5p

A tőzsdéken ma is rossz a hangulat, bár az oroszok végül semmi nagy dolgot nem jelentettek be, enyhülésnek sincs semmi jele. A BUX még viszonylag jól viseli a helyzetet, de a forint egyre lejjebb süllyed. Elég rossz forgatókönyveket vázol fel az infláció következményeiről a híres professzor.

Az orosz elnök Moszkvában ma a várakozásoktól eltérően nem üzent hadat, nem mozgósított, nem jelentett be semmilyen nagyobb horderejű dolgot. Ez akár megnyugvást is hozhatott volna a tőzsdék számára, de nem így történt. Az elnök ugyanis a Nyugatot hibáztatta az orosz invázióért. A G7 szervezet pedig az orosz energiahordozókról történő leválást szorgalmazta a hétvégén, és szó van arról is, hogy a befagyasztott az orosz devizatartalékokat Ukrajna újjáépítésére fordítsák.

Ráadásul állítólag befagytak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között. Enyhülésnek tehát semmi jele, így érthető, hogy az európai tőzsdék ismét esnek. A német mutató 0,8, a francia 1,2, a brit 0,9 százalékkal megy le. Az amerikai határidős indexek még nagyobb, 1,1-1,6 százalékos mínuszban vannak. A varsói WIG 20 1,6 százalékkal szánkázik le.

Itthon a BUX index viszonylag jól tartja magát, 0,7 százalékkal süllyed. Az OTP kissé emelkedik, 0,2 százalékkal, miközben a Mol 0,7, a Richter pedig 1,7 százalékkal gyengül. Nyertes a Rába és a Waberer’s 2-3 százalékos drágulással.

Árfolyam

OTP-célárcsökkentés, forintgyengülés

Az HSBC 19 800 forintról 18 300 forintra vágta vissza az OTP részvényeire vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel – írta az Equilor Befektetési Zrt. A Richter pedig holnap hajnalban teszi közzé az első negyedévre vonatkozó eredményeit.

Az euró/forint 383,50, de a nap elején volt 384,60 is az árfolyam, vagyis fokozatosan lejjebb csúszik a fizetőeszközünk. A forintra brókerek szerint még mindig elsősorban a dollár hat, amelynek ereje nem tesz jót neki. A dollár pedig, ahogy a grafikon mutatja, olyan szinteken van, ahol 2016 vége óta nem járt az euróval szemben.

Euró/dollár árfolyam. Tradingview.com
Euró/dollár árfolyam. Tradingview.com

Nemsokára jön a Telekom-aukció

Szerdán jelenik majd meg a Magyar Telekom gyorsjelentése, azután pedig még egy fontos esemény jön a vállalat életében. A tavalyihoz hasonlóan idén is részvény-visszavásárlási aukciót rendeznek, ahol a nyereség egy részét (osztalék helyett) saját részvényekre fordítják. Ez tavaly ilyenkor ideiglenes élénkülést hozott a részvények kereskedésébe, árfolyamába.

A cég közleménye szerint legfeljebb 14,6 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni 2022. május 17-én.

Az ár nem haladhatja meg a Társaság 2021. évi egyedi auditált beszámolójában szereplő egy részvényre jutó saját tőke értékét, azaz részvényenként 637 forintot.

Más részvényesek szerint a társaság nem törődik a kisrészvényesek érdekeivel, így az utóbbi áron inkább felvásárlási ajánlatot kéne tennie, és kivezetni a papírokat a tőzsdéről. Erről itt írtunk:

Fizikai üzletet nyit a Facebook

A Meta Platforms, a Facebook anyavállalata a napokban fogja megnyitni első fizikai üzletét, amelynek célja, hogy a VR (virtuális valóság) headsetet, az Oculus Quest 2-t népszerűsítse – írta az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat tavaly tízmilliárd dolláros veszteséget könyvelt el a metaverzum fejlesztésével foglalkozó Reality Labs leányvállalatán. Egyes szakértők ugyanakkor azt gondolják, hogy elég lehet egy-két népszerű alkalmazás is ahhoz, hogy fellendítse a VR-használatot.

A gyorsjelentések sem hoztak megnyugvást

A gyorsjelentési szezonnak sincs vége, ami javíthatna a hangulaton. De ma például a német Infineon chipgyártó és a holland PostNL csomagküldő szolgálat részvénye esik a jelentése után nagyobb mértékben.

A “Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Alkalmazottai Nyugdíjintézetének Bérháza” Budapesten. Az ingatlanok hagyományosan stabil befektetésnek számítottak. Fotó: E. J.
A “Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Alkalmazottai Nyugdíjintézetének Bérháza” Budapesten. Az ingatlanok hagyományosan stabil befektetésnek számítottak. Fotó: E. J.

Az infláció fájni fog, és sokáig fog tartani

Aswath Damodaran híres közgazdászprofesszor és vállalatértékelési szakértő szerint az infláció szelleme kirepült a palackból, és a történelmi tapasztalatok alapján visszadugni hosszú időbe telik és jelentős fájdalmat fog okozni. Ezt a leckét tanulta meg az USA és más országok is a hetvenes években. Az S&P 500 index “belső értéke” szerinte majdnem pontosan megfelel a tényleges értéknek (4181 pontnál).

A szerző optimista forgatókönyvében az infláció átmenetinek, a gazdasági összeomlástól való félelem túlzónak bizonyul, a részvények kockázati prémiuma pedig gyorsan visszatér a szokásoshoz. A legpesszimistább forgatókönyvben a hetvenes évek ismétlődik meg, az infláció tovább emelkedik, a gazdaság recesszióba kerül, a kockázati prémiumok pedig megugranak. Ez pedig a részvénypiac további, közel 50 százalékos korrekciójához vezet.

A kriptodeviza-piaci fejleményekről lásd:

Ingatlan, arany vagy kriptodeviza?

Egy további veszély, hogy az infláció nemcsak a valutákba vetett bizalmat emészti fel, hanem minden pénzügyi eszköztől, a részvényektől és kötvényektől is elfordulnak a befektetők – írja Damodaran. A hetvenes években az arany és az ingatlanok profitáltak ebből. Most a szerzőnek mindkettővel kapcsolatban vannak kétségei. A kriptodevizák pedig még csak nem túl régóta léteznek, és inkább úgy viselkednek mostanában, mint a nagyon kockázatos részvények.

A héten fontos makrogazdasági adatok jönnek, lásd:

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG