4p
Alkalmazást fejlesztett az egyik német lap, amely irányítószám alapján kiadja, hogy egy nyugdíjas az ingatlanának árából körülbelül hány évig tudna nyugdíjasotthonban élni. Az ingatlanok és a nyugdíjasotthonok árai között is nagy különbségek vannak, és nem biztos, hogy a saját ingatlan ehhez elegendő lesz majd. Ahogy nálunk sem.
Egyedülálló nyugdíjasok Karácsonya, 1975 (Bundesarchiv, Wikimedia Commons)

„A betonarany mítosza” címmel írt a Der Spiegel a saját kalkulátoráról, amely az interneten kiszámolja, hány évig élhetne valaki a saját ingatlanának eladásából egy nyugdíjasotthonban. (Feltételezett értékállósága miatt Németországban az ingatlant hívják „betonaranynak”.) A kalkulátorba egyrészt be kell írni az irányítószámot, amely alapján országos adatbázisból kikeresik, mekkora lehet körülbelül egy adott alapterületű ingatlan eladási ára.

Másrészt be kell állítani a személyek számát (egy vagy kettő), és hogy milyen szintű gondozásra szorulnak. Két személy havi ellátása a drágább Nyugat-Németországban, például Münchenben a kalkulátor szerint a 3-4 ezer eurót (0,9-1,3 millió forintot) is elérheti, Keleten, a volt NDK-ban, például Chemnitz-ben lehet, hogy ennek csak a fele.

Nem elég az átlagnyugdíj ott sem

Ennek alapján a kalkulátor megadja, hány évi bentlakásos ápolásra lenne elegendő a pénz. A cikk figyelmeztet, hogy Németország sok területén egy átlagos nyugdíjas pár ingatlana csak pár évnyi bentlakásos nyugdíjasotthonra elegendő. Igaz, a nyugdíjakról itt nincsen szó, amelyekkel természetesen ki lehet egészíteni a költségeket, de azok az ottani árakhoz képest nem túl magasak, országos átlagban decemberben 1170 eurót tettek ki. (A német nyugdíjakról írtunk itt>>>, itt>>> és itt>>>.)

Húsz évre kell gondolkodni?

Miután egy német nyugdíjas átlagosan durván 20 évnyi nyugdíjban eltöltött esztendőre is számíthat, még az sem tűnik jó kilátásnak, ha 10-15 évre elegendő az ingatlan értéke két személyre, ha nincsen vagy alig van nyugdíjuk. A Der Spiegelnek van egy mérőórája, amelyen a 0-5 éves tartomány sötétvörössel, az 5-10 éves halványpirossal, a 10-15 éves naranccsal, a 15-20 éves sárgával van jelölve.

Csak 20 év felett fehér a mérőóra, ami azt jelenti, hogy ha eddig kitart az ingatlan értéke, talán elég lesz időskori megélhetésre. (Nálunk ez az érték az alacsonyabb átlagéletkor miatt kisebb lehet.)

Nagy a szórás nálunk is

De mi lehet a helyzet Magyarországon? A sok vidéki, főleg Kelet- és Dél-Magyarországi kistelepülésen levő, szinte eladhatatlan kis ház tulajdonosainak vélhetően főhet a fejük, de egy külvárosi egy-másfél szobás lakás sem egy életbiztosítás. A belvárosi vagy nyugat-magyarországi nagyobb, több tízmilliós ingatlanok talán alkalmasak megfelelő nyugdíj-kiegészítésre.

A hazai nyugdíjasotthonok havi költségeiről nagyon különböző adatokat találtunk, nagyjából 80 és 220 ezer forint között, miközben az átlagnyugdíj az idén mintegy 120 ezer forint. Emellett sok helyen pár százezres (egy szobás elhelyezés esetén pár milliós) belépési díj is előfordul.

Lehet, hogy sokat kell várni

Készítettünk egy egyszerű elvi táblázatot arról, hogy mekkora díjak és mekkora ingatlanérték mellett hány évi elhelyezésre lenne elegendő a pénz. Nem árt tudni, hogy az ingatlantulajdonosok sokszor túlbecsülik saját vagyontárgyuk értékét, vagy azt, hogy nálunk kevés a hely ezekben az intézményekben, és sokszor hosszú ideig kell várni, amíg valaki bejut.

Hány év ellátásra elegendő egy ingatlan?
Bentlakás, ellátás havi díja (ezer forint) (vízszintesen) 80 100 120 140 160 180 200 220
Lakás értéke (millió Ft) (függőlegesen)
5 5,2 4,2 3,5 3,0 2,6 2,3 2,1 1,9
10 10,4 8,3 6,9 6,0 5,2 4,6 4,2 3,8
20 20,8 16,7 13,9 11,9 10,4 9,3 8,3 7,6
30 31,3 25,0 20,8 17,9 15,6 13,9 12,5 11,4
40 41,7 33,3 27,8 23,8 20,8 18,5 16,7 15,2
50 52,1 41,7 34,7 29,8 26,0 23,1 20,8 18,9
60 62,5 50,0 41,7 35,7 31,3 27,8 25,0 22,7
70 72,9 58,3 48,6 41,7 36,5 32,4 29,2 26,5
80 83,3 66,7 55,6 47,6 41,7 37,0 33,3 30,3
90 93,8 75,0 62,5 53,6 46,9 41,7 37,5 34,1
100 104,2 83,3 69,4 59,5 52,1 46,3 41,7 37,9

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG