4p

A különutas svéd kormány nem tudta megóvni az idősotthonok lakóit a koronavírustól, ezért fejlesztési programot indít a körülmények javítására. Ezzel együtt a járvány terjedését úgy lassította, hogy közben nem vezetett be karantént. Ennek pedig számos pozitív hatása lehet.      

Több mint kétmilliárd koronát (mintegy 70 milliárd forintot) kíván költeni a svéd kormány a rászoruló idősek ellátásának javítására.

Piknikezők és járókelők a stockholmi Ralambshovsparken parkban 2020. május 8-án. EPA/Henrik Montgomery
Piknikezők és járókelők a stockholmi Ralambshovsparken parkban 2020. május 8-án. EPA/Henrik Montgomery

A kabinet tegnapi bejelentése szerint az új forrásokat nagyrészt az idősápolók oktatására és képzésére fordítják majd.

Az idén induló és két évig tartó program során mintegy tízezer egészségügyi dolgozót képezhetnek ki.

A plusz támogatás a remények szerint vonzóbbá teszi majd ezt a szakmát; több embert tudnak majd alkalmazni,

az eddig részmunkaidőben foglalkoztatottak pedig teljes munkaidőben dolgozhatnak.

Tragédiák az idősotthonokban  

A bejelentésre azután került sor, hogy világossá vált: a svéd hatóságok nem tudták megakadályozni a koronavírus-járvány terjedését az idősotthonokban annak ellenére sem, hogy március végétől látogatási tilalmat vezettek be.

Hivatalos közlések szerint a hetven év feletti koronavírusos áldozatok mintegy fele ilyen otthonokban élt. Ebbe a korosztályba tartozik az összes elhunyt 90 százaléka.

A vírus több mint ötszáz, időseket gondozó intézményben jelent meg országszerte, különösen Stockholmban volt rossz a helyzet.

Sajtóhírek szerint a fővárosi otthonokban dolgozók negyven százaléka képzetlen, és csak rövid idejű szerződésekkel, ideiglenes jelleggel foglalkoztatják őket. Egy részüknek megfelelő védőfelszerelése sem volt, többen pedig annak ellenére is tovább dolgoztak, hogy betegség jeleit észlelték magukon – azaz megfertőzhették a bentlakókat.

A sok halálesethez hozzájárulhatott az is, hogy

ezekben az otthonokban nagyon sebezhető, rossz egészségi állapotban lévő időseket helyeznek el.

Anders Tegnell, a Svéd Közegészségügyi Hatóság járványügyi vezetője szerint a fővárosi intézményekben javul a helyzet, egyre kevesebb az új fertőzött, ugyanakkor az ország más részein is tanulniuk kell ezekből az esetekből.

Elismerte, hogy többet lehetett volna tenni a fertőzés ottani megjelenésének megakadályozására.     

Nem tudtuk megvédeni az idős embereinket, amit komolyan kell venni. Ez az egész társadalom kudarca. Tanulnunk kell ebből, még nem győztük le a vírust

-mondta Lena Hallengren egészségügyi és szociális miniszter.  

Különutas modell

Svédország – a nyugati világban egyedüli államként  különutas válságkezelést folytat annak érdekében, hogy megóvja társadalmi-gazdasági életét. Csak enyhébb korlátozásokat vezetett be, és a társadalom egésze helyett az időseket, betegeket próbálja izolálni.

Az élet tehát nem állt le, a járvány pedig a karantén hiánya ellenére is lassul a statisztikák szerint. A gazdasági hatásokat egyelőre nehéz megjósolni.

Tény ugyanakkor, hogy

Svédország a legsebezhetőbb időseket nem tudta megvédeni, halálozási mutatói pedig sokkal rosszabbak a többi skandináv államénál.

Mai adatok szerint Svédországban 3460-en hunytak el a vírussal összefüggésben, Dániában 533-an, Finnországban 284-en, Norvégiában 229-en.

A New York Times statisztikái szerint a százezer lakosra jutó halálesetek száma a svédeknél 32,5, a dánoknál 9,1, a finneknél 5, a norvégoknál 4,3. Sokkal alacsonyabb a közép-és kelet-európai országok halálozási rátája is, Magyarországon például 4,4 áldozat van 100 ezer lakosonként.

Ugyanakkor a svédek még így is lényegesen jobban állnak a nagy dél- és nyugat-európai államok többségénél: Spanyolországban 57,6, Olaszországban 51,2, az Egyesült Királyságban 49,2, Franciaországban pedig 40,3 a halálozási ráta.

Holisztikus megközelítés

Tegnell szerint a svéd adat valóban aggasztó, ugyanakkor Svédország holisztikusabban kezeli a kérdést más államoknál, azaz számos más társadalmi-egészségügyi szempontot is figyelembe vesz.     

Pozitívum, hogy nyitva tudjuk tartani az iskolákat, ami nagyon fontos a gyerekek egészsége szempontjából. Pozitívum, hogy munkában tudunk tartani nagyon sok embert, hiszen az állás elvesztése szintén nagyon veszélyes az egészségre.

- mondta a járványügyi vezető.

Johan Giesecke epidemológus, a svéd kormány és az Egészségügyi Világszervezet tanácsadója szerint sok ország, amely karantént vezetett be, csak „kitolta” a haláleseteket későbbre, és egy év múlva ezen országok halálozási mutatói feltehetően nagyjából megegyeznek majd a svéd értékekkel.

A különbség szerinte az, hogy Svédországot kevésbé érintik majd a karantén negatív hatásai.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egy gyilkos támadás, amely atomháborút szabadíthat el
Káncz Csaba | 2025. április 27. 09:58
India és Pakisztán, Dél-Ázsia nukleáris fegyverekkel rendelkező rivális hatalmai háború felé sodródnak, miután India Pakisztánt vádolta meg egy brutális terrortámadás elkövetésével az indiai fennhatóság alatt álló Kasmírban. A két ország egylőre a „szemet szemért, fogat fogért” elv alapján vezet be intézkedéseket egymás ellen. Káncz Csaba jegyzete. 
Makro / Külgazdaság A mikrohullám ölni tanul – tesztüzemben a jövő légvédelme
Litván Dániel | 2025. április 27. 05:47
Olyan eszközt tesztelt a brit haderő, amely egy csapásra át tudná írni a front erőviszonyait – de van még mit reszelgetni rajta.
Makro / Külgazdaság Nagyon rossz ötlet volt felbőszíteni Kínát?
Privátbankár.hu | 2025. április 26. 16:44
Mielőtt kirobbantotta kereskedelmi háborúját Kína ellen, Donald Trump amerikai elnöknek végig kellett volna gondolnia, hogy kivel áll szemben. Nem tette, amit jó eséllyel nagyon megbánhat.
Makro / Külgazdaság Sivatagba homokot? Az oroszok találtak maguknak egy vásárlót
Privátbankár.hu | 2025. április 26. 15:32
Hosszabb távon jelentős mennyiségű orosz földgáz importjáról tárgyal Oroszország és Irán, miközben a perzsa állam földje alatt található a világ második legnagyobb földgáztartaléka.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij Rómában beszélt Trumppal (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. április 26. 13:26
Washington gyümölcsözőnek minősítette a találkozót. 
Makro / Külgazdaság Teljes fordulat a brit autógyárakban
Privátbankár.hu | 2025. április 26. 11:21
Az Egyesült Királyságban először nőtt a járműgyártás éves szinten márciusban, miután az előző 12 hónapban folyamatosan csökkent.
Makro / Külgazdaság Kritikus terület lett a mosás: 2050 helyett 3280 forintot kell fizetnie a háztartásoknak a szomszédban
Buksza blog | 2025. április 26. 09:23
A legkeresettebb mosószerek ára néhány év alatt másfélszeresére ugrott Romániában. A drágulás a hivatalos adatok szerint nem márka- vagy gyártófüggő.
Makro / Külgazdaság Hétvégén meglepetés várja az autósok felét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 10:31
Szombati árváltozásról érkezett hír.
Makro / Külgazdaság Van még kraft a magyar munkaerőpiacban? Megint többen dolgoznak
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 08:30
4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra csökkent. 
Makro / Külgazdaság Több nagykövetet is felmentett a köztársasági elnök
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 06:59
A csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlönyből kiderül: több nagykövet ügyében is döntést hozott a köztársasági elnök. 
A vidék hírei
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG