8p

„Szervusz, vízibusz! Friderikusz!” Tunéziában a mai napig ezzel fogadják a magyar turistákat a rámenős árusok, figyelmeztettek utazás előtt. A helyszínen pedig valóban elhangzottak ezek a szavak, amikkel a fiatalabb korosztályok már nem nagyon tudnak mit kezdeni. Én meg a rámenős árusokkal és egyéb lehúzós alakokkal nem tudtam mit kezdeni. Egy darabig, aztán szerencsére felfedeztem az ország sokkal igazibb és emberibb arcát. A Világjáró e heti állomása a kalandos Észak-Afrika.   

Tunéziába rengeteg magyar látogat évtizedek óta. Ezek jórészt szervezett, csoportos utazások, amelyek során a kötelező látnivalókon túl csak a szállodával és a tengerparttal ismerkednek meg a turisták. És bár ez nem az én világom, vannak kétségtelen előnyei. Nem kell például leküzdeni a közlekedéssel vagy a kommunikációval járó kihívásokat, ezekből ugyanis akad bőven.

Ezt rögtön érkezéskor megtapasztalhattuk, amikor kiszolgáltatott helyzetünket üzembiztosan kihasználták a reptéri taxis hiénák.

Wifi és megfizethető mobilnet híján applikációval nem tudtunk autót szerezni, ehhez jött a nulla helyismeret és a roppant csekély francia nyelvtudás – mindezek egyenes következményeként az ezeréves roncsokkal várakozó, dörzsölt személyfuvarozók karmai közé sodródtunk.

Sidi Bou Said-i utcakép
Sidi Bou Said-i utcakép
Fotó: Durucz Dávid

Persze előre rákérdeztünk az árra, de miután sokalltuk, egy hatósági embernek látszó illető odalépett, és jelezte: ezen autók valamelyikét kell (!) igénybe vennünk. Olajozott gépezetnek tűnt, ahogy a rosszarcú taxisok és az egyenruhások a gyanútlan turistákat a muzeális értékű járművek felé terelik. Később, első szállásadónkkal társalogva kiderült: ezek a figurák a helyieket is átverik a pofátlanul magas árral, amikor csak tudják.

Nem szerzett tehát jó pontot Tunézia az első benyomásokkal. Ráadásul még aznap újabb kellemetlen szituációba kerültünk, a taxisok után a turistákat szintén ostoba fejőstehénnek néző bóvliárusoknak köszönhetően. A jó hír, hogy ezzel az ilyen élményeket le is tudtuk már az érkezés napján. Na de hogy is volt azzal a „vízibusszal”?

Ehhez először a HÉV-ről kell pár szót ejtenem. A közösségi közlekedésnek ez a módja itthon is egyre kalandosabb, és ültem én már a Pompeii felé tartó csoda HÉV-en is, úgyhogy nehéz meglepni ebben a műfajban. Azért csak sikerült.

A hírhedt tunéziai HÉV
A hírhedt tunéziai HÉV
Fotó: Durucz Dávid

Külcsín és belbecs terén is lenne mit hosszan taglalni a tunéziai járművekkel kapcsolatban, de én a leginkább „egzotikus” vonást emelném ki: az ajtók meglehetősen lazán záródnak, ezt kihasználva az utasok gyakran indulás után vagy érkezés előtt feltépik ezeket, és kedvük-vérmérsékletük szerint ki-be ugrálnak a szerelvény oldalán tátongó nyíláson. Kis észak-afrikai rodeó.

De mi nem ilyen izgalmakra vágytunk, úgyhogy szürke európai nyárspolgárként szálltunk le a járatról, Sidi Bou Said meseszép kisvárosában.

Kék-fehér épületei miatt sokan Santorinihez (görög sziget – a szerk.) hasonlítják, de kellemes kis utcácskáival saját jogán is figyelemre méltó ez a múltbeli képeslapként rögzített, hosszú sétákra csábító hely.

Újabban a menőbb tunéziai lagzikat is itt tartják: mi is belefutottunk egy hangos, vidám esküvői menetbe – a násznép fele európai eleganciával, a másik fele helyi népviseletben vonult-táncolt el körülöttünk Sidi Bou Said főutcáján.

Ezt jó volt átélni, azt viszont már nagyon nem, hogy a szuveníres boltsoron kettőt sem lehetett úgy lépni, hogy valaki ne próbálja meg eladni nekünk a pofátlanul árazott, borzalmas minőségű portékáit.

