|
| Fotó: Wikimedia Commons, Kalispera Dell |
Három német tudós megvizsgálta 20 fejlett ipari országban a válságok történetét 1870-től 2014-ig, arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes kríziseknek melyek voltak a politikai következményei. Több mint száz esetet találtak, és a konklúzió nagyon érdekes: azok a válságok, de csak azok, ahol egyben pénzügyi válság is volt, mindig a szélsőjobb előretörését hozták magukkal. A „normál recessziók” idején viszont ez nem következett be. (Angol nyelvű cikk itt.)
A Der Spiegel kommentátora példaként említi az 1929 utáni Németországot, amikor a nácizmus előretört, Skandináviát, ahol a kilencvenes évek bankválsága után kapott előre a jobboldal. A francia Front National pedig Franciaországban a nyolcvanas években erősödött meg, az úgynevezett frankkrízis után. Az esetek többségében a múltban úgy erősödtek meg a szélsőjobboldali pártok, hogy migrációs hullám nem is volt a láthatáron.
30 százalékkal több szélsőséges
A jobboldali pártok a pénzügyi válságokat követő első választásokon átlagosan mintegy 30 százalékkal tudják növelni szavazótáborukat – írják. A szélsőbalnak távolról nem kedveztek ennyire a krízisek. Azt is megállapították, hogy ilyenkor a kormányok parlamenti többsége rendszerint csökken, a parlamenti pártok száma nő, a parlamenti pártok szétforgácsolódnak.
Ez rossz hír, mert pont ezekben az időszakokban lenne szükség hatékony és határozott kormányzásra. Ilyenkor, a krízisek utáni időszakokban megnő a sztrájkok, utcai demonstrációk és erőszakkal végződő tiltakozó akciók száma is.
Miért éppen a bankok?
Meddig tartanak ezek az időszakok? – teszik fel a kérdést a szerzők. A múltban az első öt év volt a kritikus, tíz év elmúltával viszont általában normalizálódott a helyzet és a szélsőjobb támogatottsága újra leapadt – derül ki. Miután a pénzügyi krízissel nem járó válságok nem váltanak ki ilyen hatást, felmerül a kérdés, miért van ez így? Valami köze van talán a dolognak a bankokhoz?
A szerzők szerint az emberek a nem-pénzügyi válságokat úgy élik meg, hogy azok külső tényezők, például nyersanyagár-sokkok, háborúk eredményei, így megbocsáthatók, elkerülhetetlenek voltak. A pénzügyi válságokat viszont belülről fakadónak, politikai, morális hibáknak, a kivételezés (a politikai kedvencek előtérbe hozása) következményének tartják, ezért megbocsáthatatlannak.
Elhúzódik a fájdalom
Egy másik magyarázat szerint a pénzügyi válságok következményei eltérőek, például jelentősen nőhetnek általuk a jövedelmi különbségek. Illetve a pénzügyi szektort költségvetési pénzekből kell kimenteni, ami végső soron az emberek, az adófizetők pénzéből megy és rendkívül népszerűtlen intézkedés.
Az említett politikai problémák, a döntéshozatal nehézzé válása normál esetben oda vezetnek, hogy a válságkezelés lassúvá, vontatottá válik, elhúzódik. A politikusok és a jegybankárok felelőssége ezért igen nagy a pénzügyi szektor felügyeleténél és a pénzügyi válságok megelőzésénél, mert ezzel egyúttal a politikai válságokat is meg lehet előzni – fejezi be a tanulmányt ismertető cikk.
Kevesebb ámokfutó
A Der Spiegel kommentátora továbbmegy: szerinte nem elég kerítéseket építeni, a bevándorlási szabályokat szigorítani ahhoz, hogy a nép elégedett legyen és ismét tisztelje a politikusokat. Olyan reformokra lenne szükség, hogy a gazdaság bővüljön, ezáltal az emberek jövedelme is emelkedjen, a bankok pedig ismét szimpla szolgáltatókká váljanak. Akkor nem lenne annyi szélsőséges, mindenre mérges ember, és kevesebb lenne az ámokfutó szélsőséges politikus is.
|
| Putyin, ments meg minket (Fotó: Wikimedia Commons, Flickr, blu-news.org) |
A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
350 vagy 400? Forintpálya az olajválság, a kamat és az euróálom között – Interjú
