2p

Új törvényt fogadott el a kémprogramok betiltásáról a görög parlament, miután nagy botrányt váltott ki, hogy az országban politikusokat és újságírókat hallgattak le a Predator nevű szoftver segítségével.

Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök, akinek konzervatív kormányát besározta a lehallgatási botrány, a vita elején biztosított arról, hogy a törvénytervezet célja "a felderítés" munkájában feltárt "hiányosságok kijavítása".

Megfigyelhették a hadsereg vezérkari főnökét és több minisztert is. Fotó: Depositphotos
Megfigyelhették a hadsereg vezérkari főnökét és több minisztert is. Fotó: Depositphotos

A parlamentben felszólalva a kormányfő kifejtette, hogy a törvény célja "a felderítő szolgálatok működésének korszerűsítése és a kommunikáció védelme", továbbá "megtiltani, hogy magánszemélyek kártékony szoftvereket használjanak".

A miniszterelnök heves vitába bocsátkozott elődjével, Alekszisz Ciprasszal, az ellenzék jelenlegi vezetőjével, aki felszólította, hogy cáfolja meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint megfigyelték a hadsereg vezérkari főnökét és több minisztert.

"Azt akarja mondani, hogy megfigyeltettem egy minisztert? Szégyellje magát!" - mondta Micotákisz, aki azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy "sárral dobálja a demokráciát".

A görögországi lehallgatási botrány a nyáron tört ki, amikor Níkosz Andrulakisz európai parlamenti képviselő, a görög szocialista párt (PASZOK-KINAL) vezetője közölte, hogy a Predator kémszoftverrel megpróbáltak behatolni a mobiltelefonjára.

Az év elején két tényfeltáró újságíró tett feljelentést, azt állítva, hogy megfigyelték őket.

Ciprasz pártja, a radikális baloldali Sziriza hónapok óta azzal vádolja a kormányt, hogy megpróbálja eltitkolni a botrányt, és a most elfogadott törvényjavaslat szövege nem tartalmaz "kellő garanciákat a demokratikus szabályok és az átláthatóság tiszteletben tartására".

Ellenzéki képviselők pénteken arra is emlékeztettek, hogy a The New York Times című amerikai lap szerint a görög külügyminisztérium engedélyezte a Predatort Görögországban forgalmazó és ott irodahelyiségekkel rendelkező Intellexa cég számára, hogy eladja a szoftvert Madagaszkárnak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG