7p
Az idei első félév nemcsak a részvényeknél hozott nagy emelkedéseket, egyes árupiaci termékek árfolyama is alaposan elszállt. Bár voltak erősen mozgó devizák, sem a forint, sem kelet-közép-európai kollégái nem tartoztak ezek közé. A kriptodevizák emelkedése pedig egy év alatt már nem is olyan egyértelmű, mint fél év alatt.
(Forrás: Sxc.hu)

Tavaly év végén 321,51, június utolsó napján pedig 323,54 forintot ért egy euró az MNB középárfolyama szerint. Ez 0,6 százalékos emelkedés, valójában nem igazán számít jelentősnek.

Azért nem volt minden izgalom nélküli félév, hiszen az árfolyam volt 313 alatt is (márciusban, egy napig), és 327 felett is (májusban, szintén egy napig). A kettő közötti 4,5 százalékos különbség már nem olyan csekély, de azért a devizapiacon nem számít óriásinak.

Amint első táblázatunkból kitűnik, az argentin peso 12, a török líra 9 százalék körüli mértékben gyengült a félév során az euróhoz képest. Igaz, ezekben a gazdaságokban olyan magas mértékű az infláció, hogy a devizagyengülést bőven magyarázza. (Májusban Törökországban 18,7, Argentínában 57,3 (!) százalék volt éves szinten a pénzromlás.)

A forint a nyugalom szigete volt

Sok deviza erősödött az euróhoz képest, legjobban, majdnem tíz százalékkal az orosz rubel. Ez azonban főleg olyan devizákra igaz, amelyek korábban átestek egy erős gyengülő szakaszon is (mint az egyiptomi font).

Az euró árának változása különböző devizákban
Devizapár 6 hó Egy év Két év Három év Öt év
EUR/ARS 12,10% 49,40% 159% 192% 334%
EUR/TRY 9,10% 24,10% 64,70% 105% 127%
EUR/ISK 6,38% 14,00% 20,20% 2,90% -8,32%
EUR/SEK 2,94% 1,20% 8,63% 12,20% 15,40%
EUR/KRW 2,70% 1,33% 1,08% 1,41% -4,83%
EUR/RON 1,47% 1,62% 4,02% 4,54% 7,83%
EUR/HUF 0,59% -1,50% 4,38% 1,99% 4,45%
EUR/TWD 0,33% -0,13% 1,91% -1,58% -13,44%
EUR/DKK -0,04% 0,14% 0,35% 0,38% 0,11%
EUR/AUD -0,39% 2,94% 8,77% 8,02% 11,50%
EUR/CNY -0,54% 1,83% 1,16% 5,46% -7,76%
EUR/USD -0,64% -1,66% -0,05% 2,64% -16,96%
EUR/GBP -0,65% 1,27% 1,76% 7,74% 11,90%
EUR/NZD -0,83% -1,10% 8,75% 7,79% 8,28%
EUR/HKD -0,89% -2,13% 0,03% 3,34% -16,32%
EUR/MYR -1,10% 0,79% -3,72% 4,58% 7,49%
EUR/CZK -1,18% -1,96% -3,29% -6,40% -7,30%
EUR/PLN -1,30% -2,72% 0,38% -4,11% 2,24%
EUR/CHF -1,39% -3,71% 1,67% 2,23% -8,56%
EUR/SGD -1,57% -2,72% -2,14% 2,65% -9,89%
EUR/BRL -1,64% -2,51% 16,00% 19,00% 44,00%
EUR/INR -2,22% -1,40% 7,03% 4,32% -4,25%
EUR/CLP -2,46% 2,88% 2,69% 3,96% 2,09%
EUR/NOK -2,65% 2,47% 1,12% 3,52% 15,70%
EUR/JPY -2,81% -4,03% -4,03% 7,73% -11,62%
EUR/ZAR -2,90% 0,40% 8,86% -4,70% 9,93%
EUR/NAD -2,99% 0,46% 8,84% -4,79% 9,91%
EUR/MXN -3,03% -4,29% 7,37% 4,69% 22,90%
EUR/PHP -3,13% -5,66% 1,49% 12,30% -2,08%
EUR/CAD -4,75% -2,87% 0,38% 3,18% 1,95%
EUR/ILS -5,74% -4,12% 2,08% -5,24% -13,48%
EUR/THB -6,38% -8,96% -9,68% -10,59% -21,46%
EUR/EGP -7,38% -8,41% -7,70% 94,20% 94,60%
EUR/RUB -9,66% -1,67% 6,43% 0,67% 54,20%
(Adatok forrása: Stooq.com)
(A pozitív számok az euró erősödését, a negatív számok az euró gyengülését jelentik az adott devizához képest.)

A forint 0,6 százalékos gyengülése még térségünkön belül is csekély volt. A román lej másfél százalékkal gyengült, a lengyel zloty viszont 1,3, a cseh korona 1,2 százalékkal erősödött.

Euró/forint (MNB középárfolyam)

A világ talán leginkább figyelt devizapárja, az euró/dollár grafikonja úgy néz ki, mint egy fűrész fogai. A félév nagy részében erősödött a dollár, tehát lejtett a grafikon, de gyakori irányváltásokkal és felpattanásokkal szórakoztatta a befektetőket.

Sok hűhó semmiért

Kamatvárakozások, kereskedelmi háború, politikai feszültségek, olajár és inflációs várakozások, az EKB és a Fed megnyilatkozásai, sok minden folyamatosan befolyásolta a dollárt. A sok hűhó után azonban a félév végén a dollár megint gyengült kissé, és az euró/dollár majdnem ott fejezte be a félévet, ahol elkezdte.

Euró/dollár (Stockcharts.com)

A részvénypiacokon kívül az árupiacok egyes termékei is nagy nyereségeket tudtak felmutatni az idei első félévben. Hatalmasat, 30-60 százalékot emelkedett a vasérc, a palládium, a gázolaj vagy a WTI típusú olaj ára.

Csoda, hogy felmentek

Ám a másik oldal is hasonlóan erős, két számjegyű esést szenvedett el a szén, az amerikai földgáz, a narancslé, az élőmarha és az urán. (A lista nem teljes. Az éven túli adatok nem évesítettek.) Ha az árváltozásokat átlagoljuk, csak hét százalékos növekedést kapunk.

Egyes árupiaci termékek árváltozása
Termék Kód 6 hó 1 év 2 év 3 év
Vasérc TR.F 58,30% 75,50% 82,70% 116%
Gázolaj RB.F 45,70% -9,92% 28,00% 24,70%
Palládium PA.F 29,90% 65,20% 79,80% 170%
WTI olaj CL.F 29,00% -20,39% 30,30% 21,50%
Sovány sertés HE.F 25,30% 0,36% -4,64% -9,23%
Brent olaj CB.F 21,70% -16,58% 35,80% 31,10%
Etilalkohol ZK.F 19,50% 6,64% 2,90% -4,75%
Fűtőolaj HO.F 16,50% -11,00% 34,30% 30,00%
Kukorica ZC.F 13,10% 19,90% 15,90% 9,12%
Tej (III) DL.F 12,90% 13,50% 2,84% 7,61%
Rizs ZR.F 12,30% 3,16% -1,24% 8,43%
Faanyag LS.F 12,30% -30,64% 4,69% 23,10%
Arany GC.F 10,20% 13,00% 13,00% 7,55%
Arabica kávé KC.F 8,42% -5,44% -12,54% -22,31%
Platina PL.F 6,52% -1,65% -8,88% -14,36%
Szójaliszt ZM.F 3,16% -2,54% 8,90% -17,94%
Búza ZW.F 3,08% 9,05% 11,40% 15,10%
Szójabab ZS.F 2,46% 4,36% -1,54% -21,08%
Cukor SB.F 1,86% 3,02% -1,02% -36,71%
Réz HG.F 1,19% -8,68% 1,44% 24,40%
Kakaó CC.F 0,71% -1,06% 29,20% -19,29%
Ezüst SI.F -0,62% -3,82% -8,53% -14,08%
Robusta kávé RM.F -5,04% -14,50% -30,21% -14,80%
Gyapot CT.F -8,92% -22,25% -2,77% -0,24%
Urán UX.F -14,83% 10,60% 24,30% -3,77%
Élőmarha LE.F -15,97% 0,60% -9,89% -7,39%
Narancslé OJ.F -17,58% -35,15% -24,23% -38,72%
Földgáz NG.F -30,12% -21,50% -25,06% -19,67%
Szén LU.F -34,87% -40,52% -30,32% 4,49%
(Forrás: Stooq.com)

A Marketwatch írása szerint a Bloomberg árupiaci indexe is csak négy százalékkal ment fel. Az egyik megszólaltatott kereskedő szerint azonban az amerikai-kínai kereskedelmi háború árnyékában az is meglepő, hogy egyáltalán pozitív irányba mentek az árupiacok.

Mitől függ a grillhús ára?

Az árupiaci termékek egyébként mind megannyi külön történet, árukat más és más tényezők befolyásolják. Csak egy példa: Az amerikai sertés ára rendszerint tavasz végén, nyár elején alaposan megugrik, amikor az amerikaiak nekiállnak grillezni.

A grillszezon végével pedig jelentősen visszaesik. De jelentősen befolyásolja a kukorica árfolyama is. A gázolaj pedig egyes finomítói kapacitások kiesése következtében drágult meg nagyon az USA-ban. (A részvénypiacok szép első féléves hozamáról itt írtunk.)

A bitcoin a félév során mintegy háromszorosára növelte értékét, 3700 dollárról 12 300-ra, bár e héten már ismét tízezer környékére esett. A félév során szinte az összes kriptodeviza árfolyama emelkedett, táblázatunkban csak a legismertebbek, fontosabbak vannak.

Nem múlt el a kripto-tél?

Ha viszont egy évre tekintünk vissza, akkor azt látjuk, hogy a “kripto-télnek” is nevezett, a 2017 végi-2018 eleji nagy őrület után kezdődött esés még nem mindegyiknél múlt el. Egy év alatt a bitcoin duplázott, de számos társa (az “altcoinok”) továbbra is két számjegyű mínuszban vannak.

Bár a közgazdászok jelentős része tiltakozik az ellen, hogy egyáltalán fizetőeszköznek vagy devizának nevezzék a kriptodevizákat, sok tőzsdei információs rendszerben, gazdasági portálon már stabil helyük van. Ezt a befektetők egy részének igényei követelhették ki.

Kriptodevizák árfolyamának változása
Név 6 hó egy év két év három év
BINANCE COIN 461% 142% +3.28k% +3.28k%
LITECOIN 272% 55,50% 184% +2.83k%
BITCOIN 212% 107% 376% +1.80k%
BITCOIN CASH 154% -35,36% -2,27% -2,27%
BITCOIN SV 127% 206% 206% 206%
ETHEREUM 126% -27,87% -2,66% +2.43k%
EOS 125% -18,22% 620% 620%
NEO 125% -37,65% 28,00% 28,00%
CARDANO 114% -27,09% -85,06% -85,06%
BASIC ATTENTION TOKEN 111% 39,00% 67,10% 76,80%
QTUM 110% -38,45% -72,58% -72,58%
DASH 96,90% -23,29% -5,98% +2.31k%
BITCOIN GOLD 89,40% 18,20% -73,11% -73,11%
TRON 56,10% -11,43% +1.19k% +1.19k%
DOGECOIN 42,60% 37,30% 28,00% +1.07k%
STEEM 32,20% -69,44% -81,19% 57,00%
LISK 25,20% -64,70% -32,93% +1.25k%
SIACOIN 18,80% -66,15% -79,43% 262%
STELLAR -8,92% -38,76% 250% +4.80k%
Forrás: Stooq.com

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG