Hasonlóan a magyar gyakorlathoz, 2006 környékén Lengyelországban is több százezer lengyel lakásvásárlónak tanácsolta a bankjuk, hogy vegyenek fel svájci frankban jelzáloghitelt, hogy a lengyelországinál alacsonyabb svájci kamatlábak nyújtotta előnyökből részesüljenek. Akkoriban azonban senki sem beszélt komolyabban arról, hogy a jelzáloghitele árfolyamkockázatnak van kitéve. Ezt a hitelfelvételi módot a legjobb lehetőségként mutatták be a piacon, a svájci frank nagyon stabil és nagyon népszerű volt.

Két évvel később azonban beütött a globális pénzügyi válság. A befektetők özönlöttek a svájci frankhoz, amely menedéket jelentett a piaci zavarok elől, így az értéke megugrott a lengyel zlotyval és más devizákkal szemben. A frank most közel két és félszer annyit ér, mint a pénzügyi válság előtti 2 zlotys árfolyama.

Noha a svájcifrank-alapú hitelezés Lengyelországban 2008-ban megszűnt, az ilyen hitelek az azóta eltelt években időzített bombává váltak a lengyel bankszektor számára, miután az ügyfelek elkezdtek pereket nyerni a bankjukkal szemben, arra kényszerítve a hitelt nyújtó intézményt, hogy viseljék a látványosan rosszul sikerült devizahitelezés költségeit.

A helyzet mára odáig fajult, hogy ha a jelzáloghitelesek továbbra is sorozatban nyerik a bírósági csatáikat, egyes hitelezők összeomolhatnak

– foglalta össze a Financial Times.

„Kötelességem felemelni a vörös zászlót, mert ha úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, annak drámai következményei lesznek” – nyilatkozta Jacek Jastrzębski, a lengyel pénzügyi felügyelet (KNF) elnöke a lapnak.

A svájcifrank-alapú jelzáloghitelezés nemcsak Magyarországon és Lengyelországban, de más közép- és kelet-európai országban is igen népszerű volt a 2008-as válságot megelőzően. Azt követően azonban több ország kormánya közbelépett, hogy korlátozza a törlesztési árfolyamokat, vagy helyi devizára váltsa át a hiteleket.

Magyarországon például 2014-ben a bankoknak 12 milliárd dollár értékű devizahitelt kellett forintra váltaniuk, a horvátországi bankoknak pedig a következő évben egy hasonló átváltási program mintegy egymilliárd dollárjába került.

Lengyelország ehelyett hagyta, hogy a svájcifrank-hitelezés problémája tovább gyűrűzzön, így sok hitelező még mindig jelentős kitettséggel rendelkezik. A KNF szerint a bankok mérlegében 347 ezer svájci devizahitel van, összesen 14,3 milliárd svájci frank értékben.

Ha a bíróságok úgy döntenek, hogy minden banknak viselnie kell a svájcifrank-alapú befektetések teljes költségét, Jastrzębski attól tart, hogy legalább egy vagy két bank összeomolhat.

Egy bank már el is bukott

Az ország tizedik legnagyobb hitelezőjét, a Getin Noble Bankot szeptemberben a lengyel állami bankgaranciaalapnak és egy bankkonzorciumnak kellett megmentenie. Ez a 10,3 milliárd zloty (2,2 milliárd dollár) értékű mentőcsomag volt Lengyelország legnagyobb ilyen pakkja a szovjet korszak óta.

A Getin már több éve veszteséget termelt a másodlagos jelzáloghitelek agresszív értékesítése miatt, de nagymértékben ki volt téve a svájcifrank-hiteleknek is, amely hitelportfóliójának egynegyedét tette ki.

A lengyel bankok összesen 30 milliárd zloty céltartalékot képeztek svájcifrank-alapú hitelezésük fedezésére. Jastrzębski szerint azonban a végső számla további 100 milliárd zlotyval emelkedhet, ha az igazságszolgáltatás úgy dönt, hogy az érvénytelenített svájcifrank-alapú jelzáloghitelek után nem számíthattak volna fel kamatokat.

A lengyel bíróságok már számos svájcifrank-alapú jelzáloghitelt érvénytelenítettek, miután úgy döntöttek, hogy a bankok a lengyel nemzeti bank által alkalmazott árfolyamokhoz képest „visszaélésszerű” devizaárfolyamokat alkalmaztak.

A bírósági harc azonban nemrégiben arra a kérdéskörre is átterjedt, hogy a bankok jogosultak voltak-e a jelzáloghitelek érvénytelenítéséig felszámítani az ügyfeleknek a tőkehasználat díját. Ezt a kérdést a múlt hónapban egy varsói bíróság az Európai Bíróság elé is vitte.

Ha a lengyelországi és európai bíróságok a fogyasztók oldalára állnak, a lehetséges következmények még súlyosabbak lesznek. Rosszabb esetben akár öt bank is az összeomlás szélére kerülhet

– figyelmeztet Cezary Stypułkowski, az mBank vezérigazgatója.

A pénzintézet vezetője hangsúlyozta azonban, hogy „nem lehet működőképes egy olyan rendszer, ahol az emberek ingyen kapják a lakásaikat úgy, hogy nem fizetnek semmit a tőkehasználatért, és semmilyen kockázatot nem vállalnak”.

Az újabb bírósági csörtére azt követően kerül sor, hogy a bankok már viselik a kormány által júliusban engedélyezett nyolc hónapos törlesztési moratórium költségeit, hogy segítsék a jelzáloghitel-tulajdonosokat megbirkózni az inflációval, amely a múlt hónapban 26 éves csúcsra, 17,9 százalékra emelkedett.

A jövő őszi, keménynek ígérkező választások előtt álló lengyel jobboldali kormány megpróbálja a szavazók szimpátiáját megnyerni azzal, hogy jelzáloghitel-törlesztési moratóriumot ajánlott nekik. A bankok politikai eszközzé váltak az infláció emelkedése miatti vitában is, majd júliusban a kormányzó Jog és Igazságosság párt elnöke, Jarosław Kaczyński felszólította a bankokat, hogy „térjenek észhez, és növeljék radikálisan a betéti kamatokat”.

Az mBank a harmadik negyedévre több más lengyel bankhoz hasonlóan lejtmenetbe került. A harmadik negyedévben 2,28 milliárd zloty veszteségről számolt be, szemben a tavalyi év azonos időszakának 27 millió zloty nyereségével. A német anyavállalat, a Commerzbank már szeptemberben bejelentette, hogy egyszeri 490 millió eurós költséget számol el az mBank svájcifrank-alapú hiteleinek kockázatokkal szembeni tartalékaként.

Miközben az infláció az egekbe szökött, a lengyel gazdaság az ukrajnai orosz invázió óta zsugorodik, ami szöges ellentétben áll a két évtizeddel ezelőtti szilárd növekedési előrejelzéssel. „Egy bankválság az energiaválsággal és a geopolitikai helyzettel párosulva katasztrófához vezethet” – mondja Jastrzębski.

Az ígéret az volt, hogy Lengyelország négy éven belül csatlakozik az euróhoz

Miután Donald Tusk 2007-ben miniszterelnök lett, ígéretet tett arra, hogy Lengyelország négy éven belül csatlakozik az euróhoz. Az ő szava zöld jelzést adott a hitelezőknek a svájcifrank-alapú hitelezés felgyorsításához. Abban az évben, amikor Tusk hatalomra került, a lengyel jelzáloghitelek több mint felét svájci frankban adták ki.

„Még ha nem is volt szokványos nem helyi devizában hitelt adni, a gondolkodás az volt, hogy ha belépünk az euróba, a kockázat alacsony” – foglalta össze emlékeit az FT számára Józef Wancer bankár, a BNP Paribas Poland felügyelőbizottságának tiszteletbeli elnöke.

„Hol volt akkoriban az összes közigazgatási és szabályozó szerv, amelyek ellenőrizték a bankokat? Akkor miért nem kiabáltak, hogy ez visszaélésszerű?”

– tette fel a költői kérdést Wancer.

Az ING Bank Śląski vezérigazgatója, Brunon Bartkiewicz szerint néhány lengyel bank kezdetben vonakodott csatlakozni a svájcifrank-alapú hitelezés divatjához, és elmondása szerint ő lobbizott is a szabályozó hatóságoknál a svájcifrank-hitelek betiltása érdekében.

Miután ez a törekvés kudarcot vallott, az ING csatlakozott a fősodorhoz, mert - mint fogalmaztak - „problémává kezdett válni, hogy nem a fő terméket kínáljuk a piacon”.

Az ING 2008 márciusában kezdte el a svájcifrank-alapú jelzáloghitelek értékesítését, mindössze néhány hónappal azelőtt, hogy a Lehman Brothers csődje elindította a pénzügyi válságot, amely Tusk euró-ambícióinak is véget vetett.

A svájcifrank-alapú jelzáloghitelek tulajdonosainak helyzete tovább romlott, miután Svájc 2015-ben leválasztotta a frankot az euróról, aminek következtében a frank értéke 20 százalékkal emelkedett. Ez a lépés arra késztette a lengyel kormányt, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki a devizahiteles veszteségek korlátozására.

A törvény arra kényszerítette volna a bankokat, hogy minden svájcifrank-alapú jelzáloghitelt zloty jelzáloghitelre váltsanak át, ami mintegy 9,5 milliárd zlotyba került volna nekik. A bankok azonban sikeresen lobbiztak a törvény bevezetése ellen, amiben az is erősítette őket, hogy megnyerték a bajba jutott ügyfelek által indított első bírósági pereket.

Ám a bankok súlyosan elszámolták magukat, amikor elutasították az egyezséget, és ehelyett a kérdést a bírák kezében hagyták – véli Paweł Borys volt bankár, aki jelenleg az állami tulajdonú Lengyel Fejlesztési Alap elnöke.

Az Európai Bíróság 2019-ben a jelzáloghitelesek számára kedvező első véleményt adott ki, ami után a lengyel bíróságok is a lakásvásárlók pártjára álltak, ami viszont további perek indítására ösztönzött.

Ironikus módon ugyanazok a bankok, amelyek blokkolták a 2015-ös átalakítási törvényt, most „lobbiznak azért, hogy ez a kormány olyan jogszabályt alkosson”, amely megvédi őket a bíróságok elmarasztaló ítéleteitől – mondja a lapnak Borys.

Ennek ellenére bízik abban, hogy a bírák nem teremtenek „igazságtalan” helyzetet azzal, hogy úgy döntenek, a svájcifrank-alapú jelzáloghitelesek számára vissza kell téríteni a kamatfizetések költségeit, amelyeket viszont a zloty jelzáloghitelesek kötelesek megfizetni. „Ha igazságosságról beszélünk, akkor ennek semmi köze nem lenne az igazságossághoz” – mondja.

Jastrzębski arra sürgeti a bírákat, hogy vegyék figyelembe a bankok összeomlásával fenyegető ítéletek szélesebb körű következményeit Lengyelország gazdaságára nézve. „A fogyasztóvédelem kezd olyanná válni, mint a kígyó, amely nemcsak a saját farkába harap, de azt eszi, és a végén az ügyfelek lesznek azok, akik fizetni fognak ezért a zűrzavarért” – mondta a FT-nek a pénzügyi felügyeletet elnöke.

„Nem hiszem, hogy olyasmire kell számítanunk, mint Görögországban az euróválság idején, de a lengyel bankok helyzete egyértelműen nem sziklaszilárd” – tette hozzá Grzegorz Kołodko volt pénzügyminiszter.