1p
Az utóbbi évek magas volatilitású, hektikusan mozgó tőkepiacai mellett a szokásosnál is nehezebbé vált a befektetési szakma. Ugyanakkor a szociális biztonság csökkenése, az inflációs veszélyek növekedése, a leendő nyugdíjellátással kapcsolatos kérdések miatt ma még fontosabb megtakarítani, mint korábban. De hogyan? Vagy legalább hogyan ne?

Ha a strukturális hibáktól hemzsegő, hiányosan szabályozott, érdekkonfliktusokkal terhelt pénzügyi szektor miatt még nem veszítenél elég pénzt, adunk tíz jó tanácsot, hogyan pusztíthatod el befektetésre szánt vagyonodat – írja a Sidoxia Capital Management blogja.

1. Kattanj rá minden szenzációhajhász új sztorira

A különböző stratégák és tudósok, valamint úgynevezett médiaszakértők a hét hét napján, 24 órában képesek szajkózni a piaci helyzetről és történésekről szóló híreket, az aktuális trendeket. Ám ez általában nem bizonyul hatékonyabbnak, mint egy három héttel későbbi napra vonatkozó időjárás-előrejelzés. A befektetők jobban járnak, ha olyan veterán befektetőkre, gurukra hallgatnak, akik sikeresek, akik már bizonyítottak.

2. Fektess be rövid távon, és próbáld eltalálni a piac alját

A szerző szerint a befektetés egy maratoni futás, nem pedig sprint. Rengeteg az elbizakodott befektető, aki azt hiszi, hogy képes jól időzíteni befektetését. Néhánynak szerencséje van, és eltalálja a jó belépési pontot, de gyakran rosszul időzíti a kilépést. Aki folyton váltogatja a pozícióit, az nagyon rosszul járhat.

3. Ugorj bele vakon mindenbe anélkül, hogy ismernéd a díjakat

Mint egy csöpögő csap, a különböző díjak, jutalékok, költségek, adók nem feltétlenül láthatók vagy tűnnek jelentősnek rövid távon, de ha összeadódnak, hosszú távon megsemmisítő erejük lehet. Ezért ha észreveszed, hogy brókered, portfólió-menedzsered, tanácsadód akarva vagy akaratlanul feleslegesen kavargatja, túráztatja a pénzedet, sürgősen állítsd le. Ebből a nézőpontból az úgynevezett passzív befektetési termékek, mint indexalapok, ETF-ek, vagy hosszú távú adókedvezményt élvező befektetések nagyon praktikusak tudnak lenni.

4. Használd a technikai elemzést elsődleges stratégiaként

Warren Buffett, a Föld egyik leggazdagabb embere azt mondta egyszer, hogy attól fogva nem hisz a technikai elemzésben, amióta feje tetejére állított egy grafikont, és ez megváltoztatta a végkövetkeztetéseket. Peter Lynch, egy legendás befektetésialap-kezelő szerint pedig a chartok rendkívül hasznosak, ha a múltat kell előre jeleznünk. (Erről a témáról azért erősen megoszlik a szakemberek véleménye.)

5. Pánikszerűen adj el pánik esetén, pánikszerűen vásárolj a lufiban

Az érzelmek, a csorda követése minden körülmények között könnyen megsemmisíthetik a portfóliónkat, egy régi mondás szerint „a csordát a vágóhídra vezetik”. Egy másik idézet szerint pedig, ha van egy zseniális ötleted, és leírod, tíz óra múlva általában hülyeségnek fog hangzani. A legjobb befektetési hozamokat úgy lehet elérni, ha letérünk a járt útról. Érdemes az ötletek széles tárházából meríteni, és folyamatosan felülvizsgálni befektetési ötleteinket. Nyomás alatt nem szabad kulcsfontosságú befektetési döntéseket hozni.

6. Fütyülj az értékelésre és a hozamra

Az értékelés nagyon fontos, a sikeres befektetők úgy mérlegelik az értéket, mint más a sportban a csapatok nyerési esélyeit.”Nincs jó ló és rossz ló, csak helyesen értékelt és
rosszul értékelt” – idéz a cikk egy idevágó mondást.

7. Vedd meg, és felejtsd el

A híres „vedd meg és tartsd” stratégia nagyon jól működik olyan részvényeknél, amelyek árfolyama emelkedik, de nagyon rossz azoknál, amelyek esnek vagy stagnálnak. Mindig akadhatnak olyan szituációk, amelyek miatt nem szabad valamibe hosszú távon befektetni, és inkább fel kell számolni pozíciónkat. Például új konkurens lép színre, megemelkednek a cég költségei, lelassul a növekedés, változik a menedzsment, irreális lesz a befektetés árazása, változik az egész iparág szabályozása, lassul a gazdaság, a cég piaci részesedést veszít, termékei elavulnak.

8. Koncentráld agyon a portfóliódat

Ha portfóliódban csak néhány papír van, a kockázat túl magas lesz és a nyugodt alvás kihívássá válik, a stressz pedig rossz befektetési döntéseket eredményezhet (például drágán vásárolni és olcsón eladni). De a túlzott diverzifikáció, azaz a vagyon túlzott megosztása is felélheti a vagyont, százféle nyílt végű alapot tartani igen költséges és nem hatékony.

9. Tedd a pénzed a matracod alá

Jelenleg a fejlett nyugati országokban fél évszázada nem látott alacsony szinten vannak a kamatok, így ha valaki készpénzt tart, folyószámlán, betétekben, pénzpiaci termékekben, alacsony hozamú kincstárjegyekben, az az inflációval sem fog lépést tartani. (Nemrég Németországban még negatív hozamra is volt példa.) Az infláció vagyonunk csendes gyilkosa, a nem jól befektetett pénz értékét folyamatosan csökkenti.

10. Felejtsd el a tévedéseidet.

A befektetés egy nagy kihívásokkal járó játék, amely idővel cseppet sem lesz könnyebb. Mindig fogunk hibákat elkövetni, de ezeket érdemes dokumentálni és tanulni belőlük. Ha a szőnyeg alá söpörjük a problémákat, az rövid távon érzelmi megkönnyebbülést okoz ugyan, de semmivel sem könnyíti meg az előrehaladást.

Év elején, év végén érdemes időnként megállni, és végiggondolni, nem követjük-e el ezen hibák valamelyikét. Amúgy is nehéz mesterség a befektetés, még akkor is, ha nem vagyunk saját vagyonunk gyilkosai – fejezi be a cikk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG