5p

Ez derül ki a Bank360 legfrissebb körképéből.

Ha nem is rögtön, de sorban megjött a bankoktól a válasz a Magyar Nemzeti Bank augusztus végi alapkamat-emelésére. Míg a betéteik kamatát nem sietnek hozzáigazítani az új irányadó rátához, addig már szeptember elején is történtek kölcsöndrágítások, az elmúlt napokban pedig jelentős kamatemeléseket hajtott végre több nagybank a lakáshiteleinél. A legnagyobb lakossági pénzintézetek közül az OTP, a K&H és az MKB is lépett. Mindannyian egy százalék körül vagy még annál is jobban növelték a jelzáloghiteleik kamatait, Van, amelyikük ezúttal csak az ötéves kamatperiódusú kölcsönöknél drágított, mások viszont a hosszabb kamatfixálású hiteleknél is.  

A jelzálogkölcsönök teljeshiteldíj-mutatója (thm) így már egyre gyakrabban haladja meg a 10 százalékot, a 8 százalék alatti thm-ektől pedig egy időre elbúcsúzhatunk. A szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatai már inkább az olcsóbb személyi kölcsönökéhez hasonlítanak.

A hitelek drágulása jelentősen szűkíti azoknak a lehetőségeit, akik átlagbért keresve vagy annál alacsonyabb jövedelemmel térnek be a bankba kölcsönért, a magasabb kamatokkal ugyanis borsosabb törlesztőrészlet is jár. Ez pedig nagyobb részét emészti fel a nettó jövedelemnek, így az igénylők gyakrabban ütközhetnek a jövedelemarányos törlesztési mutató (jtm) szabta hitelezési korlátnak – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu

Ez ellen két dolgot tehetnek: kevesebb hitelt igényelnek, ami egy ingatlanvásárlás esetén kisebb értékű lakást (és több kompromisszumot) okoz, vagy választhatnak hosszabb futamidőt is az alacsonyabb törlesztő érdekében, ami azonban a kölcsön összköltségét növeli meg.

Így változtak a piaci hitelek feltételei szeptember közepén

Az OTP Bank az 5 éves kamatperiódusú jelzáloghiteleknél emelt 1 százalékpontot a kamatokon, ami érintette a lakásvásárlásra, építkezésre, lakáscélú és egyéb hitelek kiváltására felvehető kölcsönöket is. Emellett a fogyasztóbarát konstrukciók ügyleti kamata is 1 százalékponttal emelkedett ugyanennél a kamatperiódusnál. A lakáscélú hitelek standard kamata így szeptember 15-től kamatkedvezmények igénybe vétele nélkül 12,05 és 12,45 százalék között alakul.

K&H Bank jelzáloghitelei is drágultak a napokban. Az 5 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata 1,30 százalékponttal, a 10 éves, illetve a futamidő végéig fix kamatozású hitelek kamatai pedig 1 százalékponttal lettek magasabbak. 

Mérlegelnek. Fotó: Depositphotos
Mérlegelnek. Fotó: Depositphotos

Szeptember 19-től módosítja a jelzáloghitelek feltételeit az MKB Bank is. Emelkedik az ügyleti kamat minden 5 és 10 éves kamatperiódusú piaci feltételű kölcsönnél, előbbinél 1,60, utóbbinál 0,90 százalékponttal. A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek kamata szintén ugyanekkora mértékben nő, kivéve a futamidő végéig fix kamatozású konstrukciót, ott az emelkedés mértéke 0,60 százalékpont.

A változás után az 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelek kamata kedvezmények nélkül 10,44 és 11,24 százalék között alakul. 10 százaléknál alacsonyabb ügyleti kamathoz legalább 600 ezer forintos nettó jövedelmet kell igazolni az MKB-nál, a felvett hitelösszegnek pedig meg kell haladnia a 12 millió forintot. A 10 éves kamatperiódusú hitelek olcsóbbak, az ügyleti kamatuk kedvezmények nélkül 8,84 és 9,64 százalék között van. 8 százalék alá azonban már a legnagyobb mértékű kamatkedvezménnyel sem lehet bemenni. 

Az MKB-éhoz hasonló kamatváltozásokra lehet számítani a Magyar Bankholdinghoz tartozó másik pénzintézetnél, a Takarékbanknál is. Az elmúlt hónapokban már számos termékük, szolgáltatásuk feltételeit összehangolták, ami alól a jelzáloghitelek sem voltak kivételek. 

Szigorodnak a jövedelemelvárások

Az UniCredit Bank szeptemberben a jövedelmi feltételeken módosított a lakáshitelek, a babaváró hitel és a személyi kölcsönök esetében is. A leendő adóstól elvárt minimum jövedelem a korábbi 110 ezer forintról 155 ezer forintra nőtt, vagyis legalább ekkora összeget kell igazolnia minden hiteligénylőnek. Ha ketten - adósként és adóstársként - adják be a hiteligényt, akkor a 2022-es nettó minimálbér összegét kell tudni igazolniuk, ami 133 ezer forint. Korábban ez az összeg is 110 ezer forint volt. 

Ha túl drága a piaci lakáshitel

Létezik egy harmadik út azoknak, akiknek ezek a lakáshitelek már tú drágák. De ez csak azok számára járható, akik igénybe tudják venni a gyerekhez vagy gyerekvállaláshoz kötött állami támogatásokat és kamattámogatott hiteleket. A kamatmentesen igénybe vehető, gyakran lakásvásárlásra fordított babaváró hitel, illetve a 3 százalékos csok-hitel kétségkívül vonzó ajánlat a jelenlegi piaci kamatokat látva, ezekhez azonban a hitelképességen túl számos feltételnek kell megfelelni, amit sokak nem tudnak megtenni. Ráadásul a jegybanki alapkamat meredek emelkedése miatt az állami támogatások elvesztése után fizetendő büntetőkamat is egyre ijesztőbbnek tűnik mind a babaváró hitelnél, mind a csoknál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG