Most már aztán tényleg ember (meg sofőr) legyen a talpán, aki pontosan meg tudja mondani, mikor is kell elindulni a horvát tengerparthoz, hogy elkerüljük a dugót! Egy évvel ezelőtt a reggel 7 órai indulás után akasztotta meg száguldásunkat 11 órakor a Zágrábnál beálló dugó. Ebből okulva most két dolgot is másképp csináltunk: egyrészt előző nap bevásároltunk, hogy ne kelljen fél-háromnegyed órát a budaörsi hipermarketben ezzel tölteni, másrészt indulásunkat reggel fél 6-ra időzítettük.

Ez azon a gyönyörű keddi napon be is jött: bár reggel 9 körül érzékeltük a horvát fővárost elkerülő autópályaszakaszon a megnövekedett forgalmat, de gyakorlatilag akadálytalanul suhantunk a sztrádán az Adria felé.

Arra azonban figyelnünk kell, hogy főszezonban a horvát autópályadíjak megemelkednek 10 százalékkal.

Így a Goričan–Zágráb távért például 6,40 eurót kértek el, míg a Zágráb és Zára közti szakaszért 18,20 eurót kellett kifizetni.

Mi mennyi?

Az üzemanyagok ára miatt aggódnunk nem kell, de érdemes tervezni, mert kis ügyeskedéssel itt is jót tehetünk magunknak vagy autónknak.

Először is a hazai tankolást (különösen a pálya mellett) felejtsük el! Még a legendás becsehelyi benzinkút (egy-két kilométerre az M7-estől) is csak hasonló árú, mint a horvát oldalon, Goričannál. Ám például az INA weboldalát vagy a bolgár fejlesztésű nemzetközi üzemanyagár-figyelő, a Fuelo Horvátországra vonatkozó térképes keresőjét használva lehet spórolni. Így bukkantunk rá például, hogy az A4-es autópályán Goričan után még 45 kilométert haladva a ljubešćicai INA-kútnál a „sima” Eurosuper 95-ös benzint nem is árusítják, hanem a motortisztító adalékanyagokkal felturbózott Eurosuper 95 Class Plust – ugyanannyiért, mint másutt a sima 95-öst, literenként 1,55 euróért, azaz (az akkor érvényes 394,5 forintos devizaeladási árfolyamot figyelembe véve) 611 forintért.

Összehasonlításképp: itthon ilyen „felhúzott” 95-öst a három legnagyobb forgalmazó cég közül az osztrák tulajdonú társaság árul, náluk július közepén ebből 633 forint volt egy liter. És ha a nyaralni vágyó magyar nem versenypályának nézi a sztrádát, akkor autója sem „falja” az üzemanyagot, így ettől a kúttól oda-vissza megjárható a Zára melletti északdalmát kisváros, Bibinje közti táv.

A négyezer lakost számláló városka gyakorlatilag Zára agglomerációjának tekinthető, és az ott eltöltött csaknem egy hét alatt úgy vettük észre, hogy a fiatalok (de még a középkorúak is) szívesen járnak ide kikapcsolódni a szomszédos nagyvárosból. Kis túlzással azt lehet mondani ugyanis, hogy a part menti sétányon „minden” megtalálható: a strand mellett itt vannak az éttermek, kávézók és az óváros is. Egy utcával beljebb pedig kis bolt és gyógyszertár is elhelyezkedik.

A vendéglátóhelyeken a tavalyi vagy annál nagyon kicsivel magasabb árakra kell számítani. A korsó sör 3,5-3,8 euró között mozgott, de találtunk olyan helyet, ahol 3 euró alatt volt egy félliteres doboz, igaz, azt helyben kellett meginni. (Horvátországban is működik az italok csomagolását visszaváltó rendszer, ott 7 centet adnak vissza egy-egy dobozért vagy palackért.)

A presszókávé tejjel nagyjából 2 euróba került, az egyébként bőséges előételek ára 7-13 euró között mozgott. A halételek, tengeri herkentyűk adagjáért 18-20 eurót, a kisebb húsételekért (kolbász, pljeskavica, ćevapčići) 11-15 eurót, a nagyobbakért (különféle steakek) 25-30 eurót kértek. És ha az elfogyasztott lukulluszi lakomát valaki „szét akarta csapni”, akkor a röviditalok 3 euróba kerültek.

Persze a turista dönthet úgy is, hogy nem megy ki a 38 fokos rekkenő hőségbe, ami még naplemente után is csak 32 fokra „enyhül”, ezért inkább a szálláson dob össze valami könnyű estebédet. Az ehhez szükséges hozzávalókat a város két nagyobb szupermarketében, a Plodinében vagy a Sparban lehet beszerezni – gyakorlatilag magyarországi áron.

Vagyis cáfoljuk azokat a rémhíreket, melyek azt terjesztik, hogy a horvát tengerpart rettenetesen megdrágult.

Megjegyezzük: míg itthon az elmúlt két évben 14,7, illetve 17,6 százalékra rúgott az infláció, délnyugati szomszédunknál a pénzromlás üteme csak 10,8, illetve 8 százalékot tett ki.

Nyár van és semmi hó, izzadok, mint a ló

A nyaralni vágyó turista hideg sörre, valamint napsütéses, meleg időre vágyik, de – pestiesen szólva – jóból is megárt a sok. A 38 fokos, perzselő kánikulát még a kabócák koncertjétől hangos, árnyékos bibinjei strandon is nehéz elviselni, a tenger felől fújó, szintén meleg szél, illetve a 28 fokos tengervíz csupán az enyhítés illúzióját jelentette. A minél magasabb faktorszámú naptej kötelező, ahogy a leégést gyógyító aloe verás kenceficét sem szabad otthon felejteni.

No, meg a szúnyogriasztót sem! A környéken a vérszívóknak valami speciális faja élhet, amelyek szinte láthatatlanok, hallhatatlanok (emiatt rövid távon, azaz az embert megcsípve halhatatlanok is), ám egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy itt-ott viszket. A szúnyogháló megoldást jelent (feltéve, hogy nincs már bent a szobában a kis dög), bár mivel a hőhullámnak köszönhetően a hőmérséklet az éjszaka sem csökkent 30 fok alá, a légkondicionált szoba ablakait amúgy is zárva tartottuk.

Szent Rókus kultusza

Az észak-dalmáciai Bibinje óvárosa pont ugyanolyan, mint az egykori Velencei Köztársaságnak a környéken fekvő többi településén:

szépen karbantartott, régi kőházak sikátorokkal elválasztva.

A település története a XI. századra vezethető vissza, ám az óváros csak a XIV-XV. században alakult ki, amikor a pestisjárvány, majd a török támadások elől a városka lakói a Punta félszigetre menekültek. Előbbi ellenség, vagyis a pestisjárvány emlékét őrzi az óvárosban a járványok ellen segítségül hívott Szent Rókus tiszteletére szentelt egyhajós templom, melyet egy két harang által lakott harangépítmény tesz igazán egyedivé.

A kisváros legnagyobb temploma azonban az 1985-ben épült modern stílusú, egyhajós, külön harangtoronnyal rendelkező Szűz Mária mennybevételére szentelt plébániatemplom. A szépen gondozott templomkert és a hozzá kapcsolódó, a karmelita apácák által vezetett Kis Szent Teréz óvoda arról árulkodik, hogy itt gazdag katolikus közösségi élet lehet, amit az is alátámaszt, hogy a kedvesnővérek által irányított templomi gyermekkórus (melyben nagyobbacska gyermekek is énekeltek, sőt zenéltek) milyen áhítattal vett részt aktívan a vasárnapi szentmisén.

A templomok harangjai – bármennyire is zavarónak tartják egyes internetes véleményírók – egyúttal viharjelző funkciót is betöltenek. A 38 fokos hőhullámot szombat délelőtt egy zivatarral, esővel és szélviharral megspékelt hidegfront enyhítette „mindössze” 32 fokosra. A zivatar és szélvihar ideje alatt mindkét templom hosszú harangszóval jelezte, hogy senki ne menjen a vízbe!

Bulinegyed light

A lehűlést követően érezhetően megnőtt a helyiek és a turisták kedve is arra, hogy a kellemes, huszonpár fokos nyárestét a szabadban töltsék. A horizont alá a tenger mögött lenyugvó napot sokan a part menti sétányon andalogva, esetleg a korzó egyik éttermének vagy kávézójának teraszáról nézték.

Bár az utca embere ahhoz szokott hozzá, hogy a közösségi élet hangoskodással jár, a bibinjei „vigadalom” egyáltalán nem volt zavaró a pihenni vágyóknak sem.

A megélénkülő társasági élet késő estig tartott.

A városka tengerpartjának kis színpadán minden este más-más zenekar lépett fel a helyiek és a turisták közös szórakoztatására, de a napnyugtától nagyjából este 11-ig tartó bulik pont olyan hangerővel szóltak, hogy kellemes háttérzajt szolgáltattak egy teraszos sörözéshez, beszélgetéshez vagy társasjátékhoz.

Cikkünk elején azt írtuk, ember legyen a talpán, aki kitalálja, hány órakor érdemes indulni a horvát tengerpartra, és most – keretet adva kis kedvcsinálónknak – ide vissza is kanyarodnánk. Mert bár mi azon a keddi napon gyorsan, a terv szerint jutottunk el az Adriára, a következő hétfőn, hazafelé tartva reggel fél 10 körül már azt láttuk, ismét álló kocsisorok alakultak ki Zágrábnál a tengerpart felé haladva. Ki érti ezt?

Az pedig továbbra is késhegyre menő vita tárgyát képezi, hogy vajon a Karlovačko vagy az Ožujsko a jobb sör.

Világjáró rovatunk többi cikkét ide kattintva olvashatja.