Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap kezdte meg kínai látogatását, amelyet még februárban halasztottak el a két szuperhatalom közötti egyre súlyosabb feszültség közepette. Csin Gang kínai külügyminiszter az utazás előtt Blinkennel folytatott telefonbeszélgetésében felszólította Washingtont, hogy „tartsa tiszteletben Kína alapvető aggályait – például Tajvannal kapcsolatos álláspontját –, hagyja abba a beavatkozást Kína belügyeibe, és ne sértse Kína szuverenitását, biztonságát és fejlesztési érdekeit a verseny nevében.”
A Monroe-doktrínából a Mao-doktrínába
A Fehér Ház a napokban felfedte, hogy Peking legalább 2019 óta kémközpontot üzemeltet Kubában, az Egyesült Államoktól mindössze 100 mérföldre. A Biden-kormányzat a kínai kémbázist a Trump-korszak „megörökölt problémájaként” mutatta be a közvéleménynek.
Egy olyan időszakban, amikor kétpárti konszenzus uralkodik az Egyesült Államok konfrontatív politikájában Kína kérdésében, a republikánusok most joggal elégedetlenek azzal, hogy riválisaik megpróbálják elhitetni, miszerint a konzervatívok megengedők voltak a nemzetbiztonsági fronton.
Mike Gallagher kongresszusi képviselő, a Kínai Kommunista Párttal (KKP) foglalkozó képviselőházi különbizottság elnöke úgy értékelte a fejleményt, mint a KKP azon igyekezetét, hogy a „Monroe-doktrínát Mao-doktrínává változtassa”.
A kubai-kínai kémállomás vitája a kínai-amerikai olvadás halovány jelei közepette zajlik. Kínában Blinken napirendjén hangsúlyosan szerepelnek a kétoldalú együttműködéssel kapcsolatos kérdések, amelyek az amerikai kémballonincidens óta jégkorszakba kerültek. Gallagher azt is kifejtette, hogy Kína kubai kémállomása és a kínai térnyerés a közép-amerikai térségben veszélyes kihívást jelent az amerikai befolyási övezet számára.
Természetesen ezek a kérdések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, amint az USA 2024-es elnökválasztási kampánya egyre intenzívebbé válik. A vita ráadásul akkor robbant ki, amikor a közép- és dél-amerikai kormányok és a Népköztársaság között egyre intenzívebbek és meghittebbek a kapcsolatok.
Amerika újabb Castro-dilemmája
Honduras, amely 2023 márciusában hivatalos kapcsolatokat létesített Kínával, a nemzetek sorában a legújabb tag lett, amely megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal. Peking ennek a folyamatnak a megkoronázásaként mindent bevetett egy hete Xiomara Castro, a közép-amerikai nemzet női elnökének első állami látogatása alkalmából.
Honduras a legújabb közép-amerikai ország, amely csatlakozik az Új Selyemút (BRI) gigaprojekthez. Június 12-én a két nemzet 19 kétoldalú együttműködési megállapodást kötött, köztük egyet a BRI közös felépítéséről. A kínai–hondurasi együttműködés olyan területekre terjed ki, mint a mezőgazdaság, a gazdasági és kereskedelmi kérdések, az oktatás, a tudomány és a technológia, valamint a kultúra.
A Castro-látogatást kísérő Kína–Honduras üzleti ülésen mindkét nemzet 200 küldöttje vett részt. Castro felvételt kért a BRICS-csoport által támogatott Új Fejlesztési Bankba, miután meglátogatta a pénzintézet sanghaji központját.
Abban az időben, amikor Washington világszerte megpróbálja felhívni a figyelmet Kína nagy infrastrukturális projektjeinek csapdájára, úgy tűnik, hogy a Hszi Csin-ping aláírásával járó kezdeményezés erős támogatást kapott Amerika hátsó udvarában. Fredis Cerrato hondurasi gazdaságfejlesztési miniszter egyenesen cáfolja az „adósságcsapda” narratíváját, mondván, hogy a BRI javítaná az emberek életkörülményeit.
Dominók dőlnek
A Monroe-doktrína, a volt amerikai elnök, James Monroe két évszázada meghirdetett egyik fő külpolitikai alapelve megtiltotta az európai hatalmak beavatkozását Közép- és Dél-Amerikában. Megerősítette azt a geopolitikai stratégiát, hogy a régió ténylegesen az amerikai befolyási övezetben van. Washington a múltban erőteljesen beavatkozott a térségben, hogy megakadályozza az idegen hatalmak befolyásának növekedését.
Az első hidegháború csúcspontján, az 1960-as években Kuba a nagyhatalmi küzdelem középpontjában állt. Röviddel azután, hogy Fidel Castro megdöntötte Fulgencio Batista kubai diktátor hatalmát, a demokrata John F. Kennedy kormányzata támogatta az emigránsok hatalomátvételi kísérletét, amely a Disznó-öböl-incidensként ismert.
Mi több, az USA és a Szovjetunió a nukleáris háború szélére került, miután az utóbbi nukleáris rakétákat akart állomásoztatni Kubában, 1962-ben kikényszerítve a kubai rakétaválság néven ismert sziget tengeri blokádját. Az eredeti hidegháborúban volt egy széles körben elterjedt elképzelés a „dominóelméletről”, amely szerint a kommunista rezsimet beiktató állammal szomszédos nemzetek dominóként dőlnek el.
Ma, a hidegháború 2.0-ban egy fordított dominóeffektusnak vagyunk tanúi, amikor az Amerika hátsó udvarában élő nemzetek sorra Kína gazdasági államhatalma alá esnek. A pekingi stratégák szerint Honduras lehet a dominó az amerikai kontinensen Kína térségbeli betörése tekintetében.
A közelmúltban Argentína és Kína megállapodást írt alá a BRI előmozdításáról, az együttműködés javításáról olyan területeken, mint az infrastruktúra, az energia és a kereskedelem. Ráadásul Peking katonai bázist épít a dél-argentínai Tűzföldön, amely „kaput” jelent az Antarktisz felé.
Valóban, Zsou Zsivei, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia munkatársa a kínai pártlapban reményét fejezte ki, hogy miközben a BRI előretör, a régió más nemzetei, például Brazília és Kolumbia hamarosan dominóként eldőlve esnek Peking ölébe.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Márciusban alig változtak, minimálisan emelkedtek a globális élelmiszerárak. 
