4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Sorra adja el az állam a Balaton-parti ingatlanokat befektetőknek. Most éppen a balatonberényi gyermeküdülőnek lett új tulajdonosa, a szálak Debrecenbe és Liechtensteinbe vezetnek.

Még június közepén derült ki, hogy sikeres volt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. árverése, ahol 527 millió forintért vitte el egy licitáló az állami tulajdonban lévő balatonberényi gyermeküdülőt. Eddig nem lehetett tudni, hogy ki a vevő, de az MNV most kérdésünkre elárulta, hogy kit rejt az ismeretlen licitáló.

A Balatonberény, Hétvezér u. 8. szám alatt található, ,,kivett üdülőépület, udvar” megnevezésű ingatlan 1/1 tulajdoni hányada és az ingatlan működtetéshez szükséges ingóságok esetében 2021.augusztus hó 2. napján adásvételi szerződés került megkötésre az Aranypart Ingatlanfejlesztő Alappal. A Vevő 2021. szeptember hó 2. napján birtokba vette az ingatlant és az ingatlan működtetéshez szükséges ingóságokat

- közölte az állami vagyonkezelő.

nyugat.hu írta meg, hogy a balatonberényi gyermeküdülő évtizedekig a Vas megyei önkormányzat tulajdona volt, és a vasi gyerekek kedvezményes üdültetésére használták. A Fidesz-kormány 2012-ben kitört államosítási és központosítási lázában a megyei önkormányzatokat kiüresítették, vagyonukat államosították. Erre a sorsra jutott a sok szombathelyi és Vas megyei gyerekkori emlékeiben szereplő berényi üdülő is. A kormány központosította a gyermeküdültetést is, és ezt a feladatot az Erzsébet-programra bízta, amit a Nemzeti Üdülési Alapítvány (NÜA) működtetett. A következő három évben az üdülő tényleg működött , nyaraltak ott gyerekek, akiket az Alapítvány utalt be. 2016-ban viszont már nem szerepelt az Erzsébet-táborok között a berényi üdülő. Most pedig eladták félmilliárd forintért.

Eladó a Balaton: a szemesi kempinget is elvitték egymilliárdért Fotó: Vég Márton
Eladó a Balaton: a szemesi kempinget is elvitték egymilliárdért Fotó: Vég Márton

A vevő pedig az Aranypart Ingatlanfejlesztő Alap, amely a debreceni Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez tartozik.

A tulajdonosok a fordulónapon kizárólag külföldi illetőségű személyek

- olvasható a Divinus Zrt. tavalyi beszámolójában.

Nyilvános adatokból még annyit lehet tudni, hogy a tulajdonos a liechtensteini Bethesda Establishment, de 2015-ig Disznós Zoltán milliárdos üzletember érdekeltsége volt, aki most is tagja a cég felügyelő bizottságának. Disznós Zoltán lányának tulajdonában van a debreceni Divinus Hotel Kft., amely 2019-ben egymilliárd forintos forgalom mellett 17 millió forint nyereséggel zárt, tavaly viszont csak félmilliárd forint volt a forgalom és minimális a nyereség, viszont a Magyar Turisztikai Ügynökség által bonyolított Kisfaludy-pályázaton 360 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaptak a Divinus luxusszálloda fejlesztésére.

Lapunk írta meg korábban, hogy a balatonszemesi és balatonboglári kemping után a siófoki Hotel Mólót is eladta az állam. A három objektumból álló Balatoni-csomag értékesítéséből összesen 3,5 milliárd forint folyt be az árveréseken. A balatonberényi üdülő eladásával pedig így már 4 milliárd forintról lehet beszélni.

Ennél sokkal nagyobb üzlet, hogy több évnyi sikertelen próbálkozás után júniusban már sikerült eladnia az államnak az Andrássy út 73-75. alatti MÁV-székházat és a siófoki Erzsébet szállodát (korábban Hotel Aranypart) is. A csomagból a MÁV-székház 6,3 milliárd forintot, míg a siófoki szálloda 2 milliárd forintot ért az MNV értékbecslése szerint. Egyelőre még mindig nem ismert, hogy ki az új, közös vevő.

Társaságunk az árverés lezárását követően megkereséssel élt az elővásárlási joggal érintett ingatlanok vonatkozásában az elővásárlásra jogosultak felé. Az elővásárlásra jogosultak az MNV Zrt.-hez közelmúltban eljuttatott nyilatkozataik szerint elővásárlási jogukkal nem kívántak élni, így a nyertes árverezővel az adásvételi szerződés megkötése folyamatban van. A vevő személyéről az adásvételi szerződés megkötése után tudunk tájékoztatást nyújtani

- tájékoztatta lapunkat az MNV.

Az Andrássy úti palota kiváló adottságokkal rendelkezik, a hatalmas épület 5902 négyzetméteres és ötszintes, több, mint 10 éve üresen áll. Míg a siófoki szálloda lokációja szintén pazar, a Balatontól egy 30 méteres parti sáv választja el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG