5p
Bár eddig "csak" 4 esetben vesztettek a bankok az állam ellen, és még 57 döntés hátra van, Varga Mihály szerint a perek állásából már látszik, hogy tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfelekkel szemben. Még nem tudják, pontosan hogyan, de 20-25 százalékkal csökkennek majd a törlesztőrészletek, ha már lezajlott a bírósági szakasz.

Na ugye, hogy tisztességtelenek a bankok!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzintézetek által az állammal szemben indított, a napokban zajló devizahiteles perek állása is azt mutatja, hogy a bíróság szerint is tisztességtelenül jártak el a bankok az ügyfeleikkel szemben.

Ezt mi annyival kiegészítenénk, hogy az igazsághoz azért az is hozzátartozik, szinte lehetetlen lett volna tisztességesen eljárniuk a bankoknak - az egyik perben még a bíróság is elismerte: egyetért a felperes bankkal abban, hogy a törvényben rögzített - és a szerződés tisztességességét megalapozó - hét alapelvnek "nagyon nehéz" megfelelni. Ez  mindenesetre nem sok jót ígér a többi felperes banknak sem.

Csányi Sándor, OTP Bank elnök-vezérigazgatója ezt úgy fogalmazta meg: a bank szerződései mindig megfeleltek az akkori törvényi előírásoknak, de nyilván nem feleltek meg annak a döntésnek, amit a Kúria utólag hozott. Úgy fogalmazott, nem látja túl biztatónak a helyzetet.

Egyébként 79 hitelintézeti kereset érkezett be a fővárosi törvényszékhez, ebből 24-et formai okok miatt elutasítottak, és hatot nyújtottak be újra - tehát 61 kereset van, ebből eddig négyet buktak el a pénzintézetek (Kéthely, Milton, AXA, Alba) a többi tárgyalt ügyben elhalasztották a döntést. Tehát a pénzintézetek akár még 57:4-re is javíthatnának - Varga Mihály és a bíróság, valamint a szakértők szavai persze nem ezt sugallják.

Az eddigi mérleg

A múlt héten kezdődtek meg a perek, amelyekben arról kell dönteni, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Az első ilyen perben a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét pénteken elutasította a bíróság, hétfőn a Milton Hitelezési Zrt. vesztett, a K&H és az MKB devizahiteles perében pedig elhalasztotta az ítélethozatalt a törvényszék.

Kedden a bíróság kilenc hitelintézeti keresetet, köztük az Erste Bank, az EvoBank, a Sopron Bank Burgenland, a Raiffeisen Bank és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank beadványát tárgyalta, ám az ítélethirdetést minden esetben szeptemberre halasztották. Szerdán az AXA Bank Europe SA kérelmét elutasította a Fővárosi Törvényszék, csütörtökön pedig az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. ügyében halasztották el a határozat kihirdetését.

Pénteken elhalasztotta a döntést a CIB Ingatlanlízing és az FHB Jelzálogbank ügyében is a bíróság.

Az OTP csoport kereseteinek befogadását formai okokból elutasították, de a csoporttagok ezeket módosított formában ismét benyújtják.

Mi lesz, miután a bankokat elkaszálták?

A tárcavezető szombaton újságíróknak kifejtette: az ősszel születik meg az az elszámolási kerettörvény, amely alapján tisztességesen ki kell számolni, mivel tartoznak a bankok az ügyfeleiknek. Varga Mihály fontosnak tartja tisztázni, hogyan térítik majd meg ezt az összeget. Mint mondta, több variáció is van: csökkenthető a törlesztőrészlet vagy a még hátralevő futamidő, vagy lehet a hitelösszeget is csökkenteni.

Azt azonban megerősítette - ahogyan arról Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is beszélt a héten -, hogy becsléseik szerint akár átlagosan 20-25 százalékkal mérséklődhetnek majd az ügyfelek törlesztőrészletei, de lesz olyan is - hiteltípustól függően -, akinél ennél nagyobb mértékű lesz a csökkenés.

Hozzátette, hogy az elszámolási törvény javaslatát várhatóan már szeptemberben tárgyalhatja a parlament.

Reméljük, nem intézik el túlságosan a forintot

A nemzetgazdasági minisztert a forint árfolyamának alakulásáról is kérdezték, amelyről azt mondta: jól látható, hogy az ukrán-orosz konfliktus éleződésével minden térségbeli országnak jelentősen gyengült a pénze, így volt ez például Lengyelországban és Csehországban. Varga Mihály bízik abban, hogy olyan válságkezelési megoldás születik, amely nem hat jelentősen a magyar gazdaságra, így a forint árfolyamára sem.

Nem éri kár a bedőlt takarék ügyfeleit

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Bank visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, emlékeztetett: a takarékszövetkezeti rendszerben már korábban is voltak "ilyen sebezhető és gyenge pontok". Megemlítette az orgoványi és a soltvadkerti takarék esetét, jelezve ugyanakkor, hogy azok ügyfelei is a pénzükhöz juthattak, és "ugyanez fog történni majd az Alba Takarékszövetkezet esetében is". Az ügyfeleket semmilyen kár nem érheti, az Országos Betétbiztosítási Alapon keresztül a betéteikre garancia van - hangsúlyozta a tárcavezető. (Az OBA egyébként csak 100 ezer euróig kártalaníthatja a betéteseket; az ezen összeghatár feletti betétrészek, valamint az OBA által nem biztosított betéteket a Takarékbank Zrt. fizeti ki a betéteseknek - a szerk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG