3p

Soha nem lehet tudni, mik kerülnek ki a vegyészek boszorkánykonyháiból. A festéket helyettesítő fólia a gyártó szerint remek tulajdonsáokkal rendelkezik, de hiteles vizsgálatok ezeket még nem igazolták. 

Az Egyesült Államok Texas államának egyik legnagyobb városában, Houstonban élő Juan Botero azt az extrém ötletet találta ki, hogy házának bejárati ajtaját narancssárgára festi. Az ilyenfajta ötleteket gyorsan meg lehet bánni, ha a dolog végül nem úgy néz ki, mint ahogy elképzelték, de mivel Botero saját Glass névre keresztelt cégének festékét használja, ez nem jelent gondot – derült ki a BBC beszámolójából.

Merész állítások

A vállalkozás ugyanis olyan festéket gyárt, amelyet úgy lehet eltávolítani, mint egy fóliát. A cég ígérete szerint szakadás és bármiféle maradvány nélkül lehúzható az eredeti festésről, ami érintetlenül kerülhet újra a napvilágra.

Az Unpaintnek keresztelt terméket 2024 novemberétől kezdi értékesíteni a cég. Botero szerint elsősorban a lakást bérlők vehetik hasznát, akik ideiglenesen festhetik ki saját ízlésük szerint szobájukat.

Új idők jönnek?
Új idők jönnek?
Fotó: Depositphotos

Az újdonság mögötti titkot persze nem árulta el a cégvezető. Csak annyit osztott meg, hogy egy ideje már elkészült a találmánnyal, ám az piaci bevezetéshez meg kellett szervezni az alapanyag-beszállítást, a finanszírozást és az egyéb részleteket. A vásárlók meggyőzését egyelőre egy videóreklám szolgálja.

A cég dolgozik a Thermglass nevű szigetelőgyantán, ami Botero ígérete szerint 40 százalékkal javíthatja egy ház vagy lakás szigetelését. Ezzel kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy egyelőre nem tud felmutatni független vizsgálati eredményeket, amelyek alátámasztanák ezt a merész állítást.

Mások is kísérleteznek

A szigetelő festés persze nem újdonság. Az eddig megjelent termékek egy részét vizsgálta 2019-ben a Richard Fitton vezette kutatócsoport, amely, az egyesült királságbeli University of Salford oktatóiból állt. E szerint a 20-25 százalékos fűtésszámla-megtakarítási ígéretekből jó, ha néhány százalék igaz. Elég nagy visszhangot kapott a hongkongi i2Cool fehér festéke, amellyel egyebek mellett egy bevásárlóközpont tetejét festették le. Ez a cég szerint 40 százalékkal mérsékelte a légkondicionáló rendszer áramfelvételét. Szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az ilyen rendszerek gyorsan veszíthetnek hatékonyságukból, ha a lefestett felületet nem tartják tisztán.

A neves amerikai Stanford University kutatói pedig nemrég arról számoltak be, hogy kifejlesztettek egy olyan festéket, amely nyáron csökkenti a lakások felmelegedését, télen pedig fékezi a meleg kiszökését. A tudósok igencsak impozáns számokkal álltak elő találmányukkal kapcsolatban. Újításuknak köszönhetően 36 százalékkal lehet csökkenteni azt az energiát, amit télen fűtésre használnak a lakásokban, nyáron pedig 21 százalékkal azt, amit a légkondicionálás fogyaszt. Összességében éves átlagban egy épület energiafelhasználása egy egész éven át 7,4 százalékkal mérsékelhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Újabb intő jel: történelmi hackertámadást hajtott végre az OpenAI fenegyereke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:39
Nagyobb lehet a baj az eset után, mint gondolnánk.
Tudomány-technika A spanyol kormány már szabályozná a Mesterséges Intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:16
A mesterséges intelligencia egyértelmű szabályozási keretrendszerének létrehozását és felelősségteljes alkalmazását biztosító kormányzati tervet jelentett be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
Tudomány-technika Vége a tippelgetésnek: a mesterséges intelligencia hamarosan lefordítja, mit mond a kutyád?
Czwick Dávid | 2026. szeptember 19. 16:57
A mesterséges intelligencia (AI) tényleg elhozhatja azt a pillanatot, amit az emberiség évezredek óta csak a mesékben és a sci-fikből ismert? Valóban karnyújtásnyira lehet az állatok nyelvének dekódolása és megértése? A legújabb AI-rendszerek már nem pusztán a haszonállatok vagy a ragadozók kommunikációját képesek rögzíteni, de alkalmassá váltak ezek elemzésére, rendszerezésére is. Emiatt adódik a kérdés: mi magunk is képesek leszünk válaszolni nekik? Van amire már van válasza a tudománynak, de felszínre kerültek etikai kétségek is a témában.     
Tudomány-technika Eltűnnek a gyerekek a közösségi médiából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 13:41
Egy uniós előterjesztés arra kötelezné a közösségimédia-platformokat, hogy tiltsák meg a hozzáférést 13 év alatti gyermekeknek, fiókot pedig csak 15 éves kor felett lehessen regisztrálni.
Tudomány-technika Országok tűnhetnek el a klímaváltozás hatására, a tengerparti nagyvárosok sem ússzák meg szárazon
Vámosi Ágoston | 2026. szeptember 14. 05:43
Emelkedő halálozási arány, visszaeső hatékonyság a munkahelyeken, szűkülő víz-, élelmiszer- és energiakészlet: erre számíthat az emberiség a klímaváltozás hatására a következő évtizedekben. 
Tudomány-technika Semmit sem érnek a Pentagon poligráfos vizsgálatai?
Kormos Olga | 2026. szeptember 13. 17:01
2026 augusztusában amerikai kormányzati nyomozók közel 50 katonatisztet és polgári alkalmazottat vetettek alá poligráfos teszteknek az iráni háborúval és a kimerült amerikai lőszerkészletekkel kapcsolatos sajtószivárogtatások kivizsgálásának részeként. Szakértők a hazugságvizsgálatok mértékét a modern hadseregben példátlannak nevezték.
Tudomány-technika Új, nukleáris szívet szerezhet az AI – céltáblán a skandinávok
Czwick Dávid | 2026. szeptember 13. 14:24
A mesterséges intelligencia (AI) brutális energiaéhsége elérte azt a pontot, ahol a hagyományos hálózatok már kevésnek bizonyulnak. A techóriások most a világ legstabilabb energiaforrásai felé fordulnak: a Google a kapacitása felét felvásárolja az egyik legjelentősebb finn atomerőműnek, miközben a szektor többi szereplője is gőzerővel rohamozza meg az északi országot a potenciális új adatközpontokkal. Mutatjuk, miért épp Skandinávia áll a techcégek fókuszában.
Tudomány-technika Félelmetesek a kínai robotok – félelmetesen haszontalanok
Litván Dániel | 2026. szeptember 12. 17:02
Óriási bukás lehet a humanoid robotok fejlesztésébe ölt rengeteg pénz vége. Kína a szokásos stratégiáját követi, de ezúttal a számok nem az ő oldalukon állnak.
Tudomány-technika Rémisztő indoklással mondott fel egy vezető AI-kutató
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 08:16
Rövid időn belül az emberiség kipusztítására törhet a mesterséges intelligencia?
Tudomány-technika Nem létező énekesért rajong a magyar tudományos és technológiai miniszter
Vámosi Ágoston | 2026. szeptember 5. 10:11
Tanulságos történettel mutatta be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, miért fontos a mesterséges intelligenciával készített tartalmak jelölése. A Republikon Intézet pénteki konferenciáján az is kiderült, hogy milyen szemléletű lesz az új Nemzeti Alaptanterv, hogyan lehet felkészíteni a gyerekeket az AI használatára, és melyik fontos mutatóban áll messze lemaradva Magyarország az OECD-tagállamok között. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG