3p
A négynapos héten nem csoda, hogy az elmúlt heti eredményektől elmaradt a BUX és a tőzsde forgalma. A vezető részvényindexek csökkentek, az elemzők a negatív hangulatot a török kamatemeléshez és az amerikai-koreai konfliktus okozhatta. Új célárat kapott az OTP, hamarosan új taggal bővül a BÉT kínálata – ez történt Budapesten az elmúlt héten.

A négynapos kereskedési héten a részvénypiac forgalma 51,60 milliárd forint volt az előző héten elért 61,89 milliárd forint után. Emellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe is, a BUX végül 35 758,06 ponton fejezte be a hetet, amely az előző heti záróértékénél 1012,87 ponttal, 2,75 százalékkal volt alacsonyabb. A vezető részvények ára csökkent az elmúlt négy napban.

Akciódús hetünk volt

A legnagyobb visszhangot az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint a török jegybank 300 pontos kamatemelése okozhatta, amellyel most úgy tűnik, sikerült megállítani a török líra zuhanását. A lépés azonban eladói nyomást szült a feltörekvő piacokon, amelynek hatása bekígyózott Budapestre is. A magyar részvénypiac szintén lefelé tartott kedden és szerdán, majd csütörtökön indult egy pozitív korrekció, de továbbra is erőtlen a piac az elemzők szerint, így egyelőre nem számítanak tartós fordulatra.

Ahogy arról már korábban írtunk, kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatszintek és a monetáris keretrendszer. A jegybank kommentárja szerint az inflációs cél fenntartható elérését továbbra is 2019. közepére várják. Mivel a közlemény nem tartalmazott a forintra vonatkozó iránymutatást, a megjelenését követően gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz, és a hét további részében is a 318-as szint felett stabilizálódott az euró forintárfolyama.

Új célár az OTP-re, új bank a tőzsdén

A Privátbankár.hu egy korábbi cikkében már beszámoltunk arról, hogy várhatóan jövőre léphet tőzsdée az MKB Bank, erről Balog Ádám vezérigazgató beszélt a Bloomberg hírügynökségnek még a hét közepén. A tervek szerint már az év elején megtörténne az MKB részvények 20-30 százalékának tőzsdére vitele, így a tranzakciót követően a bank az 5-6. legnagyobb kapitalizációjú vállalat lenne a BÉT-en. Az elemzők szerint ez felpezsdítené a budapesti részvénypiacot, hiszen hosszú ideje nem volt hasonló volumenű bevezetés.

Az OTP célárfolyamát a hét során a Goldman Sachs 11 000 forintról 11 200 forintra emelte, az ajánlás azonban továbbra is semleges. Az OTP-ről pénteken lekerült az osztalékszelvény, ezzel a befektetőknek júniusban 221 forint osztalékot fizet a vállalat részvényenként. A bankpapír egyébként a második legnagyobb gyengülést mutatta a héten, 4,31 százalékos csökkenés után az árfolyam kerek 10 ezer forinton fejezte be a kereskedést. A legnagyobb esést a Richter produkálta, itt az árfolyam 4,83 százalékkal 5325 forintra gyengült.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41990 41500 42290 +2,72% 41990 42000 10 389 556 160 HUF 2026-06-12 15:17:42
MOL 3832 3828 3960 -2,49% 3832 3840 985 387 442 HUF 2026-06-12 15:17:56
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 2728 2730 1 168 734 152 HUF 2026-06-12 15:17:24
RICHTER 11800 11700 11950 +1,29% 11810 11820 633 953 620 HUF 2026-06-12 15:08:09
OPUS 345 333 374 -6,37% 346 351 81 847 304 HUF 2026-06-12 15:16:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
Részvény / Deviza / Áru Amerika izmosodik, ha Trump épp nem bombáz
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:30
Elmaradt az újabb amerikai támadás Irán ellen.
Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon hasított a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG