7p

Szomorkás őszi eső van a tőzsdéken, a BUX azonban felülteljesítő, főleg az OTP-nek köszönhetően. A forint gyengült, a 410-et ostromolja az euró. Egy sor fontos esemény lesz a héten, jegybankok nyilatkoznak, vásárlók mutatják meg a fekete pénteken, mennyire hajlandók költeni. A kriptodevizák esése új erőre kapott, az etherrel az élen.

Az európai tőzsdéken mérsékelt esések láthatók, a német index 0,6, a francia 0,2 százalékkal süllyed, a brit pedig stagnál. Az amerikai határidős indexek is fél százalék körüli mínuszban állnak a pénteki, hasonló mértékű szerény emelkedés után.

A Federal Reserve legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét szerdán publikálják, ez lesz a csonka hét fő attrakciója a tőkepiacokon. (Csütörtökön hálaadás, pénteken fekete péntek lesz az USA-ban.) A német termelői árak lényegesen alacsonyabbak lettek, mint amilyenekre az elemzők számítottak, ám ez várhatóan nem befolyásolja majd az Európai Központi Bank következő kamatemelését.

Itthon a BUX-index felülteljesítő, 0,2 százalékos pluszban van. Az OTP 0,7 százalékos javulása húzza, miközben a Mol 0,6, a Richter 0,5 százalékkal esik. Nyertes a Rába, 2,2 százalék plusszal, vesztes a CIG Pannónia és a 4iG, 2,5-2,5 százalék körüli esésekkel.

Árfolyam

Megint 410 az euró, olcsó az olaj

Nem sokat tartózkodott 410 alatt az euró, ma megint 3,6 forintos emelkedéssel erre a határra ugrott fel az árfolyam. Az utóbbi egy hétben hol ez alatt, hol e fölött bóklászott a keresztárfolyam. Holnap kamatdöntést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ahol nem várható kamatváltozás, de a kommentárokra, üzenetekre nagyon figyelnek majd a piaci szereplők.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com

Ismét esik az olaj, közel egy százalékkal, már csak 87 dollár a Brent hordója, távolodik a sokáig tartott 90 dolláros szinttől. Ennek fő oka a recessziós félelmekben és a kínai Covid-problémákban keresendő. Az európai földgáz viszont több mint három százalékos pluszban van,117 euró közelében.

Tovább estek a magyar kötvényhozamok

A múlt héten tovább csökkentek a hozamok Magyarországon – írta az Erste Befektetési Zrt. A 10 éves 8,2 százalékra ment le, ahol augusztus közepén járt utoljára. Pedig ősszel egészen 10,76 százalékig emelkedett.

Az esésben szerepet játszott, hogy az MNB-nek a 18 százalékos egynapos tenderek bevezetésével sikerült helyreállítania a hitelességét, megmutatva azt, hogy ha szükséges, akkor felveszi a kesztyűt az árstabilitás elérése érdekében így a brókercég.

Annak ellenére történt ez, hogy a hírek folyamatosan a magyar támogatási pénzek elvesztéséről szólnak. Az Európai Parlament különösen aktív ebben a kérdésben, miközben már van egy kialkudott egyezség az Európai Bizottság és a magyar kormány között. Ez folyamatos kockázat, és lehet, hogy az is marad még egy jó darabig.

Relatíve kevés információval rendelkezünk a valós folyamatokról teszik hozzá.

Istenesen megemelték az OTP célárát

Megemelte az OTP-re vonatkozó célárát tegnap a Morgan Stanley elemzője. Az új célár így 12 300 forint, ami több mint 16 százalékkal magasabb a jelenlegi piaci árnál – írja a KBC Equitas. Az előző ajánlás még eladás volt 8800 forintos célár mellett, viszont most már a részvény tartását javasolják.

OTP-részvény
OTP-részvény

Mától körülbelül 200 kútra nem szállít üzemanyagot a Mol, amely már korábban jelezte, hogy kénytelen lesz szigorító lépéseket tenni. A Dunai Finomítóban közben karbantartást kell végrehajtania a cégnek, így ez jelenleg 60 százalékos kapacitás mellett működik.

Alaposan elbántak az etherrel

A kriptovaluták ma csúnya mínuszban vannak, a bitcoin közel négy százalékkal 16 040, az ether nyolc százalékkal 1115 dollárra esett 24 óra alatt. Az ágazatot most is főleg az FTX-összeomlás következményei nyomasztják, ahol a csődeljárás állítólag sok évig is eltarthat.

Így a blokkláncok és pénztárcák (számlaszámok) nyilvánossága miatt a befektetők élőben nézhették végig, amint egy hacker az FTX-ről ellopott értékeket etherről bitcoinra váltja át. (Előzőleg többféle kriptót váltott át etherre.) Vasárnap a “számlalecsapolónak” is nevezett személy körülbelül 5 ezer étert cserélt 347 renBTC-re a PeckShieldAlert szerint. (Ez a bitcoin egy becsomagolt formája, amely eredeti bitcoinra váltható vissza.) Majd egy másik, nagyjából ugyanekkora összeget 344,53 renBTC-re.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Inog a Grayscale is?

Egy sokmilliárd dolláros kriptovaluta-vagyonkezelő, a Grayscale elutasította, hogy “Proof-of-Reserves” auditot (átvilágítást) készítsen az általa őrzött értékekről. Biztonsági aggályokra hivatkozva nem hajlandó megosztani a nyilvánossággal a tartalékokról szóló blokklánc-információkat (amit mostanában minden kriptovaluta-tőzsde igyekszik megtenni az FTX-botrány nyomán). A lépés megindította a spekulációkat a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatban. Ez lesz vajon a következő dőlő dominó?

A Grayscale twitter-üzenete a Coinbase általi letétkezelésről. Bizonyítékok helyett egy újságcikket idéz. Forrás: Twitter.com
A Grayscale twitter-üzenete a Coinbase általi letétkezelésről. Bizonyítékok helyett egy újságcikket idéz. Forrás: Twitter.com

Egy szombati tweetben a cég közölte, hogy letétkezelője, a Coinbase gyakran végez “on-chain validációt” (blokklánc-alapú átvilágítást). A Grayscale elismerte, hogy a vagyonra vonatkozó információk titokban tartására vonatkozó döntése csalódást okoz majd egyes befektetőknek. De azt állította, hogy az összetett biztonsági intézkedések tartják évek óta biztonságban a befektetőik eszközeit.

Különadó nélkül jó a CIG Pannónia

A biztosító gyorsjelentése szerint az adózott eredménye a tavalyi 795 millió forintról 828 millióra nőtt a harmadik negyedév végére. Ez négy százalékos növekedés, de a tényleges teljesítményt bemutató összehasonlítást az “úgynevezett extraprofitadó nélkül” érdemes értelmezni.

Anélkül egy év alatt 39 százalékkal, 308 millió forinttal növelte eredményét a CIG, 2021 első három negyedévéhez viszonyítva. Biztosítási díjaik 6,7 milliárd forinttal, 42  százalékkal növekedtek.

Öt fontos esemény jön a héten

A befektetők változatlanul főleg azt figyelik a tőkepiacokon, hogy a kamatemelések üteme lassulhat-e, elsősorban az USA-ban – írja az Investing.com. Öt fontos esemény várható:

  • A Fed jegyzőkönyve. Szerdán teszik közzé a Federal Reserve novemberi ülésének jegyzőkönyvét, a befektetők pedig minden olyan jelre kíváncsiak, amely arra utal, hogy a döntéshozók esetleg fontolóra veszik a kamatemelési folyamat lassítását. (Idén gyorsabban emelték a kamatlábakat, mint az 1980-as évek óta bármikor.)
  • A fekete péntek. A szárnyaló infláció és az emelkedő kamatlábak hátterében különösen érdekes, hogyan reagálnak a fogyasztók. A kereslet fontos tesztje november 25-én jön, amikor a kiskereskedők megkezdik a fekete péntek leárazásait, ami az év egyik legerősebb vásárlási érdeklődését hozza. Az eddigi adatok szerint az amerikai kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben emelkedett októberben.
  • OECD-előrejelzések és PMI. Az OECD kedden teszi közzé a világgazdaságra vonatkozó legfrissebb előrejelzéseit, valamint számos országban a novemberi üzleti aktivitásról nyújtanak képet a szerdán jövő beszerzésimenedzser-indexek (PMI). (Euróövezet, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.)
  • A dollár iránya. A dollárindex szeptemberben 20 éves csúcson, 114,78 ponton tetőzött, utána nagyot csökkent (ma 107,7). A befektetők most azt kérdezik, hogy vajon túljutott-e a csúcson. A Goldman Sachs elemzői pénteken úgy nyilatkoztak, hogy a dollár csúcsának elérése még több negyedévre is lehet.
  • A kínai központi bank. A kínai jegybank korábban ígéretet tett a gazdaságot támogató intézkedések fokozására. Várhatóan a harmadik egymást követő hónapban változatlanul hagyja az irányadó hitelkamatlábakat, mivel a döntéshozók nem akarják a kamatok csökkentésével lejjebb szorítani a CNY/USD árfolyamot. A héten az új-zélandi jegybank várhatóan 75, a koreai csak 25 bázisponttal fog szigorítani.

De a heti naptárban szerepel még az USA-ban a Richmond Fed feldolgozóipari indexe, a tartós fogyasztási cikkek októberi megrendelései és novemberi PMI-adatok is.

Megint támad a Covid, esnek az ázsiai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdék a hetet a kínai koronavírus-korlátozások miatti aggodalommal kezdik. Peking legnépesebb kerülete hétfőn arra szólította fel a lakosokat, hogy maradjanak otthon. Guangzhou nagyvárosi régiójának legalább egy kerületében ötnapos lezárást rendeltek el. A kínai fertőzések újbóli terjedése szertefoszlatta a reményt, hogy a szigorú járványügyi korlátozások hamarosan enyhülnek.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG