1p
Idei legrosszabb napját zárta az olajpiac, a kőolaj ára pénteken 98 dollárig szakadt. Az esés olyan intenzív volt, hogy felmerül a kérdés: folytatódik-e a nyersanyagpiaci összeomlás? Ráadásul közben a New York-i tőzsde is egy éve nem látott zakót kapott a hét végére. A nemzetközi hangulat romlása a forintot is elkaszálta. Hétfőn hajnalban az ázsiai kereskedésben tisztulhat a kép.

Több mint 6 százalékkal esett az amerikai WTI könnyűolaj piaca csütörtökön és pénteken. Ebből a pénteki esés meghaladta a 4 százalékot. A fekete aranyat utoljára február első napjaiban jegyezték 100 dollár alatt, azóta tartósan e szint fölött állt. Közben hasonló mértékű esés volt az inkább Európában irányadó, északi-tengeri Brent olajfajta piacán is. Az okot röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy az amerikai olajtartalékok több mint 20 éves csúcson vannak, miközben egyre erősebb a világgazdaság lassulásától, tehát a kereslet csökkenésétől való félelem. Az olajpiac túlárazottságára már sokan figyelmeztettek az elmúlt hetekben, elképzelhető, hogy egy nagyobb esés kezdetét látjuk, de az is, hogy hétfőn új erőre kap az olajpiac. Az Irán-kártya egyelőre nem hoz új feszültséget, ahogy a szíriai helyzet sem. Az is bebizonyosodott, hogy az Irán elleni embargó sem akasztotta meg az olajkereskedést.

Pénteken, az amerikai munkaerőpiaci adat megjelenése után szakadt el a cérna a nemzetközi pénz és tőkepiacokon. Az adat nem lett különösen rossz, ráadásul több sora is okot adhatott a bizakodásra. Amit a piac ennyire a szívére vett, az az volt, hogy mélyen a várakozások alatt bővült az új álláshelyek száma az amerikai gazdaságban, ezzel már második hónapja mutatva a foglalkoztatás bővülésének lassulását. Öröm volt ugyanakkor az ürömben, hogy a munkanélküliségi ráta tovább csökkent és a február – márciusi adatokat is felfelé módosították.

Az amerikai adat azonban nem egyedüli kiváltója volt az éles pénteki korrekciónak. A héten korábban megjelent európai adatok az eddiginél is erősebb recesszióra utaltak, emiatt gyengült az euró és erősödött a dollár. A dollár erősödése eddig hagyományosan a nyersanyagok árának esését hozza, ugyanis azokat dollárban jegyzik, így az amerikai deviza erősödése matematikailag kevesebb pozíció vételét, jegyzését teszi lehetővé. Ráadásul a héten újabb bizonyságot kaphattak a befektetők arról, hogy sem az európai, sem az amerikai jegybank nem hajlik egyelőre az újabb monetáris enyhítés felé.

Az alaphangulatot pedig már hetek óta a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek alakítják. Sokadik hónapja maradt ugyanis áprilisban a bővülést jelző 50 pont alatt a feldolgozóipar mutatója, ami a szektor további lassulását mutatja. A kínai lassulás most már egyértelműen szoros összefüggésben áll az európai válsággal és azzal, hogy nem állt még talpra az amerikai gazdaság sem a 2008-as összeomlás óta.

Kínában márciusban nagyot esett a feldolgozóipari aktivitás. Ráadásul emiatt a foglalkoztatás is csökkenésnek indult a nagyvállalatoknál és a jövőre vonatkozó várakozások sem javultak. Az adatsorból kiderül, hogy a jelentős esést nemcsak a világgazdasági kereslet csökkenése okozta, hanem a hazai, belső kereslet is tovább gyengült. A felmérést ráadásul az HSBC bank készítette, így az jóval hitelesebb, mint a hivatalos kínai statisztikák. Az adat erősítette azt az aggodalmat, hogy Kína tartósan a lassulás útjára lépett, az esés mértéke pedig kétségessé tette, hogy a lassulás „puha-földetéréshez” vezet, inkább kemény landolásra utal.

A tőke hetek óta egyre gyorsabban menekül a kockázatosabb eszközökből. A forint közelmúltbeli erősödése egyértelműen annak volt köszönhető, hogy Magyarország zöld utat kapott az IMF-tárgyalásra, ezt pedig újraárazták a befektetők. Az új tárgyalások azonban valószínűleg legalább őszig elhúzódnak, miközben a hazai deviza maradt az egyik legsebezhetőbb eszköz a feltörekvő piacokon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG