Drága Draghi úr, most aztán fel van adva a lecke!

Mario Draghi, a soknemzetiségű devizaövezet elsőszámú pénzügyi ura kegyetlenül nehéz döntés előtt áll. Sokan várják, hogy ő majd mások helyett old meg problémákat, a többiek pedig attól félnek, hogy ezzel végzetes hibát követ el. Ráadásul, mintha nem lenne elég nehéz a helyzete, svájci kollégája múlt héten jól kitolt vele: hosszú időre szétzúzta a jegybanki hitelességet.

Régi történet

A történet 1999-ig nyúlik vissza, amikor bevezették a sok ország valutáját felváltó közös pénznemet, az eurót. Ezzel létrehozták a világ második legfontosabb devizáját, amely így felerősítve átvette a szerepet az addig ezt a funkciót betöltő német (korábban csak nyugatnémet) márkától. A márkával azonban könnyebb dolga volt gazdájának, a Bundesbanknak, hisz egy brutálisan erős gazdaságú, pénzügyileg abszolút fegyelmezett ország valutája felett kellett őrködnie, és közben nem kellett az egész kontinens, sőt a fél világ gondját-baját a nyakába vennie.

Aztán jött az euró, immár a fél kontinens devizája, sok nemzeti költségvetéssel, közös pénzügyminisztérium nélkül. A 2008-as válságig nem is volt gond, de utána kidőltek a csontvázak a szekrényből. Kiderült, hogy a tagállamok eltérő pénzügyi fegyelmet alkalmaznak, és ez torzulásokat okoz a közös deviza működésében, olyannyira, hogy ezt az övezet központi bankja egyedül nem is tudja megoldani. Hisz mit tehetne, ha egyes renitensek vég nélkül kezdik költeni a pénzt, óriási hiányokat hoznak össze, miközben a fegyelmezettek gondosan ügyelnek házuk tájára, és végül nekik kéne állniuk a renitensek sarát?

Eltérő fejlettség

Ez a probléma még gyakran egy országon belül is súlyos feszültségeket vet fel, amennyiben erősen eltérő fejlettségű területekről van szó. Példa erre Olaszország, még a líra idejéből, ahol az északi, fejlett, iparosodott rész fegyelmezett, jól működő gazdaságot üzemeltetett, a déliek pedig léhán szórták a pénzt, persze az északiakét. Ugyanez fennáll Spanyolországban a fejlett és fegyelmezett katalánok és a lazább déliek közt, de a legjobb példa a volt Jugoszlávia: extrémen eltérő fejlettségű tagállamok kerültek egy országba, és így egy valutaövezetbe. A legfejlettebb Szlovénia és a legfejletlenebb Macedónia és Koszovó közt áthidalhatatlan szakadék tátongott, nem véletlen, hogy ilyen körülmények között Szlovénia vált ki először az országból, utána a második legfejlettebb Horvátország.

Ilyen körülmények között köszöntött rá a világra az új mánia, a korlátlan pénznyomtatással történő gazdaságélénkítés. Ezzel Amerikában nem is volt semmi gond, hisz a szövetségi költségvetés rendet tud tartani az országban, nem állt fenn a dollár felhígításának és elértéktelenedésének veszélye. Látjuk is: most, hogy Amerika már abbahagyta a nyomtatást, száguld is felfelé a dollár. Japán nemrég dobta be ugyanezt a csodafegyvert, de hát ők a németekhez hasonló, fegyelmezett társaság, gond ott sem lehet.

Miért várják a pénzesőt?

És akkor most itt az euró, a harmadik gigantikus deviza, és most a fél világ várja a pénzesőt. De miért is várják annyira, és mik a veszélyei?

Az elsődleges ok, amit emlegetnek, Európa recessziója és a deflációs környezet, amelyre még az olajáresés is rásegít. Ennek megoldására kétséges, hogy alkalmas-e a pénzeső, hisz nincs még elég tapasztalat. Amerikában bevált, Japánban eddig még nem. Csakhogy ők, mint említettük, nem vállaltak túlzott kockázatot. Draghi viszont két veszéllyel áll szemben: az egyik, hogy a renitensek elengedik magukat és szórni kezdik a pénz (köztük akár két olyan óriás, mint Olaszország és Franciaország!), a másik, hogy ezt az északi fegyelmezettek, mindenekelőtt a németek egyszerűen megunják, megharagszanak, és kilépnek a közös valutából.

Ez olyan kockázat, amit a jegybankelnök feltehetően nagyon nem szeretne vállalni. Nyilván nem akar a saját maga által felügyelt valutaövezet sírásója lenni (mint egykor Gorbacsov a Szovjetunióé). Márpedig ebben az esetben kompromisszumot kell kötnie, és nem szabad teljes mértékben engednie a követelőző délieknek. És nem csak a déliek várják áhítattal a pénzesőt: a zónán kívüli európai országok is az eurózóna élénkülésétől várnak saját maguknak egy kis húzóerőt, és persze a világ börziánerei is Draghitól várják zsebük megtömését a stimulus által meghajtott tőzsdei árfolyamokon keresztül. Mindkét csoport veszélyes játékot játszik. Ha túlfeszítik a húrt, és az északiak ezt megunják, jön a német márka, és akkor megnézhetik, mi következik, a svájci frank példát mutatott. Egy, az égig emelkedő német márka mellett pedig el lehet felejteni a növekedést meg a tőzsdei szputnyikot egyaránt. Az még nekünk sem tenne jót, pedig most forintunk egész jó állapotban van.

Csak ésszel, drága Draghi úr, keskeny az ösvény, és óriási a tét.