3p

Május végétől a magyarok előtt is teljesen kitárja kapuit Horvátország, a járvány végét azonban még nem hirdeti ki. Tegnap Görögország jelentett be hasonló intézkedést. Nemzetközi összefoglalónk következik.

Május 29-vel Magyarországgal, Szlovákiával, Csehországgal és Ausztriával közös határain is feloldja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket Horvátország, jelentette be Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter.

Belföldi turisták a horvátországi Mali Losinj szigetén 2020. május 11-én.  EPA/DOMINIK BAT
Belföldi turisták a horvátországi Mali Losinj szigetén 2020. május 11-én. EPA/DOMINIK BAT

Megmentenék a turizmust

Miután megnyílnak a határok a fenti országok állampolgárai előtt, és sikerül a németekkel, valamint a lengyelekkel is megegyezésre jutni,

Horvátország teljes idegenforgalmának több mint 60 százalékát helyreállíthatja,

emelte ki a tárcavezető az MTI szerint.

Horvátország közel két hete már részben újranyitotta határait: azóta beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, akik üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okokból utaznak az országba. A Szlovéniával közös határán pedig múlt hét végén már teljesen feloldotta a korlátozásokat. 

Az idegenforgalmi miniszter korábban azt mondta: az Európai Bizottság május végén bemutatott helyreállítási terve konkrét részleteket és jelentős finanszírozást tartogat a turisztikai szektor számára, amely a horvát gazdaság húzóágazata. Utalt arra is, hogy az unió 2021 utáni, hétéves költségvetésének is segítenie kell csökkenteni a szektort ért károkat.

A héten Görögország is bejelentette, hogy jövő hónap közepétől ismét várja a turistákat.

Horvátország hivatalosan még nem hirdeti ki a koronavírus-járvány végét, ugyanakkor járvány enyhülésével - szigorú óvintézkedések mellett - fokozatosan feloldotta a korlátozások nagy részét, és újraindította a gazdaságot. 

A szomszédos Szlovénia egy hete viszont már  kihirdette a járvány végét, elsőként az Európai Unióban.

Horvátországban hivatalosan 2237 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 97. A horvátoknál egymillió lakosra 23,5 haláleset jut, Magyarországon mintegy 48.

Európai helyzetkép

Ami a többi európai országot illeti, a legtöbb áldozatot, több mint 36 ezret Nagy-Britanniában jegyezték fel eddig.

Olaszországban 32,5 ezren, Franciaországban és Spanyolországban mintegy 28-28 ezren hunytak el.

Belgiumban csaknem 9200, Németországban 8200, Hollandiában 5800, Törökországban 4200, Oroszországban csaknem 3100 áldozatot regisztráltak ma reggeli adatok szerint.

Az egyetlen különutas válságkezelést folytató nyugati államban, Svédországban csaknem  3900 áldozat van. (Háttéranyagunk: Csatát vesztett, de a háborút még megnyerheti Svédország.)

Globálisan az Egyesült Államokban a legrosszabb a helyzet, ahol csaknem 95 ezren hunytak el.

Brazíliában pedig az áldozatok száma átlépte a 20 ezret. Háttéranyagunk: Lázadoznak Dél-Amerika szegénynegyedei a karantén miatt.)

Világszerte a diagnosztizált fertőzöttek száma 5,1 millió. A vírussal összefüggésben 333 ezren vesztették életüket, csaknem 2 millióan ugyanakkor meggyógyultak.

Magyarországon az igazolt fertőzések száma 3678, 476-an hunytak el. A magyar koronavírusos halálozási ráta Európában átlagos, Közép- és Kelet-Európában magas.

Az országos szűrővizsgálat eredménye alapján a fertőzöttek valós száma itthon minimum 8-szorosa, maximum 22-szerese lehet a diagnosztizáltak számának.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG