Hazánkban másfél hónapja nem volt országos eső, a talajok felső 20 centiméteres rétege igen száraz, a növények számára hasznosítható vízmennyiség mindössze 20-35 százalékát tartalmazza. Németországban is csontszárazak a földek, áprilisban eddig az elmúlt évek csapadék-átlagának csupán 5 százaléka hullott le. A klímaváltozás mellett az is negatívan befolyásolja a vízgazdálkodást, hogy a rohamléptű ipari és mezőgazdasági fejlődésnek köszönhetően száz év alatt hatszorosára nőtt a világ vízfogyasztása. Vessünk most egy-egy pillantást két folyamra, amelynek apadó vízhozama felett az utóbbi hónapokban meredeken nőtt a nemzetközi feszültség.
A Mekong
Az MIT tanulmánya szerint a túlnépesedett Ázsia minden más kontinensnél kevesebb egy főre jutó ivóvízzel rendelkezik. Miközben Kínában él a világ lakosságának 20 százaléka, a Föld édesvizeinek csupán 7 százalékával rendelkezik. Peking felszíni vizeinek 40 százaléka eközben már olyannyira elszennyeződött, hogy még mezőgazdasági vagy ipari használatra sem alkalmas.
Délkelet-Ázsiában a 4,750 kilométeres Mekong folyam válik egyre inkább egy biztonságpolitikailag labilis övezetté. Kína már 11 gátat épített a folyam felső folyására – és további 8 építését vette tervbe. A száraz időszakok gyakoribbá válásával a folyam alsó folyásán elterülő országok – mindenekelőtt Vietnám – kiszolgáltatva érzik magukat és regionális szakértők már „a következő Dél-kínai-tengeri konfliktus-övezetről” értekeznek.
A térségben jelenleg is óriási szárazság pusztít, és a Mekong deltájában többmillió vietnámi számára teherautókon szállítják az ivóvizet. Kína államtitokként kezeli országának vízgazdálkodási adatait. De egy új tanulmány kimutatta, hogy Kína tavaly fél éven keresztül óriási mennyiségű vizet tartott vissza azon 60 millió ember számára, akik a folyam alsó folyásán élnek Laoszban, Mianmarban (Burma), Thaiföldön, Kambodzsában és Vietnámban.
A Nílus
A 6,650 kilométer hosszúságú Nílus vízfelhasználása és a Kék-Níluson épülő 4,5 milliárd dolláros Nagy Etióp Újjászületés Gát (GERD) kapcsán továbbra sincs megnyugtató megállapodás az érintett felek, különösen Egyiptom és Etiópia között. A legutóbbi, az Egyesült Államok és a Világbank által közvetített tárgyalások februárban eredménytelenül végződtek. A GERD szimbolikus üggyé vált a felek számára, és mind az egyiptomi, mind az etióp vezetésnek fontos, hogy a tárgyalások során a saját lakosságuk előtt határozottan demonstrálják a nemzeti érdekek képviseletét, nehezítve a kompromisszumos megoldást.
Az egyiptomi álláspont szerint a folyóra „történelmi jogokkal” rendelkeznek, amelyeket évtizedes szerződések garantálnak. Bár valóban vannak ilyen szerződések, azokat Etiópia soha nem ratifikálta. A felek ugyan 2015-ben, Szudánban aláírták az „alapelvek nyilatkozatát”, ám áttörés azóta sem történt. A szakértők szerint, ha az ügy a hágai Nemzetközi Bíróságra kerülne, ott is valószínűtlen egy egyiptomi győzelem, hiszen Etiópia csupán a saját területén található erőforrások felett kíván rendelkezni.
Etiópia lakosságának kétharmada még mindig elektromos áram nélkül éli a mindennapjait, ezzel pedig ilyen téren a világ harmadik legelmaradottabb országának számít. Egyiptomban viszont a megújuló vízellátás több mint 90 százalékát adja a Nílus. Nem véletlen tehát, hogy egyes vezető egyiptomi hivatalnokok már évekkel ezelőtt fölvetették a színfalak mögött a gát lebombázását.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Izrael terjeszkedik az 1967-ben megszállt területen. 