Szuvenírbolt és kávézó Sidi Bou Saïdben
Szuvenírbolt és kávézó Sidi Bou Saïdben
Fotó: Wikipédia/Hajotthu

Amikor már elviselhetetlenül régóta nyaggattak, beadtam a derekam, és kinéztem valamit, ami tényleg érdekelt egy kicsit: egy ostáblát, amit Tunéziában “sís-bís” néven ismernek.

A boltban kaphatónál kisebb verzió érdekelt volna – kisvártatva hoztak is egy toldozott-foldozott, rosszul ragasztott példányt, majd a polcon porosodó, csúnya fatevéket is a földre söpörve feltépték a nagyobb tábla fóliáját, hogy onnan pótoljam a figurákat.

Nem kell ahhoz backgammon-nagymesternek lenni, hogy tudja az ember: nagy korongokkal nem lehet negyedakkora felületen játszani. És akkor még nem is beszéltem a dobókockákról, amiknél ötödikben technika órán szebbet faragtam, és én bizony nem kék golyóstollal rajzoltam fel rá a pontokat. Egyszerűen hülyének néztek, vitatva a vitathatatlant. Hosszas értetlenkedés után végül egy farostlemezből kókányolt hűtőmágnessel váltottam ki magam a bóvlik poklából.

Persze ez ott is már inkább vicces volt, mint bosszantó, hiszen ilyennel máshol eddig nem találkoztam, de ezután már mindenre felkészültem lelkileg.

Nem tudtak meghatni a három történelmi korszakkal ezelőtti magyar kifejezésekkel sem. De azért nagyon drukkoltam, hogy Karthágó ne legyen hasonló “lehúzós” élmény.

 Karthágói kilátás a múltba
Karthágói kilátás a múltba
Fotó: Durucz Dávid

A kötelező kört jelentő ókori romoknál aztán pont az volt az érdekes, mivel nem (!) tudtak pénz kiszedni a zsebemből. Nem a szuvenírekre gondolok: eddigre rinocéroszbőrt növesztettem, és változatos taktikákkal tartottam távol magamtól mindazokat, akik életem bizniszével kecsegtettek.

Ha tehetem, mindig kerülöm a turistacsoportokat, így itt sem fizettem be vezetett túrára. Ezzel viszont a teljes ismeretlenbe ugrottam fejest, ugyanis gyakorlatilag nulla tájékoztatást kapnak a saját szervezésben érkező látogatók: a legtöbb helyszínen még azt sem írták ki, mit látunk éppen, a hosszú, színes és érdekes történelmi összefoglalókat pedig felejtsük is el.

Így az előzetes ismereteimre támaszkodhattam csupán, illetve utólag kellett összeraknom, hogy például a döbbenetes méretű és ritka jó állapotban megmaradt fürdő ahhoz a császárhoz is kötődik, akit leginkább Hadrianus fala miatt ismerünk.

Ezután a turisták által kevésbé ismert városba, Habib Burgiba államalapító elnök szülőhelyére, Monasztirba utaztunk. Nem is akárhogy! A vonatút a “legszebb” gyerekkori MÁV-os kalandjaimat idézte. Miután nagy nehezen megtaláltuk a vágányunkat, szembesültünk az első intő jellel: a helyiek már eleve kartonlapokkal érkeztek, hogy arra üljenek a peron szélén, amíg várják a meglehetősen bizonytalan indulást.

Befutott a vonat
Befutott a vonat
Fotó: Durucz Dávid

Nagy nehezen azért elindult a vonat, lett nekünk is kellemesen ragadós műbőr ülőhelyünk, hőérzetre 40 fokban, természetesen klíma nélkül, minimálisan nyitható ablakokkal. Mint kiderült, az ülőfelületek kreatívan felhasználhatók: egy idősebb úr egy szomszédos helyről kiemelve párnaként alkalmazott egyet; máshonnan pedig azért hiányzott, mert azon ült valaki az önkényesen kijelölt dohányzóban – vagyis a szerelvény előterében, ahol, amolyan „hévesen”, mindig nyitva volt az ajtó.

A mosdóba jutás sem volt egyértelmű menet. Egy fiatalember már gyanúsan régóta állt a vécé ajtaja előtt, aztán csekély francia nyelvtudásommal csak rákérdeztem, “szabad-e locsolni”.

Az igenlő válasz után jött a felismerés: azért nem mozdult el órákig az ajtóból, mert a mellékhelyiségben töltötte a telefonját – hát hol máshol lenne az egyetlen használható áramforrás, ugye.

Volt azért jó dolog is a vonaton, mégpedig a mozgó büfé. Finom, friss szendvicsei és jól behűtött üdítői nélkül nehezen vészeltem volna át az utat.

A kaja amúgy is meghatározó élmény volt Tunéziában. Az éttermekben, a street foodban, a reggelikben, de még a sörkorcsolyákban is az ízek elképesztő kombinációit hozzák össze, és valahogy minden működik.

Reggeli bőségtál
Reggeli bőségtál
Fotó: Durucz Dávid

Kaptam bárányt mazsolás-pisztáciás kuszkusszal, édes szezámpasztát csípős harisszakrémmel, mézet és mézédes datolyát sós lepénnyel… na meg dinnyét sörrel. A klasszikus vicc több, italt felszolgáló egységben is valósággá vált előttem, de kaptam sör mellé lédús barackot, és rögtön utána répát meg uborkát is.

A kedvencem viszont egy jóval hétköznapibb párosítás lett, a forró tea mentalevéllel. Ezt a legnagyobb melegben is szívesen ittam – például a strandon, ahol a partot járó árus kínálta potom áron. És ha már tengerpart: Monasztirban meg is mártóztunk, de persze nem egy tucatszálloda magánplázsán. Azon a strandon fürödtünk, ahol a helyiek is. Általában egész családok, mindenki fürdőruhában, kivéve a nőket, akiket a vallási előírásoknak megfelelően ilyenkor is tetőtől talpig bő ruha borított.

Ribat erődrendszer Monasztirban
Ribat erődrendszer Monasztirban
Fotó: Durucz Dávid

A város maga kellemes, üdülőhely történelmi emlékekkel, mint bármely tetszőleges dél-európai nyaralási célpont. De ennyire jól üldögélni és órákon át semmit sem csinálni, méghozzá csoportosan, sehol máshol nem lehet.

Egy teraszos kávézóból békésen szemlélni a világ folyását: ez lett a kedvenc autentikus tunéziai időtöltésem.

És az ott töltött napokban nagyon jól éreztem magam, még ha senki nem is értette, honnan érkeztem. “Ongri”, ”Anglé”: nekik ez hallásra is hasonló volt, meg annyira nem is érdekelte őket a különbség köztem meg egy angol között.

Az sem rontotta el az élményt, hogy a világon mindent el akartak adni nekünk – Monasztirból Tuniszba menet még egy hajadont is felkínáltak útitársamnak. Eljegyzési ajándékként rögtön oda is adhatta volna neki a nyakláncot, amit grátiszba kapott egy rámenős árustól, hogy vigye haza a „madam”-nak. Nagy kár, hogy a láncon a kapocs sosem működött. A tunéziai kaland így minden tekintetben véget ért.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív A tettlegesség és a fikció két teljesen különböző dolog – az utca embere Bindzsisztánról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. augusztus 2. 16:59
Majka debreceni koncertjén a fiktív Bindzsisztán diktátorát mikrofonnal fejbelőtték, amely jelenet kormányközeli kritikusai szerint Orbán Viktor miniszterelnök megölésére szólított fel, míg mások szerint ez belefér a szólásszabadságba. A kormány kitiltotta az országból az északír Kneecap együttes tagjait, mondván, hogy palesztinbarát megszólalásaik túllépnek egy határt, és már a terrorizmust támogatják. Egy fiatalembert bombatámadást kilátásba helyező kommentje miatt letartóztattak. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy szerintük ezekben az esetekben, és általában hol van a színpadi vagy kommentekben való megnyilvánulások határa?
Szubjektív Egy gyémánt, amely nem adja olcsón a csillogást – látogatás Mozart városában
Elek Lenke | 2025. augusztus 2. 06:01
Salzburg egy szabadtéri múzeum, amely nyáron hatalmas zenei színpaddá változik. A Mirabell-kastély és kertjei életre szóló élményt jelentenek. A Világjáró ezúttal az osztrák zenezseni városában tett látogatását idézi fel.
Szubjektív Orbán Viktor ingyenpénzt oszt, Magyar Péter kimaxolja a vidéket – Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2025. augusztus 1. 19:01
Egymás után jelenti be az otthonteremtést szolgáló támogatási és hitelprogramok indítását a kormány, amelyet bukás fenyeget a jövő tavaszi választáson. A közszolgák például évi egymillió forint támogatást kapnak lakáshitel-törlesztésre vagy kifizetésre. De mi a hátulütője gazdaságilag az új intézkedéseknek? Miért maradt el a nagy repülőrajt? Mit üzent Orbán Viktor Tusványosról, és mit Magyar Péter Székesfehérvárról? Miért tartozik alvállalkozóinak az éppen a Riviérán lazító Mészáros Lőrinc egyik nagy cége?
Szubjektív Orbán Viktor nekem olyan mint egy fiútestvér – az utca embere a fapados politikusról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. július 26. 12:16
Orbán Viktor nemrég fapados repülőjáraton utazott, így akár az utca embere is találkozhatott vele. Magyar Péter az országot járja, így vele is találkozhatnak. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy vajon mit mondanának e két politikusnak, és mit kérdeznének tőlük. Vajon van-e az utca embere számára ideális, vagy legalább elég jó politikus? Mindezt megtudható a kérdésekre adott válaszokból.
Szubjektív Az adriai falucska, ahol a legjobb dolog, hogy nincs semmi
Dobos Zoltán | 2025. július 26. 06:01
Klenovica halászfaluból lett üdülőfalu, egyik végéből negyed óra alatt át lehet menni a másikba. Minden csendes és nyugodt, de ottjártunkkor épp belecsöppentünk egy templombúcsúba és falunapba. Nem bántuk meg. A Világjáró e heti állomása egy falucska a Kvarner-öbölben.
Szubjektív Orbán Viktor már Mészáros Lőrincnek sem parancsol? Helyzet van – Ez Viszont Privát
Bozsó Péter – Kovács-Angel Marianna – Litván Dániel | 2025. július 25. 18:31
Már a miniszterelnök is arról beszélt, hogy a jövő évi választásokon a Fidesz győzelme nem garantált. Mit tesz ebben a helyzetben a kormány? Mire jó, hogy kastélyokat ad át magáncégeknek? Miért nem fogják vissza magukat a kormánybarát szupergazdagok? Mit lehet a színpadon eljátszani? Miért lépett Volodimir Zelenszkij olyat, ami tiltakozáshullámot váltott ki? Erről is beszélgetett, vitatkozott az Ez Viszont Privát e heti adásában Kovács-Angel Marianna felelős szerkesztő, valamint Bózsó Péter és Litván Dániel újságíró.  
Szubjektív Szardínia: homokos tengerpart tömegturizmus nélkül
Vég Márton | 2025. július 19. 06:01
A Világjáró ezúttal Szardínián járt. Nem véletlenül tartotta itt híres unga-bunga bulijait Silvio Berlusconi.
Szubjektív 106 rendszerváltót keres Magyar Péter, devizahitelből osztogat Orbán Viktor – Ez Viszont Privát
Csabai Károly – Havas Gábor – Izsó Márton – Vég Márton – Wéber Balázs | 2025. július 18. 18:35
Egy korábbi kormánypárti fellegvárban, Nagykanizsán tartott a Tisza Párt múlt hétvégén kampányindítónak is beillő kongresszust, amelyen a jelöltállítási procedúráról is lerántotta a leplet. Az eseményen egyik munkatársunk is részt vett. Mit tudtunk meg, és mit nem? Kik azok a szavazók, akik eldönthetik a jövő évi választást? Milyen tartalékai vannak a Fidesznek, és miért váltott hirtelen fapadosra?
Szubjektív Emberek, ébresztő! – az utca embere a jelenlegi helyzetről
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. július 12. 10:43
Járókelőket kérdeztünk arról, hogy az országos választásokra készülődve hogyan látják hazánk helyzetét, milyen kormányra számítanak, és mit szeretnének ettől a kormánytól.
Szubjektív Kék ház, befőttesüvegekkel és szaunával – a Múmin-völgyben kalandoztunk
Elek Lenke | 2025. július 12. 05:46
Először egy stockholmi lakásban találkoztam a múminokkal, ezekkel a hasas, vízilószerű, hosszú farkú állatokkal, egy öblös, hosszú kávénak való bögrén. Később egy reptéri shopban, majd a tamperei múzeumban is láttam őket százával. A korántsem gyermekded, csípős-keserédes humorú északi trollok köré egész élmény- és médiabirodalom épült Skandináviában. A Világjáró ezúttal egy skandináv mesevilágban és annak valóságos helyszínein járt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG