5p

Ma szép emelkedés látható az európai tőzsdéken, Budapesten is egy százalékkal megy az index. Különösen jól teljesít az OTP, a forint viszont lassan gyengülget. Az Instagram nehezen állja a versenyt a TikTokkal, reformok jönnek. Egyre magasabban állnak a gázárak, és már Sorosék is bitcoinra spekulálnak.

Tegnap az Egyesült Államokban vegyesen zártak a tőzsdék, az ipari részvények emelkedtek, a technológiai szektor viszont kissé lejjebb zárt. Ma viszont jól indul a nap, Európában 0,9 százalékkal emelkedik a Stoxx 600, és nagyon hasonló a német, francia és brit vezető index alakulása is.

Az amerikai határidős indexek szerény pluszban vannak. Az USA-ban közeleg a foglalkoztatási és béradatokat tartalmazó fontos statisztika közzététele, amiből a kamatpályára és az inflációra próbálnak majd következtetni az elemzők.

Ázsiában nem ilyen pozitív a kép, Kínában, Japánban és Hongkongban egyaránt kisebb esés volt a nap végi szaldó. Ázsiát főleg a koronavírus új variánsának gyors terjedése aggasztja, de lassult a kínai feldolgozóipar is.

Szépen húz az OTP

Itthon a BUX index az európai színtérhez hasonlóan egy százalékkal növekszik, ami az OTP 2,1, a Mol 0,4 és a Richter 0,3 százalékos emelkedéséből tevődik össze. A Masterplast 4,6 százalékkal megy fel, stagnál a Magyar Telekom, kissé esik az Opus. A forint közben lassan gyengülget, ma újabb 50 fillérrel feljebb kúszott az euró, 351,60 az ára.

Árfolyam

Tegnap végre egyetlen ember sem halt meg koronavírusban Magyarországon.

Ez a cikkünk is érdekelheti: Csökkent egy inflációkövető államkötvény kamata – egy tévhit is az államnak kedvez

Nem akar fotómegosztó maradni az Instagram

Az Instagramnak TikTok-problémája van – írja a SeekingAlpha cikke. A Facebookhoz tartozó mobilapplikáció ezért drasztikus változásokra készül, például teljes képernyős videókat jelenítene meg a felhasználók hírfolyamában. Köztük olyan tartalmakat is, amelyeket az alkalmazás ajánl a felhasználóknak, nem a követett személyektől származnak.

Erős a verseny az Instagram, a TikTok, a YouTube és más alkalmazások között, az Instagram nem akar egyszerűen csak fotómegosztó alkalmazás maradni – idézik az Instagram főnökét.

Egyre magasabbra száll a gáz ára

Az amerikai földgáz tőzsdei ára újabb két és fél százalékkal 3,742 dollárra emelkedett ma, ami eléggé szokatlan ebben az időszakban és főleg a hőséggel, a klímaberendezések áramigényével indokolható. Egy év alatt 110 százalékkal emelkedett ezen energiahordozó árfolyama, az éves mélypont alig több, mint 1,6 dollár volt. Sokan most attól tartanak, hogy a földgázrali kifulladóban van, egyre gyengébb lábakon áll a további emelkedés.

Az amerikai földgáz tőzsdei ára, öt év (Tradingview.com)
Az amerikai földgáz tőzsdei ára, öt év (Tradingview.com)

Az Investing.com elemzése szerint az európai, brit és holland gázárak is emelkednek, Európában is erős a kereslet és alacsony szintre süllyedtek a készletek. Emellett közeledik az amerikai kontinensen, a Karib-tenger térségében a hurrikánszezon, ami veszélyeztetheti az amerikai kitermelést.

Már Soros is bitcoinnal spekulál?

A Soros Fund Management már bitcoinnal is kereskedik – írja a The Street meg nem nevezett bennfentes személyekre hivatkozva. Sőt Soros György befektetési cége más kriptovalutákat is vizsgál.

Emlékeztetnek rá, hogy a cég befektetési igazgatója, Dawn Fitzpatrick márciusban milyen pozitívan nyilatkozott a kriptodevizákról. Állítólag éppen Fitzpatrick adott az elmúlt hetekben zöld utat a bitcoin és talán más kriptovaluták aktív kereskedésére.

Bitcoin-cápa (Pixabay.com, Canva.com)
Bitcoin-cápa (Pixabay.com, Canva.com)

Az intézmények nem tettek le a kriptóról?

A Bloomberg.com arról is tudósított, hogy a Steve Cohen nevével fémjelzett Point72 Asset Management hedge fund-kezelő kriptodeviza-főnököt keres. A londoni TP ICAP brókercég pedig intézmények számára kínál kriptodeviza-kereskedési platformot. Mindezek jelzik, hogy az áresések ellenére az intézményi befektetők érdeklődése a szektor iránt változatlanul erős.

Willy Woo, egy híres bitcoin technikai elemző úgy véli, hogy ez nem medvepiac, mert a blokklánc-adatokból nyerhető indikátorok a piac regenerálódását jelzik. A kriptoeszközöket továbbra is hosszú távú befektetők, a “hodlerek” vásárolják, halmozzák fel.

Nagy dilemmában az OPEC

Kritikusnak nevezi a Bloomberg az OPEC kartell mai ülését, ahol arról kell dönteniük, megemelik-e a kitermelési mennyiségeket. A döntést nehézségét jelzi az is, hogy plusz egy napot adtak a tagoknak arra, hogy előzetes tárgyalásokat folytassanak.

Ha a gazdasági normalizálódás, a növekvő olajkereslet nyomán emelik a kitermelést, az csökkenti a nyomást, ami eddig felhajtotta az árakat. Az ülés előtt több mint egy százalékos pluszban van az olaj.

Az árfelhajtó hatásokat tompítja viszont a félelem, hogy az új delta variáns gyors terjedése egyes régiókban veszélyezteti a gazdasági nyitást, a növekedést.

A Generali bevásárolt AutoWallisból

AutoWallis-részesedését 3,5 százalék fölé növelte a Generali Alapkezelő “a rekordmagas első negyedéves eredményt követően” – írja a vevő társaság. Értékelésük szerint a tőzsde autós vállalata gyorsabban halad korábban meghirdetett stratégiájának megvalósításában. Bíznak a további fejlődésben is és hosszú távú befektetésnek tekintik a vételt.

Az AutoWallis Nyrt. tőzsdei fix üzletkötés keretében értékesítette saját részvényeit, így sajátrészvény-állománya nullára csökkent. A tranzakció 93 forintos árfolyamon történt, mely 12 százalékkal magasabb a tavaly decemberi tőkeemelés 83 forintos szintjénél, amelynek során az alapkezelő másik két intézményi befektető mellett már vásárolt AutoWallis részvényeket.

A tranzakció emeli a vállalat sajáttőke-értékét, így erősíti az AutoWallis tervezett kötvénykibocsátási lehetőségeit, főleg a Növekedési Kötvényprogram keretein belül.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45800 45320 46000 +1,10% 45730 45800 2 343 723 920 HUF 2026-09-25 11:55:39
MOL 5195 5180 5260 -1,05% 5195 5205 531 383 865 HUF 2026-09-25 11:55:10
MTELEKOM 2552 2536 2558 +0,31% 2552 2556 158 232 476 HUF 2026-09-25 11:55:43
RICHTER 12620 12530 12690 -0,24% 12600 12620 387 577 080 HUF 2026-09-25 11:55:32
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 280 3 634 059 HUF 2026-09-25 11:25:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG