2p
Bár kevesen bíznak az állami nyugdíjban, mégis kevesen tesznek félre erre a célra - adójóváírással igyekeznek ösztönözni az embereket.

A magyar lakosság jelentős része nem hisz abban, hogy olyan állami nyugdíja lesz, amelyből meg tud élni, de eddig úgy tűnt ez ellen nem sokan tesznek. Bár sokféle öngondoskodási forma létezik, a magyarok jelentős százaléka ezeket nem használja ki, leginkább azért, mert nem nagyon van miből félretenni.

Az adójóváírás ösztönzi a megtakarítást

Most mégis egy pozitív példát láthatunk: egy hónap alatt ezren választottak egy új nyugdíj-előtakarékossági formát az ING Biztosítónál. A biztosító szakemberei szerint az, hogy a bevezetéstől számított igen rövid idő alatt ennyire felpörgött a szerződéskötések száma, arról árulkodik, hogy Magyarországon is egyre többen gondolnak az öngondoskodásra. 

Ez részben a gazdasági válság hatásainak, részben a januárban bevezetett adójóváírás ösztönző erejének köszönhető. Idén január 1-től ugyanis a nyugdíjbiztosítási termékek után adójóváírás vehető igénybe. Ennek összege egy évben a biztosítási díj 20 százaléka, de legfeljebb 130 000 forint lehet. Az állami támogatás akár a nyugdíjpénztári és a NYESZ adókedvezmény mellett is jár, így akinek többféle nyugdíjcélú megtakarítása is van, évente akár 280 000 forintos adójóváírást is elérhet.

A fiataloknak is kellene

Szabó Anikó, az ING Biztosító marketing igazgatója elmondta, hogy az adatok azt mutatják, hogy továbbra is elsősorban a nyugdíjas éveikhez közelítő generációk érdeklődnek a nyugdíjcélú megtakarítások iránt, a fiatalok látókörén jellemzően kívül esik ez a feladat.

Pedig az Európai Unió becslései szerint Magyarországon 2050-ben az emberek havi bevételük több mint 34 százalékát el fogják veszíteni nyugdíjba vonuláskor. Fontos lenne, hogy a fiatalok is időben elkezdjenek felkészülni nyugdíjas éveikre, hiszen most még lényegesen kevesebb pénz megtakarításával biztosíthatnak maguknak megfelelő életszínvonalat öregkorukra. Minél később kezd valaki gyűjteni, annál nagyobb összegeket kell havonta félretennie – mondta a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG