6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kérészéletű optimizmust heveny pesszimizmus követte a tőzsdéken, a BUX még viszonylag jól tartja magát, hála a Molnak, de nem a jelentésének. Az OTP esik, és az euró/forint sem akar visszatérni 380 alá. Bitcoinban is fizethet majd a Guccinál, vehet lakás helyett lakáscéget, jelentős diszkonttal.

Szinte a semmiből bontakozott ki csúnya zuhanás tegnap este az amerikai tőzsdéken, a Nasdaq indexének beomlása elérte az öt, az S&P 500-é a 3,6 százalékot. A furcsa az, hogy nem kapcsolódik különösebb hír ehhez, a befektetők állítólag a kamatemelési ciklus miatt aggódnak.

Csakhogy a Fed szerda esti tájékoztatója, az elnök beszéde után még ugyanezen a téren nagy megkönnyebbülést lehetett látni. “Most akkor héja volt a Fed szerdán, vagy galamb?” – hangzik egy jellemző szalagcím, ami az elbizonytalanodást jelzi. A tízéves amerikai államkötvények hozama mindenesetre ismét három százalék fölé emelkedett.

Kapaszkodik a Mol, esik az OTP

Az európai indexek egyre lejjebb csúsznak ma, a német, francia mutatók 1,5, a brit 0,9 százalékos mínusznál tartanak. Az amerikai határidős mutatók is további fél százalék körüli esést jeleznek.

A BUX-index egy százalék körüli mínuszban van, miközben a lengyel társa 2,3 százalékkal szánkázott le. Itthon a Mol és az OTP gyorsjelentését ismerhettük meg ma kora reggel, a bankpapír 2,4, ezzel szemben az olajrészvény csak 0,3 százalékkal süllyed. A Richter 0,9 százalékkal felfelé, a Telekom egy százalékkal lefelé mozdult. Nyolc százalékkal lőtt ki az Opus.

Árfolyam

A kamatemelési hullám és a forint

Az euró/forint ma 381,20, nem tudta sokáig tartani a hét közepi, 380 alatti árakat. Ebben nagy szerepe lehet az erős dollárnak. De állítólag azért is gyengécske, mert a "vetélytárs" kelet-európai jegybankok is szorgalmasan emelgetik a kamatot. A cseh jegybank tegnap a várakozásoknál jobban (0,75 százalékponttal, 5,75 százalékra) emelt, ezzel szemben a szintén 0,75 százalékpontos, 5,25 százalékra történő lengyel kamatemelés elmaradt a 100 bázispontos elemzői konszenzustól. (De egyébként az MNB is nemrég vitte feljebb az irányadó rátát.)

A Bank of England pedig a papírforma szerint, 0,25 bázispontot emelt. Az a részvénypiacok számára sem túl jó hír, hogy az osztrák központi bank elnöke, Robert Holzmann szerint már júniusban is sor kerülhet kamatemelésre az Eurózónában.

Vegyesek a vélemények a Mol jelentéséről

  • Az elemzői várakozásoktól elmaradó EBITDA- és EBIT-eredményeket tett közzé a Mol – írja az Equilor Befektetési Zrt. Az adózott eredmény csak a megszűnő tevékenységeken elkönyvelt profittal együtt mutat pozitívabb képet a vártnál. A folytatódó tevékenységek adózott eredménye az elemzői konszenzus alatt 18 százalékkal alakult.
  • A KBC Equitas másként vélekedik, szerinte erős eredményekről számolt be az olajcég. A környezet jelenleg is bizonytalan, de az biztató, hogy a menedzsment a kivezetésre kerülő egyesült királyságbeli eszközök hozzájárulása nélkül is fenntartotta a februári előrejelzését – tette hozzá.

Különadók a Molra

A vártnál gyengébb, de így is erős a Mol első negyedéves eredménye – foglalta össze az Erste Befektetési Zrt.

A részvényárra a mai eredmény kevésbé hat, sokkal fontosabb lesz, hogy kap-e mentességet a cég az összeurópai orosz olajembargó alól, illetve hogy a magyar vagy a szlovák állam szeretné-e a jövőben külön adóztatni a céget. Mi erre jó esélyt látunk – így a brókercég.

Jó irányba halad az OTP?

  • Az OTP első negyedéves eredménye a számviteli nettó eredmény szintjén negatív lett. Ilyenre csak néhányszor volt példa a bank életében – írja az Erste Befektetési Zrt. Ugyanakkor az egyszeri tételektől tisztított eredmény 88,6 milliárd forint volt, ami azt mutatja, hogy az alapvető folyamatok továbbra is jók – teszik hozzá mindjárt.
  • Az OTP egyedül bevételsoron teljesített a vártnál jobban az Equilor szerint. A jelentős bizonytalanság ellenére továbbra is optimista a bank vezetősége az idei évvel kapcsolatban, leszámítva az orosz és ukrán leányokat.
  • Jelentős leírásokat kellett végrehajtania az OTP-nek az első negyedévben az orosz és az ukrajnai leánybankhoz köthetően, így a korrigált adózott eredmény 24 százalékkal alacsonyabb – emeli ki a KBC Equitas. Figyelembe véve a jóval magasabb kockázati költségszintet, viszont az eredmény nem tekinthető rossznak, köszönhetően a bővülő működési eredménynek.

Csalódást okozott az Adidas

Európában számos fontos gyorsjelentés érkezett vagy érkezik ma, például a német Adidasé, a Rheinmetall nehézipari, fegyvergyártó konszerné, a Bertelsmanné és az RTL médiavállalatoké vagy a holland ING pénzügyi csoporté.

Az Adidas részvénye öt százalékos mínuszban van, miután nyeresége erősen csökkent az első negyedévben, és emiatt az egész éves várakozásait is visszanyeste. A rosszkedv a Pumára is átragadt, bő két százalékkal süllyed a papír.

Berlini szupermodern lakóépület. Pixabay.com, illusztráció.
Berlini szupermodern lakóépület. Pixabay.com, illusztráció.

Lakás helyett lakáscéget, diszkonttal?

Ha kimaradtunk a lakáspiaci áremelkedésből, négy-öt évvel korábbi áron vehetünk közvetve német ingatlanokat a tőzsdén forgó, lakóingatlan-kiadással foglalkozó cégek részvényeivel – írja a Concorde Értékpapír Zrt. blogja.

Az utóbbi hónapokban megfigyelhető hozamemelkedés ugyanis rendkívül érzékenyen érintette a kötvényszerű befektetésnek tekintett német lakóingatlanos cégek részvényárfolyamát. Átlagosan 30 százalékot veszítettek az értékükből.

De a cégek által tulajdonolt lakások értéke átlagosan 10-15 százalékkal még emelkedett is 2021-ben. Így a részvényárfolyamban lévő diszkont a cég által tulajdonolt lakások értékéhez képest rekordnagyságúra tágult.

Tízhetes mélyponton a bitcoin

A részvénypiacokhoz hasonlóan a kriptodeviza-piac is hulló üzemmódba váltott tegnap este, a bitcoin mintegy tízhetes mélypontra esett, 35 852 dollárig. Jelenleg 36 300, ami nyolc százalékos esés, az ether 2730, hét százalékkal van lejjebb 24 óra alatt.

A bitcoin és az ether dollárban, 2020 szeptemberétől. Tradingview.com
A bitcoin és az ether dollárban, 2020 szeptemberétől. Tradingview.com

Kriptodeviza-fizetés a Guccinál

A Gucci elfogadja a bitcoin, dogecoin és shiba Inu fizetéseket öt kiválasztott amerikai üzletében – jelentették be. A Vogue beszámolója szerint azt is tervezi, hogy a nyáron az összes észak-amerikai üzletére kiterjeszti a kísérleti projektet. Kezdetben 12 kriptovalutát fog elfogadni, köztük a bitcoint, a bitcoin cash-t, az ethereumot stb., valamint öt, az amerikai dollárhoz kötött stabilérmét. A vállalat a digitális eszközt hagyományos (fiat) fizetőeszközre fogja átváltani.

Ezzel csatlakozik más csúcskategóriás divatmárkákhoz, mint az Off-White és az Equinox Group, amelyek hasonló lépéseket jelentettek be.A Gucci idén két NFT-kollekcióval – SuperGucci és Gucci Grail – is előrukkolt. Februárban pedig virtuális telket vásárolt az Animoca Brands decentralizált blokkláncjátékában, a The Sandboxban.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG