Apokaliptikusan indult az idei év a világban: Latin-Amerikában az amerikai hadsereg bombázni kezdte Venezuelát, majd kvázi elrabolta az ország elnökét. Majd Donald Trump világossá tette, hogy „így vagy úgy”, de meg fogja szerezni a NATO-tag (!) Grönlandot is.
Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Nils Meilvang
Véres évkezdet
Mindeközben egy kelet-európai fővárosban, Kijevben a lakóépületek csaknem fele (!) maradt fűtés nélkül a januári fagyban az energiainfrastruktúrát ért orosz légitámadások miatt, amelyek ismét civil áldozatokat is követeltek – Vitalij Klicsko polgármester a város ideiglenes elhagyására szólította fel azokat a kijevieket, akiknek van hova menniük.
Eközben Iránban évek óta nem látott méretű tüntetések törtek ki, amelyekben már több száz embert ölhettek meg a rendfenntartó erők – teheráni beszámolók szerint az utcákat vér borítja, a holttesteket teherautókkal szállítják el a helyszínről. Több mint tízezer embert letartóztattak. Trump 25 százalékos vámmal sújtotta azokat az országokat, amelyek üzletelnek Iránnal, és egyúttal fontolgatja a katonai beavatkozás lehetőségét.
És a sort még lehetne folytatni: a 2023 óta polgárháború által sújtott Szudánban tovább folyik a nagy városok bombázása, és a lakosság mintegy kétharmada (!) szorul humanitárius segítségre. Eközben Izrael újabb, a nemzetközi jogot sértő telep építéséről döntött a megszállt területnek minősülő Ciszjordániában, a tűzszünet ellenére is folytatta halálos légicsapásait Gázában, és újabb offenzívára készül. A zsidó állam szerint terroristákat támadtak, akik Izraelre próbáltak sikertelenül csapást mérni.
A világ tehát egy cseppet sem lett vidámabb hely tavaly óta, sőt. Az ukrajnai háború teljes erővel dúl, a gázai tűzszünet felettébb törékeny, a Trump által nagy dírrel-dúrral bejelentett béketerv recseg-ropog, az Egyesült Államok Venezuela után Grönlandon is lecsapni készül, az iráni eszkaláció pedig berobbanthatja az egész térséget.
Trump: nincs szükségem a nemzetközi jogra
Az újabb konfliktuspontok megjelenése már önmagában aggasztó, de talán még aggasztóbb az az üzenet, amit például a venezuelai intervenció is közvetít: a nemzetközi közösség jelentős része által a II. világháború után elfogadott és elvileg ma is érvényes normák, amelyeket az ENSZ Alapokmányában is lefektettek, és amelyek a globális rend és stabilitás fenntartását szolgálják, nem számítanak. Ezeket már nemcsak Oroszország rúgja fel egyértelműen, hanem az Egyesült Államok is.
Washingtontól persze eddig sem állt távol az illegális katonai intervenció (a XX. századi példákat hosszan lehetne sorolni, az új évezredben pedig ugye ott van Irak) – a nagy változás, hogy most már nyíltan teszi ezt.
„Nincs szükségem a nemzetközi jogra” – jelentette ki az amerikai elnök a New York Timesnak adott interjúban.
Amelyben arról is beszélt, hogy egyetlen dolog állíthatja meg: „a saját erkölcsösségem”. Amelybe a jelek szerint belefér az is, hogy elveszi azt, ami nem az övé.
Célkeresztben Grönland
Trump a venezuelai olaj egy részére már rátette a kezét, és most arra készül, hogy Grönlanddal is ezt tegye. De miért is kell neki a fagyos óriássziget? Például azért, mert jelentős ásványkincs-tartalékkal rendelkezik. Meg azért, mert stratégiailag fontos neki. Meg azért, mert – mondja az amerikai elnök – ha nem foglalja el az Egyesült Államok, akkor majd Oroszország vagy Kína megteszi. És őket nem akarja szomszédnak.
Olyan apróságoktól eltekintve, hogy Oroszország a Bering-szorosnál már most határos az Egyesült Államokkal, egy katonai agressziót pedig nem lehet egy másik ország feltételezett jövőbeni agressziójával magyarázni, van egy nagyobb bökkenő is: Grönland autonóm területként Dániához tartozik, amely – teljesen érthető módon – nem akarja odaadni. Mint ahogy a grönlandiak sem akarnak amerikaiak lenni.
Mindez azonban nem zavarja Trumpot, és nem zavarja Orbán Viktor kormányfőt sem, aki továbbra is példaként tekint az amerikai elnökre, és ennek jeleként még meg is hívta egy magyarországi látogatásra tavasszal.
Ha minden a tervek szerint alakul, a találkozóra a választási kampány finisében, a CPAC Hungary nevű nacionalista dzsemborin kerül majd sor.
Így futunk neki tehát a 2026-os évnek. Putyin és Trump több szempontból hasonlít egymásra, mint elsőre gondolnánk: mindketten kíméletlenül kihasználják az erőfölényüket, mindketten a saját nagyhatalmi érdekeiket követik, és mindketten simán átlépnek a nemzetközi normákon.
Az EU hitelessége a tét
Európa – amely Ukrajnát leszámítva szerencsére még mindig a béke szigete – dermedten figyel, és gőzerővel fegyverkezik. Ami a fejlemények tükrében persze érthető (mégha azt a temérdek pénzt szívesebben is költenék mondjuk egészségügyre vagy oktatásra). Igazi elrettentő erőt mutatni azonban csak akkor tudna, ha összefogna.
Európa – mind az EU, mind Nagy-Britannia – a venezuelai intervenciót „elfelejtette” elítélni, csak ejnye-bejnye közleményeket adott ki (a magyar kormány még ezt sem írta alá). Ez még akkor is kevés, ha az illegitim Maduróért nem kell könnyeket ejteni.
Grönland esetleges lenyúlását azonban már végképp nem szabad, hogy tétlenül nézze az EU. Ez esetben olyan lépésekre – gazdasági és politikai szankciókra – lenne szükség, amelyek éreztetik Trumppal, hogy a nemzetközi rend felrúgásának igenis komoly ára van.
Dánia mindenesetre már jelezte: a Grönland elleni támadás a NATO – és ezzel alighanem a II. világháború utáni biztonsági rendszer – végét jelentené. Tehát Európának erre is fel kell készülnie.
Van azonban még egy, legalább ennyire fontos kérdés: Európa és ezen belül az EU még megmaradt hitelessége és belső stabilitása. Hinni csak olyan vezetőknek tudunk, akik tartják magukat az általuk is oly sokszor hangoztatott alapértékekhez. Ellenkező esetben lépni kell: le kell cserélni őket.
A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
