5p

A tőzsdék többsége mínuszban van, de lehet, hogy az USA-ban pozitív lesz a kezdés. Kissé javított a forint, olcsóbb lett a földgáz és a kőolaj. Véget ért a kínai aranyhét, új adót vetnének ki a gazdagokra a britek, jó hírt kaptak az FTX-károsultak.

Az európai tőzsdeindexek változatos mértékben esnek kedden, a német mutató 0,3, a francia 0,8, a brit például 1,1 százalékkal. Az amerikai határidős indexek viszont – a hétfői csúnya esés után – pár ezrelékes pluszban vannak. A vártnál jobban alakultak a német ipari termelési adatok. A szeptember végén kibontakozott hatalmas kínai tőzsdei rali kifújni látszik, a befektetőket elbizonytalanították a legutóbbi kormányzati nyilatkozatok.

Az “anyaország” indexei ugyan emelkednek, de csak az egy hetes ünnep előtti állapothoz képest. Hong Kongban, ahol nyitva volt a tőzsde, több mint kilenc százalékkal esnek az árak. Ismét óvatosabbak lettek a befektetők a Federal Reserve kamatcsökkentésének ütemével kapcsolatban. Szerda este a legutóbbi Fed-ülés jegyzőkönyvét teszik közzé az USA-ban, csütörtökön pedig a fogyasztói árak változását (CPI, a becslés 2,3 százalék). További Fed-vezetők is beszélnek.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,3 százalékkal süllyed, a Richter 0,6, a Mol 0,5 és az OTP 0,1 százalékkal lett olcsóbb. A Telekom is fél százalék körül esik, az Opus 0,8 százalékkal javít. Az olaj ára is két százalékot veszít a változatlanul erős közel-keleti feszültségek ellenére, az európai földgáz csak fél százalék körüli süllyedést él át.

Az euró/forint 400,7, ami 1,2 forinttal alacsonyabb a hétfő estinél. Az arany pár ezrelékkel korrigál lefelé, de az ezüst 1,6 százalékkal zuhan.

Árfolyam

Véget ért a kínai csoda?

Véget ért az “aranyhét” Kínában, a sanghaji index még megpróbálkozott egy emelkedéssel, de a kezdeti plusz 11 százalékból végül csak 5,9 százalék lett – írja az Erste Befektetési Zrt. A forgalom nagy volt Sanghajban, így erős lehet a fordulat.

A befektetők egyöntetűen valós gazdasági élénkítésre várnak.

Hiszen a korábbi intézkedéseknek csak a kisebb része érintette a reálgazdaságot. Mindez azt sugallja, hogy egyelőre elértük a lokális csúcsot. További komolyabb emelkedésre akkor számíthatunk, ha komolyabb, valós élénkítések jönnek. A százmilliárd jüanos, csak 2025-ről előrehozott beruházási csomag nem számít annak a brókercég szerint.

Disszidálási adó a gazdagoknak?

Vezető közgazdászok és agytrösztök sürgetik Rachel Reeves brit pénzügyminisztert, hogy vezessen be egy „kilépési adót” a gazdagokra. Ezzel évente akár 500 millió fontot (650 millió dollárt) is beszedhetne, és visszaszorítaná a távozási kedvet – írta a Bloomberg.

Reeves úgy próbálja megszüntetni az év közben 22 milliárd fontra rúgó hiányt, hogy közben ne riassza el a brit vagyonosokat. Az adóemelések kilátásba helyezése miatt többen is azzal fenyegetőztek, hogy elhagyják az országot. Reeves nem zárta ki a tőkenyereség-adó esetleges emelését sem. Első költségvetési tervét október 30-án készül benyújtani.

Jelentett a Duna House

A harmadik negyedévben is javuló teljesítmény látszik az ingatlanos cégnél, ráadásul az olasz és a magyar kamatcsökkentés hosszabb távon is támogatást nyújthat az ingatlanpiac számára – írja a K&H Értékpapír. A közvetített hitelállomány éves szinten közel 42 százalékkal nőtt, ezzel együtt a hálózati jutalékbevétel mértéke is 17,4 százalékos bővülést jelez.

Látható tehát a javuló trend a csoportnál.

Míg a magyar és az olasz szegmensben már látható a pozitív fordulat, Lengyelországban egyelőre nem tud érdemi javulást elérni a társaság – tették hozzá.

Felturbózzák az Ethereum láncot?

Az Ethereum blokklánc nagy problémája változatlanul, hogy kapacitása korlátos, ami gyakran a magasba repíti a tranzakciós költségeket. Most megjelent egy reformjavaslat (EIP-7781), amely 50 százalékkal növelné a hálózat kapacitását azzal, hogy a blokkok közötti követési időt 12 másodpercről nyolcra csökkentené – írja a The Block.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A javaslat elfogadása esetén hatékonyabbá tenné a decentralizált tőzsdéket (DEX-eket) is, ami szakértők szerint évente százmillió dollár megtakarítást jelenthetne az arbitrázsköltségek terén. Ugyanakkor aggályokat is ébreszt, hogy az Ethereum-rendszert működtető, szerverüzemeltető személyeknek fejlettebb hardverre lesz szükségük a gyorsabb feldolgozáshoz. Ez ugyanis a centralizáció veszélyét rejti magában. (Várhatóan kevesebb kézben összpontosulnak majd ezek a szerverek.)

Előrelépés FTX-ügyben

Az amerikai csődbíróság jóváhagyta az FTX kriptotőzsde reorganizációs tervét, közel két évvel a tőzsde összeomlása után. Akik az arra jogosult hitelezők közül visszaküldték szavazólapjaikat, mintegy 94 százalékban a reorganizációs terv mellett szavaztak (ők mintegy 6,83 milliárd dollárnyi követelést képviselnek).

Korábbi hírek szerint a bírósági jóváhagyás segítségével az 50 ezer dollár alatti követelésekkel rendelkező hitelezők még az év vége előtt megkaphatják a nekik járó kártérítést (dollárban). Piaci szereplők abban reménykednek, hogy az így kifizetett pénzek egy része ismét kriptóba áramlik majd, és így pozitív árfolyamreakciót okoz.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG