Kína újabb szomszédjának megy neki

Peking dühödten figyeli, ahogyan az amerikai és a japán kül- és védelmi miniszterek július utolsó hetében Tokióban találkoztak, és bejelentették, hogy növelni fogják a kétoldalú biztonsági együttműködést. Az amerikai kormány közölte, hogy a Japánban lévő katonai parancsnokságát közös haderőparancsnoksággá fejleszti, amely szorosan együttműködik majd a japán fegyveres erők új közös műveleti parancsnokságával, javítva a két szövetséges hadsereg közötti interoperabilitást.

A közös nyilatkozat élesen bírálja Kínát politikáik széles köre miatt. Válaszul a Kínai Népköztársaság (KNK) külügyminisztériuma leszögezte: „Felszólítjuk az Egyesült Államokat és Japánt, hogy azonnal hagyjanak fel a Kína belügyeibe való beavatkozással, hagyjanak fel a konfrontáció szításával, és hagyjanak fel egy új hidegháború kirobbantásával”.

Nos, ez egy újabb mérföldkő, amely jelzi, hogy a Pekingnek nem sikerül megszelídítenie és lábhoz parancsolnia legfőbb ázsiai riválisát. Kína nem kapja meg azt a Japánt, amelyet szeretne, nagyrészt Peking saját kontraproduktív viselkedése miatt.

De mit akar Peking?

Először is, Peking azt szeretné, ha Tokió - az összes többi kormányhoz hasonlóan - tartózkodna Kína vagy annak politikájának bírálatától. Másodszor, azt akarja, hogy a nemzetközi közösség Japán múlt századi háborús bűnei miatt tekintse Japánt örökre méltatlannak a regionális vezetésre. Harmadszor, Peking azt akarja, hogy Tokió engedjen a vitatott területekre vonatkozó minden kínai tulajdonjogi igénynek - nem csak azokban az esetekben, ahol Japán a rivális igénylő, hanem a Dél-kínai-tengeren és Tajvanon is. Negyedszer, a kínai kormány olyan Japánt akar, amely katonailag gyenge, és nem szövetséges és nem szövetkezik az Egyesült Államokkal, így Kína marad a régió vitathatatlan stratégiai nagyhatalma.

Végül Kína azt szeretné, ha Japán csúcstechnológiát és szakértelmet biztosítana Kínának, segítve Pekinget abban, hogy feljebb lépjen a hozzáadott értéklétrán, és végül globális vezető szerepet töltsön be a kritikusan fontos új technológiák terén, ahogyan azt Peking „Made in China 2025” elnevezésű stratégiai törekvéseinek tervezete előirányozza. E kritériumok mindegyikében azonban Tokió a kínai preferenciákkal ellentétes irányba mozdul el.

Japán kurzusváltás

A közelmúltig Tokió viszonylag óvatos volt és nem fogalmazott meg éles beszólásokat Kína címére. A július végi amerikai-japán közös nyilatkozat azonban bőséges kritikát tartalmazott.

Kína - hangsúlyozta - „a nemzetközi rendet a saját javára, mások kárára igyekszik átformálni”, „politikai, gazdasági és katonai kényszerítést” alkalmaz, és „a legnagyobb stratégiai kihívást jelenti az indo-csendes-óceáni térségben és azon túl”.

A nyilatkozat megemlíti Kína „eszkalációs magatartását” Japán délnyugati szigetei körül, Kína nukleáris fegyverkészletének „gyors” és átláthatatlan bővítését, „jogtalan tengeri követeléseket” és „provokatív tevékenységeket” a Dél-kínai-tengeren, a kínai hajók és repülőgépek veszélyes zaklatását, a Tajvannal szembeni fenyegető magatartást és Oroszország ukrajnai háborújának támogatását. Elítéli még az olyan belföldi kínai politikákat is, mint „Hongkong autonómiájának és szabadságjogainak felszámolása, valamint a Kínai Népköztársaság emberi jogi problémáit, többek között Hszincsiangban és Tibetben”.

Peking el van tévedve

A KNK Japánnal szembeni lenéző diplomáciája ellenére a japán vezetést egyre inkább szívesen látják a térségben. Míg sok kínai és koreai neheztel, addig Japán a nemzetközi közösség szemében többnyire rehabilitálta magát.

A KNK tisztviselői továbbra is arról beszélnek, hogy Japánnak „meg kell nyernie ázsiai szomszédjai bizalmát”, de a szomszédok ezen már továbbléptek. A szingapúri Délkelet-ázsiai Tanulmányok Intézete által a délkelet-ázsiai országok elitjének hozzáállásáról készített idei felmérésben a válaszadók Japánt nevezték meg a „legmegbízhatóbb” nagy országnak.

2012 óta fokozódó kínai nyomás ellenére Japán nem hajlandó elismerni Kína követelését a Szenkaku-szigetek fölött, és ragaszkodik ahhoz, hogy a kérdés rendeződött. Japán soha nem fogadta el Peking Tajvan feletti szuverenitási igényét, és az utóbbi években Tokió egyre hangosabban bírálja a tajvani kormány katonai megfélemlítésére irányuló kínai kísérleteket.

Tokió támogatja a hágai kormányközi Állandó Választottbíróság 2016-os döntését, amely érvénytelenítette Peking szuverenitási igényét a Dél-kínai-tenger nagy része felett.

Az amerikai-japán katonai szövetség tehát tovább mélyül. Japán növeli katonai erejét és lazítja a második világháború utáni, katonai erő alkalmazására vonatkozó korlátozásokat. Mindkét tendencia alapvetően kedvezőtlen a KNK számára.

Miközben Japán több évtizeden keresztül fokozatosan fegyverezte föl magát újra, a kínai kormány minden jelentős lépést hangosan bírált. Ez azonban nem akadályozta meg a re-militarizáció felgyorsulását az elmúlt két évben, amelynek során a japán kormány úgy döntött, hogy a védelmi kiadásokat a japán GDP mintegy 1 százalékáról 2 százalékára növeli, nagy hatótávolságú csapásmérő képességet épít ki, kis repülőgép-hordozókat üzemeltet, megszünteti a fegyverexport tilalmát, és a japán hadsereg három ágát új, egységes parancsnokság alá helyezi.

Ahelyett, hogy megbízhatóan ellátná Kínát fejlett technológiával, Japán a gazdasági kockázatcsökkentést támogatja. Tokió erőteljesen együttműködik Washington kampányával, amely a fejlett félvezetők Kínába történő szállításának korlátozására irányul.

A Peking-Moszkva tengely kihatása

Mindez főként Peking agresszív lépései miatt történik, amelyekhez Észak-Korea és Oroszország másodlagosan hozzájárul. A japán vezetés úgy véli, hogy Kína haderőfejlesztése túlzott és aggasztó. Kína növekvő katonai képességei és a Tajvannal szembeni fenyegetések fokozódása növeli annak a lehetőségét, hogy Peking átveszi a sziget feletti ellenőrzést, ami a Japán jóléte szempontjából létfontosságú tengeri útvonalak ellenőrzését jelentené.

Hszi elnök azon döntése, hogy 2013-tól kezdődően katonai bázisok komplexumát építi a Dél-kínai-tengeren található mesterséges szigeteken, megrázta a régiót, beleértve Japánt is, és pesszimistábbá tette Tokiót a kínai külpolitika szándékaival kapcsolatban.

Pekingnek sikerült meggyőznie a japán lakosságot arról, hogy Kína fenyegetést jelent a japán területekre. Kína 2012 óta növeli a Szenkaku/Diaojü-szigetek közelében hajózó határőr-hajók számát, túlreagálva a japán kormány azon döntésére, hogy megvásárolta a szigeteket egy japán családtól. A KNK a hivatalos médiában és még maga Hszi is időnként utalásokat tesz arra, hogy a Rjúkjú-szigetek jogos tulajdonosa nem Japán, hanem Kína.

Végül, Oroszország azon kísérlete, hogy 2022-től kezdve egész Ukrajnát annektálja, elbizonytalanította Tokiót, mert úgy érzi, hogy az orosz invázió valószínűbbé tesz egy kínai hódító háborút Ázsiában. Peking diplomáciai és anyagi támogatása az orosz háborús erőfeszítéseknek csak tovább erősíti Japán aggodalmait.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)