7p

Ma sem erősebb a forint, mint tegnap, sőt reggel a 411-et is súrolta az euró. A részvénypiacok keresik az irányt, de már nem zuhannak úgy, mint az előző két napban. A gáz ára magas, és az olaj is erőre kapott. Egy nap alatt bő 40 százalékkal esett a kisbefektetők egyik kedvenc papírja.

Ma enyhe emelkedés van Frankfurtban és Párizsban, Bécsben és Milánóban, de esik több más európai tőzsde. Az amerikai határidős indexek negyed százalékkal mennek fel késő délelőtt. Németországból és Franciaországból vegyes beszerzésimenedzser-indexek érkeztek.

Június óta nem esett akkorát két nap alatt az amerikai tőzsde, mint most pénteken és hétfőn. Tegnap a Nasdaq indexe 2,7, az S&P 500 pedig 2,1 százalékkal ment lejjebb. Sokan azt találgatják, hogy csak egy ideiglenes felpattanást, úgynevezett medvepiaci ralit láttunk-e július végén és augusztus első felében. Vagy a mostani esés bizonyul majd korrekciónak egy új emelkedő trendben.

Itthon a BUX index fél százalékkal esik, ugyanennyivel megy le a Mol is, míg az OTP 0,5 százalékkal emelkedik. A Richter 1,1, a tegnapi rendkívüli száguldás után a 4iG pedig 0,8 százalékkal gyengül. A Masterplast egy elemzés nyomán, amire még visszatérünk, több mint négy százalékos pluszban van.

Árfolyam

A forint nem igazán tud magához térni, az euró 409,30, a dollár 412,50, de reggel voltak 411, illetve 414 forinton is. Tegnap szignifikánsan a paritás alá esett az euró/dollár, azaz 1,0 alá, most épp 0,9936. Úgy látszik, meg kell szoknunk, hogy a dollár kerül többe.

A CHF-HUF, EUR-HUF és USD-HUF árfolyamok. Forrás: Tradingview.com
A CHF-HUF, EUR-HUF és USD-HUF árfolyamok. Forrás: Tradingview.com

Mém-részvények fekete napja

A mém-részvények fekete napja volt a tegnapi, az AMC végül 42 százalékkal esett, miközben friss részvények ömlöttek a piacra, hígítva a részvénytőkét. Csapkod a Bed Bath & Beyond is, 16 százalékkal zuhant, mert állítólag fizetési késedelembe esett egyes beszállítókkal szemben. A GameStop-ra is átragadt a rossz hangulat, 5,5 százalékos veszteséget élt át.

Mém-részvények - AMC, Bed, Bath & Beyond, GameStop. Forrás: Tradingview.com
Mém-részvények - AMC, Bed, Bath & Beyond, GameStop. Forrás: Tradingview.com

A Tesla árfolyama csütörtöktől ne ijesszen meg senkit, nem harmadolódik majd az értéke, hanem a részvényeket osztják fel ismét, ezúttal 1:3 arányban.

Nagyot esett az olaj, méregdrága a földgáz

Tegnap négy-öt százalékkal is esett az olaj, ma másfél százalékkal korrigál felfelé. Így is még viszonylag alacsonyan van, a WTI 92, a Brent 98 dollár körül jár. Az árnak támaszt adott, hogy Szaúd-Arábia kijelentette, kész csökkenteni a termelést, ha az árfolyam tovább esik.

Forrás: Depositphotos
Forrás: Depositphotos

Hatalmasat ugrott viszont az európai földgáz hétfőn, volt húsz százalékos pluszban is. Elsősorban azért, mivel újabb karbantartásra hivatkozva megint felfüggesztik a Németországba tartó gázszállításokat. Sokan attól tartanak, hogy ez megint csak üres kifogás, valójában végleg zárják a csapot az Északi Áramlat 1-en. Ma az európai földgáz egyelőre minimális mínuszban van az árutőzsdén.

Megvonják-e az EU-s pénzeket?

A forintgyengülés fő oka az lehetett, hogy tegnap éjfélig kellett az EU-nak válaszolni a jogállamisági kérdésekről. Kormányzati körökből az elmúlt hónap során az szivárgott a sajtóba, hogy a kifogásolt kéréseket tudjuk teljesíteni. Valószínűsíthető, hogy az igazságügy-miniszter tegnap ennek megfelelő levelet küldött az EU-nak. Most pedig jönnek az idegtépő percek, órák, napok, amíg a választ megismerjük – írja az Erste Befektetési Zrt.

Nekünk úgy tűnik, hogy a piac egy lehetséges pénzmegvonás esemény egy részét már beárazta, s egyelőre várja a további fejleményeket tették hozzá.

Ennek ellenére egy pénzmegvonás komoly negatív hatással járna a piacon, míg ennek ellenkezője valószínűleg egy komolyabb ralit indukálhat a magyar eszközökben.

Ez lehetett a nagy esés oka

A befektetők többsége most úgy látja, hogy a Fed szeptemberben 75 bázisponttal emeli a kamatokat. A CME Group kedden közzétett adatai alapján a szereplők közel 59 százaléka számít erre, a fennmaradó 41 százalék pedig 50 bázispontos emelést áraz. Az adatok a hangulat megfordulását mutatják a múlt hetihez képest, amikor még a résztvevők 61 százaléka 50 bázispontos emelést várt. Hétfőn a nap elején is még 54,5 százalék volt ez a szám. Lásd még:

A fordulat oka, hogy a Fed több tisztviselője azt sugallta, nem fogják csökkenteni a kamatemelések ütemét, amíg az infláció nem kerül kényelmesen az inflációs célon belülre – írta az Investing.com. A tisztviselők szerint a bank irányadó kamatlába 2022 végén akár 3,75 százalékon is állhat. (Jelenleg 2,25 és 2,50 százalék között van.)

A piacok arra számítanak, hogy Jerome Powell, a Fed elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében a központi bank eltökéltségét, szigorúságát hangsúlyozza majd az inflációcsökkentésben. Emiatt adták a kockázatosabb eszközöket tegnap, mint a részvények és a kriptodevizák, miközben a dollárindex húsz éves csúcsok környékén járt.

Elemezni kezdték a Masterplastot

Az OTP Global Markets elemzést készített a Masterplastról.

6050 forintos, DCF modell alapján kalkulált 12 havi célárfolyam és vételi ajánlás mellett megkezdjük a Masterplast követését. Azt gondoljuk, a 4000 forintos árszinteken a befektetők továbbra is egy pesszimistának mondható forgatókönyvet áraznak.

Számos megállapításuk közül kettő:

  • A vállalat növekedési ugrást hajtott végre egy jól időzített németországi akvizícióval, amivel a stabilabb, ciklusokon átívelő növekedési trendekkel bíró egészségügyi termékek piacára lépett be.
  • A Masterplast előretekintő P/E-je a szektortársakénál alacsonyabb (2022-re 8,4, 2023-ra 8,9), a többiekhez mért adósságszint magasabb, de a vállalat profitnövekedési kilátásai is erősebbek.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Bitcoin vagy csincsilla?

Nincs ok arra, hogy a kriptoeszközök piacát másképp kezeljük, mint a tőkepiacok többi részét, csak azért, mert más technológiát használnak – mondta Gary Gensler, az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC vezetője. A befektetőket védő értékpapírtörvények akkor is érvényesek, ha új technológiák jelennek meg.

A szabályok már évtizedek óta léteznek. A platformok nem tartják be őket mondta.

A közelmúlt piaci eseményei, mint egyes kriptohitelezési platformok számlabefagyasztásai és csődjei megmutatják, mennyire kritikus, hogy a kriptocégek megfeleljenek az értékpapírtörvényeknek.

Nem számít, hogy egy befektető milyen eszközt tesz be egy kriptoalkalmazásba készpénzt, aranyat, bitcoint, csincsillát vagy bármi mást –, az a lényeg, hogy amit tesznek, az milyen törvényi védelmet biztosít – érvelt.

A szuperállampapír mint kapudrog

A „szuperállampapír” (MÁP Plusz) a magyar állampapírok kapudrogja és keménydrogja is volt egyszerre, megalkották a tökéletes állampapírt. De már csak a figyelmetlen vagy lusta befektetők fogják tartani. A leszokás látványosan fájdalmasnak ígérkezik annak, aki nem professzionális állampapír-befektető – írja a Holdblog.

A kérdést az utóbbi időben többször is körüljártuk a következő cikkeinkben:

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39610 39610 40370 -1,00% 0 0 15 090 226 090 HUF 2026-02-26 17:11:10
MOL 3520 3494 3550 -0,06% 0 0 2 606 379 920 HUF 2026-02-26 17:05:00
MTELEKOM 2195 2120 2195 +6,55% 0 0 5 428 992 415 HUF 2026-02-26 17:07:42
RICHTER 11830 11820 11930 -0,67% 0 0 2 255 360 990 HUF 2026-02-26 17:10:35
OPUS 548 537 548 +0,18% 0 0 167 688 454 HUF 2026-02-26 17:07:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru ESG a gyakorlatban: így építi be a fenntarthatóságot az alapkezelésbe az Erste – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Veresegyházi Gábor | 2026. február 26. 18:53
Mit jelent a fenntarthatóság a mindennapokban egy befektetési alapkezelőnél? Az Erste szakértőit, Kulcsár Nórát és Kovács Istvánt kérdeztük.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint, ennyibe kerül most a dollár
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:32
Reggel ugyan benézett 375 alá az euró-forint árfolyam, de a napot 376-tal zárta. A dollár pedig délután a 320-at közelítette, az amerikai fizetőeszközzel szemben gyengült legnagyobb mértékben a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább emelkedett a Magyar Telekom árfolyama, csökkenés az OTP-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:18
Csökkent a BUX-index csütörtökön, és a vezető részvények árfolyamai is, a Magyar Telekom kivételével. A vállalat szerdán tette közzé beszámolóját, a befektetők erre reagáltak.
Részvény / Deviza / Áru Csökkenés az európai gáztőzsdén, a Brent olaj ára is 70 dollár alá esett
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:41
Minimális mozgással nyitott az amerikai tőzsde csütörtökön: a legnagyobb mozgás a techrészvényeknél volt, de a Nasdaq is csak 0,21 százalékkal esett vissza. Az európai gáztőzsdén viszont nagyot csökkent az ár, és a Brent olaj hordónkénti ára is 70 dollár alá esett.
Részvény / Deviza / Áru Folytatja a menetelést a Telekom, emelkedett a BUX is
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 14:54
Közel ezer ponttal emelkedett a BUX-index a nyitáshoz képest csütörtökön délutánra. A vezető részvények közül a Magyar Telekom húzza a tőzsdét, már több mint 6 százalékkal emelkedett az árfolyam reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A nap nyertese a tőzsdén a Telekom, ezek voltak az eredményei
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:45
A konszenzusnak megfelelő számok ellenére 5 százalékos pluszban a részvény.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Magyar Telekom árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,57 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A Magyar Telekom 5 százalékos pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Vérrel írt, történelmi árrobbanás következhet
Czwick Dávid | 2026. február 26. 10:13
Soha nem látott árszintek jöhetnek, ha megindul az újabb háború, ahogy azt – sajnálatosan – egyre többen rebesgetik. A napokban már fehér házi források is erre utaltak. Az Irán elleni katonai beavatkozás a világgazdaság számára még több bizonytalanságot és bonyodalmat jelenthet. Az emberiségnek tragédiát. Egyedül talán csak az arany lelheti örömét mindebben. A menedékeszköz szerepe és értéke ilyenkor szinte automatikusan jelentősen megugrik. Őrült napok jöhetnek.
Részvény / Deviza / Áru Bizonytalanság van a világban: emelkedik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:01
Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. Az olaj ára három napi csökkenés után kissé emelkedett. Az arany árát a geopolitikai bizonytalanság emelte tovább.
Részvény / Deviza / Áru Messiás-váró hangulatban a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 07:22
Erősödött a forint, már csak 375 forint az euró.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG