Részvény / Deviza / Áru
Részvény / Deviza / Áru
Kétszer is irányt váltott a forint, szépen kilőtt az OTP
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 4. 17:27
Délelőtt még inkább mínuszban jártak az európai tőzsdeindexek és a BUX index is, az EKB váratlan kamatdöntése és annak kommentárjai azonban fenekestül felforgatták a piacot. A részvények kilőttek, az euró értéke zuhant, az euró/forint viszont először leesett, majd visszaugrott.
Részvény / Deviza / Áru
Üdv a tőzsdén: Andre Agassi lesz Norbi új marketingarca (fotókkal)
Eidenpenz József | 2014. szeptember 4. 11:22
További nemzetközi terjeszkedést tervez a Norbi Update, az eddigi három mellett további hét országban, amihez azonban szükség lesz a nemsokára induló részvényjegyzés sikerére. Három-négy millió eurós költségvetéssel három évig Andre Agassi amerikai teniszező lesz a cég marketingarca.
Részvény / Deviza / Áru
A tegnapi lendület ma is kitart a BÉT-en?
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 4. 09:11
Elemzők a szerdai nagy emelkedés után csütörtökön stagnálást, esetleg kis korrekciót várnak a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyon fontos bejelentést várunk: ha nem lesz semmi, baj lesz
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 4. 08:33
Kis csökkenés lehet délelőtt az európai tőzsdéken, délután azonban nagyon fontos döntés és sajtótájékoztató lesz. Ha nem áll elő valamivel az EKB, a befektetők fel fogják adni Európát egy szakértő szerint.
Részvény / Deviza / Áru
Szárnyalt a BÉT: csak egy zavaros, jó hír kellett neki
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 3. 18:15
2,48 százalékos pluszban zárta a szerdai kereskedést a BUX, valamennyi vezető részvény erősödött, legjobban az OTP.
Részvény / Deviza / Áru
A Richter kipróbál valami új dolgot - mire vár a tőzsde?
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 3. 09:34
Az EKB csütörtöki kamatdöntése és az ukrán válság mellett végre egy vállalati jó hírre is oda tudnak figyelni a befektetők - a Richter kipróbál valami újat.
Részvény / Deviza / Áru
Mindenki azt várja, mi lesz csütörtökön
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 3. 08:38
Kis elmozdulásra, vegyes mozgásra számítanak a szakértők a szerdai tőzsdei kereskedés elején. Holnap délután jöhetnek az igazi izgalmak
Részvény / Deviza / Áru
Rossz napja volt az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 2. 17:38
Az OTP kivételével minden vezető részvény pluszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru
Meggondolták az elemzők: itt az ideje, hogy Mol-részvényt vegyünk?
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 2. 13:56
A Concorde elemzői osztottak-szoroztak, és arra jutottak: nehéz időszakot él a Mol, talán jövőre már jobb lesz a helyzet, de az biztos, hogy most egész olcsón hozzá lehet jutni a papírjaihoz - megemelték az év végi célárat, 20 százalékkal alatta jár most az árfolyam. Javították az intézményi ajánlást.
Részvény / Deviza / Áru
Semmi jóra ne számítson az OTP?
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 2. 09:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,24 pontos emelkedéssel, 17 925,46 ponton nyitott. A hétfői záró értékéhez képest 0,25 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Csak az ukrán hírek kavarhatják fel az állóvizet
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 2. 09:09
Bár erősödéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken, elemzők eseménytelen napra számítanak.
Részvény / Deviza / Áru
Csatát nyert a Mol a horvát kormány ellen
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 2. 08:44
Egyértelmű siker a Mol Nyrt. számára, hogy a választottbíróság elutasította a horvát kormány átmeneti korlátozásokra vonatkozó kérelmét – mondta Sonnevend Pál, az ELTE nemzetközi tanszék docense.
Részvény / Deviza / Áru
Csendesen köszöntött be az ősz a BÉT-re
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 1. 17:59
A BUX kisebb pluszban zárta a kereskedést, a vezető részvények erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru
Kinél pörgött a legtöbb magyar részvény? Itt a friss rangsor
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 1. 15:50
Az idei nyár utolsó hónapjában 6,4 milliárd forintos napi átlagforgalom volt a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán, ami 24 százalékkal haladta meg a júliusi értéket. A tőzsdetagok azonnali piaci rangsorának élére ezúttal a Wood & Company Financial Services a.s futott be elsőnek.
Részvény / Deviza / Áru
Elege lett a bíróságnak: lakatot tesznek a Mol és a horvátok szájára
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 1. 10:58
A hágai választottbíróságnak elege lett abból, hogy a Mol és a horvát kormány egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat ad ki: most közösen kellett kiadniuk egy közleményt, utána pedig nem beszélhetnek az ügyről.
Részvény / Deviza / Áru
Mire jut Budapest az amerikaiak nélkül? És mi lesz a Magyar Telekommal?
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 1. 09:18
Amerikában a munka ünnepe miatt nem dolgoznak, alacsony lesz a forgalom a tőzsdén - talán egy kis plusz összejöhet Budapesten.
Részvény / Deviza / Áru
Egy találkozó és egy bankfúzió - ezért izgulhatunk ma
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 1. 08:50
A nyugat-európai tőzsdék vegyesen teljesíthetnek a nap első felében - főleg azt figyelik a befektetők, mi sül ki az orosz-ukrán helyzetből.
Részvény / Deviza / Áru
Hogy csinálta ezt az OTP?
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 31. 09:00
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni a héten, ami meglepő az orosz-ukrán konfliktusról érkező hírek és a devizahiteles perek miatt is.
Részvény / Deviza / Áru
A tőzsdén is vége a nyárnak - így zárt a magyar börze
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 29. 17:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,86 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 17 779,76 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru
Továbbra is feszült a helyzet - mi történik Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 29. 10:05
Jönnek ma ugyan makroadatok, de a befektetők az orosz-ukrán konfliktusra figyelnek leginkább.
Részvény / Deviza / Áru
Az OTP-t is elintézték ma az oroszok
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 28. 17:19
2 százalékot esett a BUX, az OTP és a Mol szenvedte meg leginkább, hogy megint egy lépéssel közelebb kerültünk a nyílt háborúhoz.
Részvény / Deviza / Áru
Katonákkal az ebola ellen: megszólalt az Afrikában üzletelő magyar cég vezetője
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 28. 11:21
A jelenlegi a legsúlyosabb Ebola-járvány, amit eddig a világ látott - a Sierra Leonéban üzletelő TWD Investments vezetője szerint a helyzet tényleg súlyos, de van remény.
Részvény / Deviza / Áru
Hűvös az augusztus, a befektetők mégis nyaralnak
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 28. 09:09
Kis ármozgásokat és továbbra is mérsékelt forgalmat várnak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
Részvény / Deviza / Áru
Csakis egy bankra figyel most a világ
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 28. 08:54
Pár ponttal csökkenő indexekkel indul várhatóan a kereskedés csütörtökön a vezető európai értéktőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru
Az OTP a nap nyertese
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 27. 17:45
A vezető részvények közül az OTP és az MTelekom erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Loholunk Európa után - csak maradjon a jókedv!
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 27. 09:20
Elemzők eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Részvény / Deviza / Áru
Néhány óráig tart a bizonytalanság a piacokon?
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 27. 08:20
Elemzők arra számítanak, hogy kissé csökkennek nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek.
Részvény / Deviza / Áru
Két plusz, két mínusz - ki, hogyan teljesített a BÉT-en?
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 26. 17:52
Erősödéssel zárta a keddi kereskedést a BUX, a vezető részvényeknek felemásan sikerült a nap: a Mol és az OTP erősödött, míg az M-Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru
Egy év alatt négyszeresére nőtt az Altera profitja
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 26. 15:58
Eddigi legnagyobb összegű profitját termelte az Altera Vagyonkezelő Nyrt. az év első hat hónapjában – jelentette be a társaság féléves jelentésében. A 2013-ban egyedüliként a Budapesti Értéktőzsdére lépő vagyonkezelő nyeresége legnagyobb részét vállalati kötvényekbe történő befektetéssel érte el.
Részvény / Deviza / Áru
Cáfol a Mol – Nincs elidegenítési tilalom az INA-részvényekre
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 26. 11:09
A Mol cáfolta azokat a tegnapi híreket, amelyek szerint a választott bíróság megtiltotta volna neki az INA-részvények adásvételét a bírósági eljárás lezárultáig.
Részvény / Deviza / Áru
Ma eshet az OTP
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 26. 08:43
Enyhén negatív nyitásra számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett piaci szakértők.
Részvény / Deviza / Áru
A bankszünnap tarthatja felszínen Londont
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 26. 08:12
London kivételével indexcsökkenésre lehet számítani kedden az európai tőzsdék nyitásakor.
Részvény / Deviza / Áru
Hogy mi a baj a részvényekkel? Kérdezd a maffiavezért!
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 25. 19:26
Michael Franzese, a New York-i Colombo család feje, korábbi maffiafőnök óva inti a befektetőket a tőzsdéktől.
Részvény / Deviza / Áru
Ha a londoni befektetők lógatják a lábukat, nálunk se történik semmi?
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 25. 18:01
Majdnem. Bár pluszban zárta a hét első kereskedési napját a BUX. A vezető részvények közül csak a Mol és az OTP tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru
A Mol nyakán maradhatnak az INA-részvények
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 25. 15:08
A választottbírósági eljárás lezárásáig megtilthatják a horvát kormánynak és a Molnak, hogy eladják a részvényeiket.
Részvény / Deviza / Áru
Ma is keletről fúj a szél a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 25. 09:16
Pozitív nyitás után az Ukrajna felől érkező hírek befolyásolhatják a tőzsdei kereskedés irányát Budapesten.
Részvény / Deviza / Áru
Van, aki ma sem dolgozik - és még különösebb ok sem kell hozzá
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 25. 08:19
Ma zárva lesz a londoni tőzsde, nem nyitnak ki a bankok Angliában - nincs különösebb okuk rá, egyszerűen arról van szó, hogy ilyenkor nem szoktak dolgozni.
Részvény / Deviza / Áru
A végén beszakadt az OTP, mégsem volt rossz hete
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 24. 15:18
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények szintén erősödtek. Pénteken esett az OTP, de így is pluszban hozta ki a hetet és 4000 felett maradt.
Részvény / Deviza / Áru
A Dortmund pénzügyileg is letámadja a Bayern Münchent
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 23. 07:59
Nem kevesebb, mint 114,4 millió eurót szeretne begyűjteni az ezüstérmes Borussia Dortmund egy tőkeemelés során, amit elsősorban a Puma, a Signal Iduna és az Evonik cégek jegyeznek le, valamivel a jelenlegi tőzsdei ár alatt. Az egyetlen német tőzsdei sportklub példáját mások is követhetik.
Részvény / Deviza / Áru
Rossz maradt a tőzsdei hangulat Yellen után is
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 22. 17:31
Nagyon várták a tőkepiacokon Janet Yellen Fed-elnök pénteki megnyilatkozását, mégsem okozott nagyobb felfordulást a piacokon, egyedül a dollár kezdett ütemesen erősödni. Nálunk nagyot esett az OTP, tartotta magát a Mol és a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Helyben maradt a BUX
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 22. 09:23
Ugyanott nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, ahol csütörtökön zárt. Elemzők emelkedésre számítottak.
Részvény / Deviza / Áru
Ma minden szempár Jackson Hole-ra szegeződik
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 22. 08:04
Pénteken tartják találkozójukat a világ vezető gazdaságainak jegybankárai. Emiatt elemzők szerint kissé csökkenhetnek nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek.
Részvény / Deviza / Áru
Jó nagyot mentetelt a BUX index, élen a Mol és az OTP
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 21. 17:41
A kellemes európai tőzsdei klímának megfelelően a BUX index is felfelé tartott. Minden vezető papír emelkedett, a forint pedig stabil volt.
Részvény / Deviza / Áru
Kik miatt ülnek tűkön a befektetők?
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 21. 08:47
A délelőtti európai makroadatok hatással lesznek a nyugat-európai részvénypiacokra, és irányt adhatnak BÉT-nek is.
Részvény / Deviza / Áru
Rengeteg adat jön ma: mit szólnak ehhez a piacok?
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 21. 08:18
Elemzők szerint kedvezően hathatnak az amerikai, míg negatívan az ázsiai hírek. Ugyanakkor arra számítanak, hogy erősödéssel nyitnak a fontosabb nyugat-európai indexek.
Részvény / Deviza / Áru
Szépen indult, aztán a Mol visszarántotta a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 19. 18:00
De még így is emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Az OTP-nek különösen jó napja volt.
Részvény / Deviza / Áru
Miért pont magyar részvényeket ne vennénk?
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 19. 08:57
A nemzetközi hangulat kedvező, így semmi ok arra, hogy pont magyar részvényeket ne vegyenek a befektetők. Nagy tolongás viszont nem nagyon lesz.
Részvény / Deviza / Áru
Béke nincs, de békesség van - reménykedhetünk egy jó napban
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 19. 08:44
Az ázsiai tőzsdék erősödtek kedden, Európától is további emelkedést várnak a szakértők, miután elmúlt a pénteki ijedtség.
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
2026. május 1. 09:51
-
Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
2026. május 1. 09:24
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
2026. május 1. 15:12
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
2026. május 1. 15:51
Erre már érdemes felfigyelni. 

