Idén nyáron Európa területének 60 százalékát súlyos aszály sújtotta. Eközben újra súlyos aszály dúl Szíriában, pusztító homokviharok fojtogatják az embereket Irakban, Irán északnyugati részén az Urmia-tó pedig nagyrészt eltűnt. Teherán metropoliszában már évek óta süllyed a talaj, mert ellenőrizetlenül szivattyúzzák ki a talajvizet. Nem véletlen tehát, hogy november közepén a következő éghajlati világkonferenciára az egyiptomi Sarm-al-Sejk városában kerül sor.
A MENA régió panasza
Világszerte csaknem négymilliárd ember él vízhiányos területeken, miközben több, mint egymilliárd él rendkívüli vízhiány közepette. A Világgazdasági Fórum a 2021-es globális kockázati jelentésében a fertőző betegségek után a második legnagyobb kockázati tényezőként emelte ki az éghajlatváltozás elleni fellépés elmulasztását.
Jelenleg a Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA) országait súlyosan sújtja a vízhiány, és az egyik legsebezhetőbb övezetnek tartják őket. Az alacsony csapadékszint, a gyors urbanizáció, a kiterjedő elsivatagosodás és a gyakori aszály miatt a világ 17 leginkább vízhiányos országa közül 12 a Közel-Keleten található.
A Világbank azt jósolja, hogy 2050-re a vízhiány miatt a globális GDP növekedési üteme hat százalékkal csökken, és ezt kiemelt kockázatként jelölte meg. Mivel a közel-keleti és észak-afrikai régió teljes kiterjedésének csak két százaléka vizes élőhely, a korlátozott tartalékok nem képesek megbirkózni az éghajlatváltozással.
Az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács legfrissebb, „Global Trends: Paradox of Progress” elnevezésű jelentése szerint „Több mint 30 ország – ezek közel fele a Közel-Keleten – 2035-re rendkívül nagy vízhiányt fog tapasztalni, ami fokozza a gazdasági, társadalmi és politikai feszültségeket.”
A migrációs időzített bomba
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) szerint a szélsőséges időjárási események általában tömeges migrációt és dominószerű kimozdulásokat indítanak el. Korlátozott erőforrásokkal és vízhiányos éghajlati gócokon élve az emberek belső menekültekké (IDP) válhatnak. Amikor a környezet egyre ellenségesebbé válik, ez „dominóhatást” hoz létre és a katasztrófa szélén álló emberek akár „hontalanná” is válhatnak.
Komoly problémává vált a vidéki migráció a városokba egy olyan régióban, ahol a lakosság több mint fele városi területen él. És ez még nem ér véget, mivel a korlátozott készletekre nehezedő növekvő nyomás még nagyobb migrációt okozhat, és mindez ördögi körré válik. Becslések szerint 2060-ra 150-200 millió ember kényszerülhet elhagyni az éghajlattal kapcsolatos problémák miatt lakhelyét, és ennek a vízhiány lesz a fő oka. A Közgazdasági és Béke Intézet kutatása szerint valójában két fő migrációs pálya haladhat át MENA-n és Dél-Ázsián.
A szélsőséges körülmények, a vízbiztonság romlása akár háborúkat és komoly konfliktusokat is okozhat. Az ilyen körülmények - akár a hozzáférés szűkössége, akár megtagadása miatt -, gyorsan határokon átnyúló katonai konfliktust robbanthatnak ki, ahogyan azt a 2014-es kirgiz és tádzsik hadsereg közötti összecsapásoknál, valamint a 2016-os Kirgizisztán és Üzbegisztán határkonfliktusánál láthattuk. Nem zárható ki az eszkaláció lehetősége Egyiptom és Etiópia között sem.
Napjainkban annyi vizet vonnak el az Eufrátesz felső folyásából Törökországban és Szíriában, hogy az eredeti vízmennyiségnek csak töredéke jut el Dél-Irakba. Bászrában a folyó már annyira szennyezett, hogy vize már alig használható. A Tigris ugyanerre a sorsra jutott, mióta Törökország 2019-ben befejezte a hatalmas Ilisu-gátat. Vannak, akik attól is tartanak, hogy a szomszédok víz körüli vitája a jövőben háborúkhoz vezet.
A népesség növekedése nyomást gyakorol a természetre
Mindennek csak részben van köze az éghajlatváltozáshoz: az egyre növekvő népesség egyre több mezőgazdasági terület fejlesztését teszi szükségessé, és növeli a vízfogyasztást a városokban. 1992-ben Egyiptomban például 58 millióan éltek - ma 107 millióan.
Az elavult, pazarló öntözőrendszerek problémát jelentenek, csakúgy, mint a vízigényes növények, például a gyapot és a rizs kiterjedt termesztése. A folyók kiszáradásának oka az egyre új villamosenergia-termelési és öntözési gátak építése is.
Van-e legalább gyógyír?
A jelenlegi körülmények között milyen azonnali lépéseket tehetnek a MENA-országok a vízbiztonság fokozása érdekében?
Először is, a régió szennyvizének közel 82 százalékát nem hasznosítják újra eléggé, márpedig ez csökkentheti a vízhiányt. Ideje felhagyni a használt víznek piszkosnak gondolni, miután újrahasznosítottuk, könnyen el kell fogadni „új” vízforrásként.
Emellett több beruházásra van szükség a mezőgazdasági hatékonyság növelése érdekében, hogy a víz ne vesszen kárba. Olyan technikákkal, mint a precíziós öntözés és a jobb vetőmag, kevesebb vízre lenne szükség. A Világbank kutatása szerint a szürke infrastruktúrák, például csövek és szennyvíztisztító telepek építése zöld kiegészítők, például vízgyűjtők és vizes élőhelyek mellett hozzájárulhat a vízminőség és az ellátás javításához.
És végül, a Közel-Kelet felszíni vizének csaknem 60 százaléka eredetileg a régión kívüli területekről származik, és ezen készletek igazságos elosztása segíthet a helyzet javításában.
Újabb szankciók jönnek. 
