Barangolás az elzászi mesevilágban, ahol minden a legnagyobb rendben van

A lila fapados légitársaság közvetlen járata az EuroAirport repülőtéren tesz le, amely három ország határán helyezkedik el, de inkább Baselhez tartozik. A kijárat Svájcba és Franciaországba is lehetséges, hatalmas betűkkel figyelmeztetik az érkezőket, mielőtt végleg elrontanák.

A telefonomon persze óvatosan kapcsoltam be a mobilnetet, mert nem akartam akárcsak egy milliméterrel is belenyúlni a svájci, nem EU-s tarifába. Az infopultnál udvariasan eligazítottak az egyébként teljesen természetes tényről, hogy buszjárat visz a Saint-Louis vasútállomásra, ahonnan mehet mindenki ahova akar Baseltől Strasbourgig, vagy tovább.

Kegyetlenül drága itt vasúttal utazni. A Saint-Louistól 28 kilométerre levő Mulhouse-ig 7,40 euró a jegy, ez testvérek között is 3000 forint, amely egy Budapest-Szeged út ára.

1. nap – Mulhouse

A szállásomat szándékosan a város kellős közepén foglaltam, mert így a legrövidebbek a távolságok gyalog. Túl korán érkeztem ahhoz, hogy átadják a szobám, így volt öt órám körbeszaglászni.

A hotel a híres Place de la Réunion tövében van, a Saint Étienne templom harangszavát közvetlen közelről hallhattam.

A tért Elzász szépségei jellemzik, színes és bűbájos épületek, pékségek és piac is található egymás mellett.

Mivel nagyjából minden második sarkon van egy Poulaillon-pékség, betértem az egyikbe reggelizni. Azt hiszem, innen fogva a pékség fogalmát felül kell írnom magamban, természetesen pozitív irányba.

A környező utcák, ahogy azt egy belvárostól várhatjuk, minőségi ruhaüzletekkel vannak feltöltve. A divat iránt erősen érdeklődő ember ezekbe benézve konstatálja, hogy a francián kívül nem angolul beszélnek szívesebben, hanem németül, ha már két német nyelvű ország a szomszéd 30 kilométerrel odébb. A városban elegánsan cikázó villamosvonalak között van bevásárlóközpont a középosztály számára is megfizethető árú ruhaáruházzal, nem közepes minőségű darabokkal.

Onnan, vagyis a belváros/óváros vonzáskörén túl már a társadalom többi rétege is megjelenik, de ami a legszembetűnőbb; mindenhol sok a fiatal, akik kettes, hármas, ötös csoportokban, vidáman trécselve mászkálnak.

Visszatérve a hotelbe, a belakás után az évszázad alvását produkáltam a korai indulással tűzdelt napi fáradtság miatt.

2. nap – Mulhouse

A reggeli megér egy pár szót, ugyanis elfeledtetett minden apró hibát, amit a szűk szobámban láttam. Meleg színekkel berendezett, vidám hangulatú, teraszos étkezőterem várja a lakókat 6.30-tól péksüteményekkel telirakott asztallal, lekvárral és mogyorókrémmel, baconnel és omlettel, zöldség- és gyümölcskínálattal, illetve teával és kávéval minden kombinációban, némi kellemes, halk zene mellett. A croissant olyan finom, hogy talán az ember bűneinek megbánásáért jár a Jóistentől.

Colmari terveimet átírta az előrejelzés, ami az április szeszélyes módján be is vált, öt Celsius-fok, szél és változó intenzitású eső köszöntött, így az utolsó nap helyett most néztem meg a várost.

Templom templom után következett, a helyi Szépművészeti Múzeum pedig ingyenes kiállítással várt. Nem bántam meg, hogy ellátogattam, Luigi Pericle absztrakt képei előtt egész nap szótlanul bambulnék. Az elején a bejáratnál megkérdezték, honnan érkeztem, szimplán statisztikai okokra hivatkozva.

3. nap – Colmar

A klímaváltozás nem befolyásolja, milyen a tavasz, verőfénnyel fogadott a legfontosabb célom előtt. Az állomáson négy nyelvű automata is szolgál jegyvásárlásra, ott sem olcsóbb a jegy, mint a pultnál.

Colmar meseváros. Egy turistavideót is megnéztem előtte, nehogy elmulasszak valamit, vagy ne tudjam, mit nézek éppen. A vasútállomástól 10 perc gyalog az óváros, keresztülmentem egy dzsembori előkészületein is, szombat lévén hatalmas piac épült javában. Már az első méterektől kezdve ámulva sétál az ember a 16. századi építészet frissre sminkelt épületei között.

Szűk utcák, egymáshoz érő házak, hotelek aljában teraszos kávézók és éttermek várják a pénzt költeni nem szégyellő látogatót, és ha kávémat egy napfényes tavaszi reggelen a Saint Martin templomot pásztázva fogyaszthatom el, akkor szívesen leszek gazdag is.

Megállás nélkül fotóztam, azt hiszem, későbbi rajzaimhoz egy évnyi mintaanyag került a gépembe.

Míg a szűk utcák a budapesti belvárosnak olyan hangulatot adnak, hogy zaklatottabbak lesznek az emberek, itt mindenki kedves volt a másikkal, kutyasétáltatók és babakocsis családok korzóztak el egymás mellett egy-egy mosoly kíséretében. Ha valakin akárcsak egy szemüveget vettem észre, már azon gondolkoztam, hol szerezhette be, a divatot itt nagybetűvel írják.

A St. Martintól eljutottam a Pfister házig, onnan Kis-Velencéig, aztán jött a Marché Couvert, azaz a vásárcsarnok – szó szerint, fedett piac. Zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, halat és húst, de fűszereket is lehet venni. Én paradicsomra pályáztam, de mellette epret és egy háromféle ízesítésű sócsomagot is vásárlásra valónak találtam.

Hallottam magyar szót két különböző helyről is, cseppet sem meglepő, de nem óbégattak vagy káromkodtak, hanem szépen elvegyült mindenki. Nyugalom vett körül, mintha nem lenne és nem is lehetne semmi baj soha.

Visszafelé a vonathoz észrevettem egy kalapost, és gondoltam, mivel minden harmadik férfin svájcisapka van, talán rajtam is jól áll. A bolt a hosszú ebédidő miatt zárva volt. Visszaindultam, a hotelben letettem a cuccaim, és eszembe jutott, hogy nem érvényesítették a jegyem – már nem először. 24 óra alatt bármikor felhasználható egyszer, ezért nekiveselkedtem megint.

Meglátogattam újra a várost, benne a chapellerie-t, ahol a pörgős eladó hölgy szintén a németet preferálta anyanyelve helyett, de sikerült anglo-francais jelbeszéddel megegyeznünk mindenben.

Az újra visszaúton sem jött ellenőr – egy jeggyel kétszer látogattam el Colmarba.

A nap végén megkóstoltam a koktélparadicsomot. Nos, elfelejthetünk mindent, amit eddig erről a zöldség-gyümölcsről tudtunk. Ennek van jellege és íze, olyan kulináris élmény, hogy önmagában is fogyasztható.

4. nap – Strasbourg

Újra változékony idő fogadott reggel, de lehetőségem az útra ezekben a napokban volt, így elindultam Elzász legnagyobb városába. A vonatút Mulhouse-ból egy óra (Colmar 20 perc), így volt ideje az ellenőrnek jönni, összes vonatozásom alatt ezen egyetlen alkalommal találkoztam vele.

A strasbourgi állomás egy ódát megér, hatalmas tér veszi körül az üvegpalotát, mintegy sugárúton lehet onnan begyalogolni a városba. Vasárnap itt és máshol is, az éttermeken kívül minden be van zárva, sokkal csendesebb légkör fogadott, mint előző nap.

Strasbourg kiemelkedő épülete a katedrális, a vasútállomástól félórányi gyaloglásra van, és ha addig nem láttam volna mindent, amit életemben akartam, itt aztán tényleg megállhatok, és megköszönhetem az egészet. Fotósoknak, turistáknak és istenhívőknek is fontos állomás. A belépéshez sorba kellett állni, ráadásul mise is volt épp.

Franciául hallhattam liturgiát és keresztény éneket, miközben a magasztos beltérben küszködtem a meghatottságommal. Ez a hely gyönyörű, megunhatatlan és békével tölti el a lelket. A strasbourgi katedrálist mindenkinek látnia kell.

A tér sarkában található a Kammerzell ház olyan faragott homlokzattal, hogy az említettek mellett asztalosok is jöhetnek ide inspirálódni. A kávézók és középkori házak (hotelek) közt osonva egy kicsinyített mását is meg lehet nézni a városnak a Place d’Austerlitzen, majd lehet fordulni az Európai Parlament épülete felé. Mivel 20 éve vagyunk tagjai a közösségnek, minden fáradtságom legyűrve elgyalogoltam odáig.

Mivel vasárnap senki sem dolgozik, filmbe illően kihalt volt a terület, csak a szél dolgozta meg az uniós zászlókat.

Visszafelé már villamosoztam. Itt is kecsesen szabdalják a várost a csikorgó járművek, ahol pedig egymást keresztezik a vonalak, mint például a Place de l’Homme-de-Fernél, már újra érdemes a fényképezőgépet előkapni. Itt sem terveztem éttermeket kipróbálni, de nemrég hallottam-láttam a Le Tigre-ről egy csalogató összeállítást a tarte flambée kapcsán. Ide bizonyosan visszajövök.

A vonatomra sokat kellett várnom, de azon a pályaudvaron minden perc egy múzeumlátogatás.

Az eső kíméletes volt, míg ott voltam, a szállásomra visszaérve kezdett rá igazán.

5. nap – visszaút

A légitársaság megváltoztatta az indulási időpontot, ezért igencsak korán kellett kelnem, de a hétfő hajnali csendben legalább rendezhettem magamban az élményeimet, és felkészülhettem a felszállás utáni Alpok-fotózásra. Továbbra is lélegzetelállító fentről.

Colmar és Elzász a szívembe lopta magát, ennél már csak egy karácsonyi vásári hangulat lehet jobb. Franciaország kedves, színes és vendégszerető.

Galériánkat az elzászi utazásról itt tekinthetik meg:

Képgaléria

A Világjáró többi cikkét pedig itt olvashatják.