5p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A magyar tőzsdén az OTP tud csak emelkedni a vártnál sokkal jobb gyorsjelentés nyomán, volt 9600 forint felett is, de lehet, hogy megáll egy időre. A forint is stabil, pedig már az MNB is évi húsz százalékos inflációt emleget. A kriptodeviza-piac emelkedik, de közben rettentően aggódnak az amerikai kormány beavatkozása miatt.

A tegnapi amerikai rali után ma Európában nincs határozott irány, a német és a brit index kissé esik, a párizsi stagnál. Az amerikai határidős indexek 0,2-0,3 százalékkal emelkednek. Ázsiában is jó volt hangulat, úgy tűnik, hogy véget ért a kínai hadgyakorlat Tajvan körül.

A tegnapi finálé nagyon szép volt, az S&P 500 végül 2,1, a Nasdaq 100-as index 2,9 százalékkal ugrott meg. A vártnál valamivel alacsonyabb lett ugyanis az amerikai fogyasztói árak emelkedése júliusban, ami nagyon jó hatással volt a tőzsdékre. Ez valamivel csökkenti az agresszívebb kamatemelési pálya esélyét. Fordulatot jelezhet az eddig sok hónapon keresztül egyre csak emelkedő inflációban.

Stabil forint, ralizó OTP

Annak híre, hogy várhatóan újra jönni fog a kőolaj Magyarországra a Barátság vezetéken, már elég volt ahhoz, hogy a magyar részvényeket és a forintot is tegnap erősebb pályára terelje. Ma a tény, a meginduló szállítás bejelentése már nemigen okoz változásokat az árfolyamokban. A BUX-index inkább az OTP gyorsjelentése miatt emelkedett kezdetben fél százalékkal, a bankpapír 9600 felett is volt.

Az OTP egyik részlege. Fotó: Privátbankár/Eidenpenz József
Az OTP egyik részlege. Fotó: Privátbankár/Eidenpenz József

Onnan azonban némi esés következett, mostanra kisebb mínuszba süllyedt a BUX. Az OTP 9500 forint, ami 1,4 százalékos emelkedés. Ezzel szemben a Mol 0,9, a Telekom 0,6, a Richter 0,2 százalékkal esik.

Árfolyam

A forint stabil, az euró 394,60, alig változott. A Magyar Nemzeti Bank a mai egyhetes aukción nem nyúlt a kamathoz (maradt 10,75 százalék), annak ellenére sem, hogy a hazai inflációs adat is magasabb lett a vártnál. Úgy látszik, a 400 forint körüli euró nem zavarja őket. Az elemzők sem számítottak most újabb emelésre.

Az olaj egy százalék körüli pluszban van, az arany kissé süllyed a tegnapi drágulás után.

Már az MNB is esélyt ad a 20 százalékos inflációnak

Ősztől a háztartási energia árának emelkedése három százalékponttal növelheti a magyar inflációt, és akár a húsz százalékos infláció sem elképzelhetetlen – mondta az MNB alelnöke, Virág Barnabás az InfoRádiónak. Az MNB-t kissé meglepte a legutóbbi, 16,7 százalékos maginfláció, de egész Európában felfelé mozog még a pénzromlás mértéke. Őszre nagy esély lehet egy globális recesszió kialakulására.

Kedden már egy brókercég is megpendítette a húsz százalékos hazai infláció lehetőségét, lásd:

Kellemes meglepetést okozott az OTP

Pozitív meglepetést tudott okozni az OTP a második negyedéves jelentésében, szinte minden soron felülmúlva a várakozásokat – írta a KBC Equitas.

Látható az emelkedő kamatmarzsok hatása, és továbbra is nagyon erős a hitelállomány bővülése csoportszinten, az orosz és az ukrán leánybankok állománycsökkenésével együtt is.

Mennyit ér egy OTP-részvény?

Erős eredmény érkezett az OTP-től, messze meghaladta a várakozásokat – írta az Erste Befektetési Zrt. is.

Az egy részvényre jutó saját tőke 11 315 forint, s mivel a tőkemegtérülés magas, 18 százalék lehet, ezért még a jelenlegi magas tőkeköltség mellett is elvileg ezen érték felett kellene forognia a részvénynek.

De a hasonló jó teljesítményt nyújtó bankok, mint az Unicredit vagy a Raiffeisen esetében is lelassult vagy megállt az árfolyamnövekedés a jó jelentés után a jövőtől való félelem, a kockázatok miatt. Az OTP árfolyama 9726 forintnál egy természetes ellenállásba (résbe) ütközött, ezért egy időre megállhat itt az árfolyam – teszik hozzá. Fél, egy év után esetleg majd “beárazódhatnak a jelen pillanatban várható jó teljesítmények”.

Szépen emelkednek a kriptovaluták, sikeres volt a teszt

A tegnapi inflációs adatra a kriptovaluták is azonnal megindultak felfelé, a bitcoin ma hat százalékos pluszban van, 24 500 dollár közelében, az ether pedig 11 százalékkal, 1880 dollárra ugrott. Az utóbbiban szerepe lehet, hogy sikeresen zárult az utolsó teszt az Ethereum-rendszer szeptember 19-re tervezett nagy átalakulása, a Merge előtt. (A “Goerli” teszthálózat összeolvadt a Belltrix nevű hálózattal.)

A bitcoin és az ether egy éve. Forrás: Tradingview.com
A bitcoin és az ether egy éve. Forrás: Tradingview.com

Hát már semmi sincs biztonságban a kormányoktól?

A háttérben komoly aggodalmakat kelt viszont, hogy az amerikai hatóságok feketelistára tették, lényegében betiltották a Turbo Cash nevű titkosított kriptodeviza-rendszert. Majd a Circle is befagyasztotta az ott tárolt USDC-stabilérméket, amelyek a dollárhoz vannak kötve. Hát már a blokkláncon forgó stabilérmék sincsenek biztonságban a kormányoktól? – kérdezik sokan.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az esetnek messzire gyűrűző folyományai lehetnek az egész kriptodeviza-iparágban, ahol nagy szükség van valamilyen stabilérmére. Májusban az UST (Terra USD) nevű összeomlása már bemutatta az egyik modell kudarcát. Most a centralizált USDC és USDT körül is bizonytalanság támadt.

Egy további nagy szereplő, a DAI nevű stabilérme kibocsátója, a Maker DAO tervet készít egy vészleállítás végrehajtására, ha a rendszert megalapozó alapvető szerződéseket Washington szankcionálná. Az alapító Rune Christensen szerint:

Ha az amerikai kormányzat atombombát dob ránk, egyszerűen meghalunk.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40580 40300 40680 -0,47% 40570 40590 979 441 010 HUF 2026-06-08 09:18:09
MOL 4012 3950 4020 +2,66% 4002 4012 246 653 196 HUF 2026-06-08 09:18:51
MTELEKOM 2622 2602 2632 -0,46% 2622 2626 131 294 982 HUF 2026-06-08 09:17:00
RICHTER 11830 11820 12000 -0,76% 11830 11870 101 986 870 HUF 2026-06-08 09:18:15
OPUS 405 403 408 +0,50% 403 407 6 200 486 HUF 2026-06-08 09:17:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csendes volt a nap a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 17:20
A forgalom alig érte el a 8 milliárdot.
Részvény / Deviza / Áru Hektikus tőzsdenyitás a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:12
Erre mondják, hogy vegyes az összkép.
Részvény / Deviza / Áru Már a hétvégi pihenésre készül a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:00
Szépen emelkednek a vezető papírok, csak a Magyar Telekom bizonytalan.
Részvény / Deviza / Áru A blue chipek közül már csak a Magyar Telekom topog
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 12:40
A kezdeti egyhelyben toporgás után „megemberelte magát” a BUX és az európai indexek is.
Részvény / Deviza / Áru Megvan az Opus-osztalék mértéke
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 11:01
A cég részvényenként 20 forint 11 fillér osztalékot fizet. Erről döntött a közgyűlésén. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG