4p

A három évtizeddel ezelőtti ruandai népirtás óta nem haltak meg annyian fegyveres konfliktusokban, mint tavaly - áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet szerdán Londonban ismertetett éves jelentésében. A tanulmány szerint Magyarország a vizsgált 163 ország és térség legbékésebb felső húszas mezőnyében van, megelőzve számos más közép- és kelet-európai országot.

Az IEP a 98 oldalas felmérésben kiemelte, hogy az index csaknem másfél évtizedes történetében soha nem volt annyi halálos áldozata a belső és nemzetközi háborúknak, mint 2022-ben. Ebben az egyik fő tényező az etiópiai Tigrében dúló polgárháború volt, amelyben az intézet adatai szerint csak tavaly augusztus és október között több mint százezren vesztették életüket.

Az IEP jelentése szerint az ukrajnai háborúban 2022-ben legalább 82 200-an haltak meg, de az intézet hangsúlyozza, hogy ez óvatos becslés, és a halálos áldozatok tényleges száma ennél valószínűleg sokkal magasabb.

A régóta konfliktusoktól sújtott országok közül ugyanakkor Afganisztánban egy év alatt 91 százalékkal, Jemenben 63 százalékkal csökkent a fegyveres erőszak halálos áldozatainak száma. A kutatóintézet kimutatta, hogy a szélesebb értelemben vett erőszakcselekmények világgazdasági kihatása - e kategóriába sorolja a cég a katonai kiadásokat is - 2022-ben 17 500 milliárd dollár volt vásárlóerő-paritáson számolva.

Magyarország etekintetben jól áll. Fotó: Depositphotos
Magyarország etekintetben jól áll. Fotó: Depositphotos

Ez a globális hazai össztermék (GDP) 12,9 százalékával egyenlő, és azt jelenti, hogy a világ minden lakójának átlagosan 2200 dollárjába került tavaly a békétlenség, 6,6 százalékkal többe, mint egy évvel korábban.

A jelentés szerint a világ tavaly 16,8 százalékkal költött többet katonai kiadásokra, mint 2021-ben.  A gazdasági hatás az erőszaktól leginkább érintett tíz országban a GDP-érték átlagosan 34 százalékát emésztette fel; az erőszakcselekményektől legkevésbé sújtott tíz országban a GDP-veszteség aránya 2,9 százalék volt 2022-ben.

A fegyveres erőszak Ukrajnában okozta tavaly a legnagyobb gazdasági kárt: a háború az ukrán hazai össztermék 63 százalékával egyenlő veszteséggel járt a szerdán ismertetett globális felmérés szerint.

Az IEP kidolgozott egy elméleti forgatókönyvet is arra, hogy milyen világgazdasági hatásokkal járna, ha Kína blokád alá vonná Tajvant. 

Az intézet számításai szerint a világgazdasági szinten számolt GDP-érték egy éven belül 2,8 százalékkal visszaesne, ami azt jelenti, hogy egy ilyen fejleménynek kétszer akkora negatív hatása lenne, mint a 2008-as globális pénzügyi válságnak.

Kína hazai összterméke 7 százalékkal, Tajvané 40 százalékkal zuhanna, és mindez együtt 2700 milliárd dolláros globális GDP-veszteséget okozna egyetlen év alatt - áll a kutatóintézet szerdán bemutatott éves jelentésében.

A 163 országot számláló békeranglistán a legrosszabb átfogó indexet idén is Afganisztán kapta, és a sereghajtó tízes mezőnyben szerepel Jemen, Szíria, Dél-Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Oroszország, Ukrajna, Szomália, Szudán és Irak.

A legbékésebb felső ötös csoportban van Izland, Dánia, Írország, Új-Zéland és Ausztria.

A közép- és kelet-európai EU-térségen belül Szlovénia került a legjobb helyre: az IEP az idei listán a nyolcadik helyre sorolta.

A közép-európai EU-mezőnyön belül a második legjobb hely Csehországé, amely a 12. helyre került, a harmadik legjobb értékelést pedig Magyarország kapta, amely a 18. helyen szerepel.

Észtország a 25., Szlovákia a 26., Lettország a 27., Lengyelország a 29., Bulgária és Románia a 30., illetve a 31. helyre került az idei globális békeindexben. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG