Úticélunk, Alsó-Ausztria, az osztrákok nyolc tartományából az egyik, amely a megállások számától függően Budapesttől csupán 3-4 órányira található Magyarországtól. Az Ausztria északkeleti részén fekvő régiót északról Csehország, nyugatról Felső-Ausztria, délről Stájeroszág, délkeletről Burgenland, északkeletről pedig Szlovákia határolja.
Voltaképpen Alsó-Ausztria legmagasabb pontját készülünk megnézni, hogy a három nap egyikén a 2076 méteres Schneebergre felkaptassunk a híres Salamandra-kisvasúttal, amely Puchbergből indul fel a hegyre. De mielőtt egy isten háta mögötti kis hegyi faluban elfoglalnánk szállásunkat egy takaros vendégházban, még csalinkázunk. Így az odafelé vezető úton útba ejtjük a Myrafälle-vízesést, ami a régió egyik legszebb kis szurdokvölgye, és amit annak idején még Mária Terézia császárnő is megcsodált.
Kis vízesés, kis körtúra
A Myrafälle kicsi, de erős zubogóival persze nem hasonlítható a hasonló nevű, de szintén káprázatos, 80 méter magasból lezúduló Mirafäll-fátyolvízeséshez, amely innen két órányira, Mariazell közelében, az Ötschergräben-szurdokban található, amit méltán neveznek Ausztria Grand Canyonjának is. De ez a mindössze 5 euróba kerülő, kétórás kis körtúra is fantasztikus élmény és látvány az ősz színeiben pompázó erdőben, ahogy a Myra-vízesések fölött vezető, korláttal is ellátott hidakon és lépcsőkön visszatalál az ember az ingyenes parkolóban letett autójához.
A 125 méter magasról lezúduló, naponta több mint 5 millió liter vizet az 1700-as években fafeldolgozásra és gabonaőrlésre használták az itt lakók a vízimalmok segítségével, de ma már a turistáké a terep. No és a sziklamászóké, akikre számtalanszor rácsodálkozunk, ahogy az égbe törő hegyoldalakon függeszkednek köteleiken.
Talán ezért is jut az osztrákokról mindig a természetközeliség az eszembe, s mindig azt gondolom, hogy számtalan natúrparkjukkal, gyönyörű tavaikkal, remek kerékpárútjaikkal, könnyű és nehezebb túraútvonalaikkal, no és síterepeikkel ők a fizikai és a mentális jólét nagymesterei.
Mariazell zarándokok nélkül
Araszolunk tovább a Kernhofban foglalt szállásunk felé olyan hegyi utakon, hogy hálás lehet az ember, hogy nem egy múlt héten kapott jogosítvánnyal vágott neki az útnak. Hihetetlen hajtűkanyarokon és meredek kapaszkodókon át, hegyeken és dombokon keresztül Mariazell felé vesszük az útirányt, de közben betérünk egy hegyi fogadóba. Gulascht és vadas ragut kérünk, mindkettőt szalvétagombóccal hozzák rusztikus mélytányérban.
Bár mindkét étel ismert nálunk is, az ízük mégis más, a Gulasch az izmosabb szósz, a vadas pedig a fűszernövényekkel és erdei gyümölcslekvárral tálalt változata miatt. Muszáj lefojtanunk egy meleg vaníliás szószban ücsörgő hatalmas túrós strudellel, ami két személyre is bőven elegendő.
Mariazell, melyet évente közel egymillió búcsújáró keres fel, már az épp Európán végigsöprő Ciara viharciklonnal vár minket, amely az utcákról elfújt minden embert és a zarándokot. Ezért gyorsan mi is beszaladunk a mézeskalácsáról híres Pirker cukrászdába, ahol a magyar pincér ugyan nem ismeri a flat white-ot, de olyan finom kávét hoz, hogy megbocsátunk neki. A városban egyébként egykor megfordult II. János Pál és Benedek pápa is, hiszen Kelet-Európa egyik legismertebb Mária-kegyhelyén vagyunk.
Kisvasúttal a világ tetejére
Másnap irány a schneebergi fogaskerekű, amelyre érdemes már otthon online jegyet venni (40 euró/fő), hogy felférjünk, és nehogy pórul járjunk a helyszínen. A 2076 méter magas hegycsúcsra felkapaszkodó Salamandra a napsütötte Puchbergből a felhőben ücsörgő hegycsúcsra visz, a szerencse tehát nincs velünk aznap, mert a Bécsi Alpok páratlan panorámáját egyáltalán nem tudjuk élvezni.
Sőt, a Ciara ciklon éktelen szélvihara beűz minket a kisvasút legfelső állomásán álló Fischer hüttébe, sok más turistával együtt. Sebaj, ez a hütte, ahol Ferenc József császár is tiszteletét tette egykor, maga a megtestesült történelem a rengeteg muzeális értékű tárgyával. Sőt, még olyan finomságokkal is átmelegíthetjük magunkat, mint a Leberknödelsuppe (májgombócleves) vagy a Kaiserschmarrn (császármorzsa).
Mivel közel a Hohe Wand natúrpark, a sziklamászók paradicsoma, belefér még, hogy átruccanjunk a híres Skywalk kilátóteraszra (4,5 euró), bár az orkánerejű szélben ez sem nyújt tökéletes élményt. Az acélból készült kilátóterasz a natúrpark platójának meredeken leszakadó keleti oldala peremére épült. A háromszög alakú építmény több méterre kilóg a 120 méter mély szakadék fölé, ráadásul padlója is fémből készült rácsokból áll, így ott állni tényleg olyan érzés, mintha a mélység felett szabadon lebegnénk. Tehát tériszonyosoknak csak messziről érdemes megcsodálni a lenyűgöző építményt.
Baden, Bécs elővárosa
Másnap tömött esőfelhőkbe burkolóznak a szállásunkról látható hegyek, sőt, a tetejük már hótól fehérlik, ami esküszöm, előző nap még nem volt ott. Azt azért sajnáljuk, hogy a hideg, téli hónapokban csak korlátozottan működik a helyi, kernhofi Teveszínház és a Weisser Zoo (Fehér Állatkert), ahol a puputevéken kívül bengáli tigrisek, hóleopárdok és albínó kenguruk, valamint szibériai hóbaglyok is láthatók.
Ezért az utolsó napunkon, a vízfüggönyt utánzó erős esőben a hegyi utakon nekivágunk Badennek, az Osztrák-Magyar Monarchia legelőkelőbb gyógyüdülőhelyének, ahová még Mátyás király is járt regenerálódni. De nem csak a remek termálfürdőt érdemes meglátogatni.
A barokk utcácskái miatt Biedermeier városnak is nevezett település gyógyvizein túl rengeteg program közül választhatunk. A Beethoven-emlékházban akár hallásvizsgálaton is részt lehet venni, melynek során rácsodálkozhatunk, hogy milyen csekély hallóképességgel komponált a zenész élete vége felé. Beethoven egyébként Badenben komponálta az Örömódát, amely 1985-ben az Európai Unió himnusza lett. De ha jó időben járunk itt, nem szabad kihagyni Európa legnagyobb rózsagyűjteményét, a Rosariumot sem. A rózsák idilli hátteret adnak azoknak a nagy méretű fotóknak is, melyek nyaranta kerülnek ki ide, a város barokk utcácskáira és tereire a La Glacilly fotókiállításnak köszönhetően.
A termálfürdőben elfogyasztott Wienerschnitzel után még érdemes betérni a Café Clementine-be, ahol a csokornyakkendős pincértől kérjünk Badener Rosen-Trüffel-Törtchent, vagyis badeni trüffelrózsa csokoládétortát, mert mennyei. Baden bei Wien még számtalan olyan programot tartogat, amire messze nem elég pár óra, így azzal az elhatározással hagyjuk magunk mögött, hogy ide szintén egy hosszú hétvégére vissza kell térnünk.
A Világjáró korábbi cikkeit itt olvashatják.
Legalábbis egyelőre, de nem is kértek ilyet Moszkvában. 
