Hihetetlen áron kelt el egy festmény a Sotheby’s árverésén
Kenessei András | 2024. március 10. 14:38
A világ két legnagyobb árverőháza közül a Sotheby’s (a másik a Christie’s) március 6-án tartotta az évad elejének egyik legfontosabb árverését, mint hangsúlyos évnyitót.
Kultúra Párhuzamok a Kádár-kori második nyilvánosság és a mai független média között - Klasszis podcast Haraszti Miklóssal és Danyi Gáborral
Szarvas György | 2024. január 20. 18:07
A napokban jelent meg Danyi Gábor Az írógép és az utazótáska című monográfiája a magyarországi szamizdat irodalom történetéről. Bár az 1980-as években, és annak főleg a második felében már gyakorlatilag nagyüzemi módszerekkel, gyakran állami nyomdákban, feketén folyt a hazai illegális  könyvek és folyóiratok nyomtatása, a szamizdatok kiadása és annak gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza. Ennek szerteágazó történetét, illetve a nagyon is sokszínű résztvevői kört idézi meg Danyi Gábor most megjelent munkájában. A Klasszis podcast adásában vele és a szamizdat Beszélő korabeli szerkesztőjével, Haraszti Miklóssal közösen azt kutattuk, miféle hasonlóságot lehet felfedezni a kádári és a mai Magyarország nyilvánosságában.
Kultúra A nap képe: újabb elképesztő tiltás a magyar könyvesboltokban
Kormos Olga | 2024. január 17. 10:03
Az Alexandra egyik könyvesboltjában olyan tájékoztató táblát tettek ki, amely már a fóliázáson is túlmutat. 
Kultúra Matrózpulcsi 500 dollárért - itt az új, nemzeti orosz divat
Elek Lenke | 2024. január 1. 18:15
Nem járja, hogy az oroszok a hanyatló Nyugat termékeiben parádézzanak. Ezen változtatna többek közt a Nina Donis divatház is - a cári és a nyugati kulturális panelek kevergetésével.
Kultúra Willy Wonka – a nagy csokiüzlet és filmbiznisz
Elek Lenke | 2023. december 17. 18:41
Mese és csokoládé – gyerekeknek biztos recept, de már évtizedek óta tudjuk, hogy nemcsak nekik. Mintha a XXI. században menekülnének a valóság elől a felnőttek, lásd a Harry Potter őrületet, meg a különféle fantasy-k és animációk sikerét.
Kultúra A legnagyobb karácsonyi sikerre Gyurcsány Ferenc is táncolt
Elek Lenke | 2023. december 16. 18:23
Mi a töretlen siker titka, és hányféle módon hoz pénzt máig is a karácsonyi romkomok koronázatlan királya?
Kultúra A botránymúzeum: miért áll a bál a világ egyik leghíresebb intézménye körül?
Kollár Dóra | 2023. december 10. 15:08
A British Museum jelentősége nem kérdéses, ám az intézmény így is problematikus több szempontból is.  
Kultúra A kölni nemcsak szagos víz, hanem színes árverés is
Kenessei András | 2023. november 19. 18:31
A november elején, Kölnben tartott árverésen Közép- és Kelet-Európa számos országából érkezett művek vártak a licitálókra. Megnéztük, hogyan szerepeltek a magyar művészek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG