5p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

Kontinensünkön a tőzsdeindexek szépen emelkednek, különösen a német, de a BUX index kissé süllyed. Átírták a különadókat, de ez nem okozott nagy meglepetést. Az euró/forint újra a 370-hez közelít, nagyot esett a földgáz ára. Életbe lépett az európai kriptós jogszabály, és ki kell adni a kereskedési adatokat az adóhivatalnak az USA-ban.

Az európai indexek szép pluszban vannak ma, a német DAX 1,1, a francai CAC 0,8, a brit FTSE pedig 0,5 százalékkal megy fel. Az amerikai határidős indexek csak szerényen, 0,2-0,3 százalékkal javulnak. Pedig nagy megkönnyebbülést jelent, hogy az amerikai Képviselőház késő este nagy többséggel elfogadta Joe Biden elnök és Kevin McCarthy tervezetét az adósságplafon-válság megoldására. Mindkét párt képviselőinek jelentős többsége támogatta a javaslatot.

A spanyol után a német infláció is kellemes meglepetést okozott tegnap, mégsem hatott pozitívan a részvénykereskedésre. Ma pedig a német kiskereskedelmi eladásokról derült ki, hogy kevésbé nőttek a vártnál.

A Mol-befektetőknek jó kedve van

A BUX index annak ellenére van szerény mínuszban, hogy változtak, részben csökkentek a tőzsdei cégeket sújtó különadók – erről ugyanis már korábban napvilágot láttak információk. Viszont egészségügyi hozzájárulást terhelnek egyes megtakarítások hozamára.

Az OTP és a Richter 0,7-0,9 százalékkal esik, a Mol egy százalékkal emelkedik, a Telekom stagnál. Egy százalékkal nagyobb mértékben megy fel a Waberer’s, az Opus és az Alteo.

Tovább sündörög 370-nél az euró

A forint ma kissé erősödik, 30 fillérrel 370,40-re esik az euró ára a tegnapi állapothoz képest. Az okokról nem sok újat tudnak írni az elemzők, a magas kamat jó a forintnak, az erősödgető dollár nem, az EU-s források pedig nagy bizonytalanságot jelentenek.

Árfolyamok és grafikonok

Nagyot esett a hollandiai gázár, 8,5 százalékkal 24,6 euróra. Kissé az olaj és az arany is olcsóbb lett.

Átírták a tőzsdei különadókat

Rendeletben változott a tőzsdei cégek által fizetendő különadók mértéke az Erste Befektetési Zrt. szerint. A kormányrendelet 2025. január 1-jével hatályát veszti, ami azt sugallhatja, hogy 2025-től eltörlik az extraprofitadókat.

  • Az OTP-nél 2024-re 20 milliárd forint körül lehet a különadó, de tízmilliárdra csökkenthető, ha a bank százmilliárd forinttal több államkötvényt tart a könyveiben, mint az idei év első négy hónapjában.
  • A szénhidrogén-termelés bányajáradékának költségvetési bevétele 142 milliárd forinttal csökken, ennek nagy része valószínűleg a Mol könyveiben marad.
  • A Richternél a különadó 2024-re valószínűleg 14 milliárd forint körülire csökken a 2023-as 29 milliárd forintról.
  • A távközlési cégek esetében az adó 2024-ben is ugyanannyi lesz, mint 2023-ban.

Nagyot emeltek az OTP célárán

Az Erste Befektetési Zrt. szektorelemzője a ma reggel közzétett elemzésében a korábbi 12 ezer forintról 13 ezerre emelte az OTP-re vonatkozó 12 hónapos célárat. Nemcsak az eredményvárakozást, hanem az osztalék-előrejelzést is jelentősen feljebb vitték. A korábbi vételi ajánlás felhalmozásra módosult.

A tőkeköltség nagyon magas, 16,9 százalék, ami nagyon rombolja ezen szép eredmények, vagy éppen a magas várható osztalékok jelenértékét.

Ha a P/E (árfolyam-nyereség) rátát hasonlítjuk össze, ami az OTP esetében öt alatt, míg a versenytársak esetében inkább hat körül alakul az idei és jövő évi eredményvárakozásokkal, akkor már húsz százalék fölötti értékelési különbséget láthatunk – írta a brókercég.

Az OTP Bank részvényárfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az OTP Bank részvényárfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Megsarcolják a magyar megtakarításokat

Nem elég az inflációs veszteség, amit a befektetők az utóbbi pár évben elszenvedtek, most az állam is tőlük vár több bevételt. A kamatadó mellé szochót is kell fizetni júliustól több megtakarításra. Az állampapírra ez például nem vonatkozik, a befektetési jegyekre, biztosításokra igen. Egy várható adóemelés közeledtére egyébként, amely a jobbmódúakat sújthatja, nemrég már felhívtuk a figyelmet.

A bitcoin első mínuszos hónapja

Az idén a május volt a bitcoin első mínusszal záruló hónapja, mintegy hét százalékkal esett. Az utóbbi 24 óra pedig újabb egy százalékos süllyedést jelentett. Egy hét leforgása alatt azonban három százalékos pluszban van.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Egy amerikai szövetségi bíróság úgy döntött, hogy az adóhivatal (IRS) jogosult hozzáférni a Coinbase kriptotőzsde felhasználói, kereskedési adataihoz. A bíróság a Legfelsőbb Bíróság egyik korábbi ítéletére hivatkozott, valamint a Kongresszus által az IRS-nek biztosított hatáskörökre.

Megérkezett a MICA

Az Európai Unió szerdán hivatalosan is törvénybe iktatta a kriptoeszközök piacairól (Markets in Crypto Assets, MiCA) szóló, mérföldkőnek számító új jogszabályt. Ezzel a z államszövetség közelebb került ahhoz, hogy a világ első olyan nagy joghatósága legyen, amely testre szabott szabályokkal rendelkezik a kriptós szektorra – értékeli a Coindesk.

A törvényt Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Peter Kullgren svéd miniszter írta alá. Egy külön pénzmosás elleni törvénnyel együtt, amely előírja a kriptopénz-szolgáltatók számára, hogy pénzátutaláskor ellenőrizzék ügyfeleik személyazonosságát. A MiCA néhány héten belül hatályba léphet.

Egyes rendelkezései, amelyek alapján a kriptotőzsdék és a kriptotárca-szolgáltatók engedélyt szerezhetnek a 27 országból álló területen a működésre, valamint előírják a stabilérme-kibocsátók számára, hogy megfelelő tartalékokkal rendelkezzenek, 12-18 hónappal később lépnek hatályba.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 12995 12770 13095 +1,17% 0 0 11 515 982 140 HUF 2023-09-25 17:09:37
MOL 2774 2746 2810 -0,43% 0 0 1 542 431 176 HUF 2023-09-25 17:06:24
MTELEKOM 523 515 533 -1,88% 0 0 736 582 458 HUF 2023-09-25 17:09:45
RICHTER 9075 9025 9290 -1,36% 0 0 1 193 497 810 HUF 2023-09-25 17:08:09
OPUS 353 338 354 +3,07% 0 0 333 370 720 HUF 2023-09-25 17:08:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már megint mit csinált a forint?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 25. 19:12
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatot hozott a hétfő Budapesten, csak az OTP adott reményt
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 25. 17:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,17 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 55 356,93 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Hónapok óta várt fordulat jön a benzinkutakon szerdától
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 25. 10:23
Nyár közepe óta nem történt ilyen.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya irányba megy a forint, jön a szaúdi Tesla?
Eidenpenz József | 2023. szeptember 25. 09:33
Egyelőre nem túl jó a kép az európai tőzsdéken, lefelé indultak a nyitás után, a BUX még éppen artja magát. Az OTP szépen javít, a Mol a kezdeti pluszból jelentős esésbe váltott. Az amerikai határidős mutatók pluszból mínuszba mentek át, a forint gyengül, 390 felett áll az euró. A nap tőzsdei hírei (frissítve). 
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, már megint mi történt a forinttal?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 22. 18:48
Nem sok okot adott az örömre a forint. 
Részvény / Deviza / Áru Nyugtalanul ért véget a hét Budapesten
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 22. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,42 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel 55 376,10 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A közgazdászok beszélték le a forintot és az OTP-részvényt
Eidenpenz József | 2023. szeptember 22. 12:02
A több mint fél tucatnyi eheti kamatdöntés sokkját próbálja kiheverni a tőkepiac, amik egy része rosszul, azaz kamatemeléssel végződött. Ma már látunk emelkedő indexet is de azért nem túl jó a hangulat. A BUX plusza elsősorban a Richternek köszönhető, a forint csak egy részét korrigálja a tegnapi esésnek. Miért nem esik még jobban a Bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Nem kell ideskednie, ha tegnap este nem vett eurót
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 22. 07:23
Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Őrült hullámvasútra került a forint
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 21. 19:33
A hazai fizetőeszköz ugyanis kora délután öt egységgel volt gyengébb az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály lebeszélte az OTP-t
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 21. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG