Ez még soha nem történt meg a kontinensünkön: jelenleg a három legnagyobb európai országban a legjobboldalibb, populista, euroszkeptikus pártok állnak az első helyen. Egyes közvélemény-kutatások szerint Németországban az AfD, Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése (RN), Angliában pedig Nigel Farage Reform UK pártja vezet. Miközben Európa nap mint nap Donald Trump megpuhításán dolgozik, Európában is valami hasonló történik: a proteszt pártok úton vannak a hatalomba.
Vajon a Trump-hullám átterjed Európára? Hiszen az égető kérdések az óceán mindkét oldalán ugyanazok: az illegális migráció elleni küzdelem, a társadalomtól elszakadt elit elleni lázadás, a nyelvi „szabályozások” és a „woke” eszmeiség elleni küzdelem. Erre jönnek még a megélhetési költségekkel és a gazdasággal kapcsolatos kérdések, és ez a tendencia most áthatóan érvényesül ezekben az országokban.
Mit ír a brit hetilap?
A The Economist szerint 2027-re ezek a politikai formációk akár az európai GDP felét kitevő gazdaságokat is ellenőrizhetik. Európa idei átlagos GDP-növekedése mindössze 1 százalék, az Egyesült Királyság 30 éves államkötvényeinek hozama a napokban elérte az 5,7 százalékot, Franciaország kötvényhozama pedig elérte a 4,5 százalékot – ez a legmagasabb érték 2008 óta.
A szélsőjobboldali pártok adócsökkentéseket és a nyugdíjasokra, valamint a szülőkre fordított nagyobb kiadásokat ígérnek (ami ellentmond a makroökonómia alapvető törvényeinek), azt állítva, hogy a bevándorlás és a bürokrácia csökkentéséből származó megtakarítások finanszírozzák ezt. A Reform UK 200 milliárd fontnyi adományt ígér (ez a brit GDP 5 százaléka), amelyet „hihetetlen, 100 milliárd font értékű megtakarításból” finanszíroznának, beleértve a konkrétan meg nem határozott 5 százalékos kormányzati csökkentéseket.
Fotó: MTI/EPA
A tekintélyes brit hetilap szerint a kötvénypiacok valószínűleg elutasítják majd az ilyen fiskális matematikát, ami potenciális euróválságot okozhat, ha olyan populisták, mint Marine Le Pen vagy Jordan Bardella kormányoznak Franciaországban. Mario Draghi „bármi áron” EKB-támogatása (az olasz politikus 2012-ben, még az euróövezeti bank elnökeként úgy fogalmazott, hogy bármi áron megmenti az eurót – a szerk.) a kormány „makrogazdasági ésszerűségétől” függ – amit nehéz fenntartani az EU-ellenes populista vezetőkkel.
A centrista politikusok ezért most kerülik a szükséges gazdasági reformokat, attól tartva, hogy azok a szélsőjobboldali riválisaikat erősítik, márpedig ez politikai bénultságot okoz. Draghi 2024-es ajánlásai az európai gazdaság pénzügyi integráció és dereguláció révén történő fellendítésére „semmire sem jutottak”.
Valóban, Európa mintha egyenesen egy csapdába sétálna be.
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak – adócsökkentéseket, plusz varázsmegtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni.
Németország
Nem véletlen, hogy a populista jobboldal Angela Merkel „Meg tudjuk csinálni” („Wir schaffen das”) alaptalan kijelentése után tíz évvel a csúcson van. 2015-ben, a határok kaotikus megnyitását követően 1,3 millió menedékkérő érkezett Európába, azóta pedig átlagosan évi 800 ezren. De őket könnyebb befogadni, mint integrálni.
Az iskolákban, a külvárosokban és a bűnözési statisztikákban tapasztalható következmények most politikai következményekkel járnak, különösen azért, mert egybeesnek a gazdasági válsággal. Migráció, munkahelyek megszűnése és a vásárlóerő csökkenése – ez egy mérgező koktéllá vált. Szász-Anhaltban, ahol öt hónap múlva választásokat tartanak, az AfD jelenleg 39 százalékon áll.
A német hetilap, a Die Zeit heves reakciókat váltott ki, amikor a minap azt írta, hogy
a baloldal a hibás a szélsőjobboldal felemelkedéséért.
De ez igaz: a szélsőségek egymást táplálják. A baloldal a „nácik”, a jobboldal a „woke” ellen mozgósít. A hagyományos konzervatívokat és liberálisokat pedig eltiporják.
Franciaország
Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés pártja 33 százalékos támogatottságot tud felmutatni, nyolc ponttal megelőzve a szélsőbaloldali Népfront csoportosulást, és 17 ponttal Emmanuel Macron elnök nehéz helyzetben lévő „Együtt” koalícióját.
A hatalmas költségvetési megszorítások körüli vitában a francia miniszterelnök bizalmi szavazást kezdeményezett, amely hétfőn a kormány bukását eredményezheti.
Ez a válság egész Európát érinti – figyelmeztet a Libération hosszú ideje Olaszországban dolgozó tudósítója a La Stampa című lapban:
„Franciaország egymást követő politikai válságokon megy keresztül, ugyanolyan gyakorisággal cseréli kormányfőjét (három év alatt négyszer), mint az első olasz köztársaságban (1994 előtt), és ez veszélyezteti vezető szerepét egy Európa jövőjét meghatározó kritikus fázisban. ...
A szeptember 8-i bizalmi szavazás nem csupán Párizs képességét fogja próbára tenni, hogy végre felismerje az adóssága által jelentette veszélyt. ... És nem csupán a pártok hajlandóságát, hogy elfogadják a parlamenti kompromisszumokat.
Hanem mindenekelőtt az EU egyik kulcsfontosságú országának politikai stabilitását teszi próbára, amelyet Brüsszel, Washington, Kijev és Moszkva félelemmel vagy elégedettséggel fog figyelni.”
Egyesült Királyság
Az országban Nigel Farage Reform UK pártja vezeti a közvélemény-kutatásokat 31 százalékos támogatottsággal, teljes tíz százalékponttal megelőzve Keir Starmer miniszterelnök Munkáspártját, akinek pocsék első éve volt a hivatalában.
A The Telegraph vezető közgazdászokat idéz, akik figyelmeztetnek: London adó- és kiadási politikája Nagy-Britanniát a 70-es évekhez hasonló adósságválságba és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott mentőcsomagba sodorja. Szerintük a kormány gazdaságpolitikája azzal a kockázattal jár, hogy visszatérnek az 50 évvel ezelőtti magas infláció és elszabadult hitelfelvétel időszakához, amelynek végén Nagy-Britannia kénytelen volt milliárdokat kölcsönkérni az IMF-től.
Ez akkor történik, amikor vezető kiskereskedők riasztó jelzéseket adnak az adók és a bürokrácia növekvő költségei miatt, amelyek az országot a stagfláció korszakába taszítják.
Valóban, az utóbbi napokban a népszerűtlen kormány az összeomlás szélére jutva recseg-ropog, de a miniszterelnök egyelőre nem akarja kiírni az előrehozott választást.
Az ukrán elnök garanciákat követel. 
