4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Egyesült Királyságban sikerült elérni a kiadóknak, hogy a Facebook fizessen a tartalmakért. A Facebook News keretében megjelenő anyagokért fog pénzt adni a közösségi oldal.

Az Egyesült Királyságban a Facebook elindítja a közösségi oldalon belül elérhető Facebook News nevű alkalmazását, amely a tervek szerint több száz országos és helyi lap tartalmát kínálja majd. A felhasználók a tartalom igen széles palettájával találkozhatnak majd, hiszen sok más lap mellett a The Economist, a The Guardian, vagy éppen a Daily Mail anyagai is elérhetők lesznek. Eddig a News alkalmazás csak az Egyesült Államokban volt elérhető, a napvilágot látott információk szerint az új helyi verzió is elérhető lesz mind Android, mind IOS platformon is.

A nagy internetes szolgáltatók és az újságok kiadóinak kapcsolatában a Facebook News több szempontból is új fejezetet nyithat. Az új közönség révén több hirdetési és előfizetési lehetőséget kínál a kiadóknak. Emellett a Facebook fizet a kiadóknak a tartalmukért. Ez utóbbi az a pont, amit eddig a technológiai óriások - legyen szó a Google-ről, az Apple-ről vagy a Facebookról - igyekeztek elkerülni.

Áttörést hoz az új rendszer?
Áttörést hoz az új rendszer?

A várakozások szerint az üzlet sokmillió font bevétellel kecsegtet a vezető kiadók számára. A pénz különösen jól jön, hiszen az internetes óriások (Google, Facebook) óriási összegeket hasítanak ki a reklámpiacból, ezt a bajt pedig tavaly tetézte a koronavírus járvány, amely tovább apasztotta a kiadók reklámbevételeit, de a nyomtatott lapok esetében az előfizetők száma is sok esetben csökkent.

A Facebook helyi vezetője, Jesper Doub azt közölte, hogy folyamatosan állapodnak meg újabb és újabb médiavállalatokkal. Korábban már megnyerték a projekthez a The Economist, a The Guardian, a The Independent, az STV és az Archant, az Iliffe, a JPI Media, a Midlands News Association és a Reach helyi híroldalait, továbbá olyan szórakoztató magazinokat, mint a GQ, a Cosmopolitan, a Glamour vagy a Vogue. Mellettük most újabb nagyágyúk csatlakoznak, a Facebook Newshoz, így a Channel 4 News, a Daily Mail Group, a DC Thomson, a Financial Times, a Sky News és a Telegraph Media Group tartalmai is elérhetők lesznek.

A cég szerint a Facebook News segítségével a felhasználók az érdeklődésükre személyre szabott hírek mellett láthatják a nap legfrissebb címeit és történeteit. A közösségi média vezetői azt is hangsúlyozták, hogy tematikus válogatások is lesznek, így például a koronavírus-járványról, ahol az eredeti és hiteles anyagokat emelik majd ki.

Ez a kezdeményezés azért érdekes, mert a Facebook úgy tűnik, igyekszik előremenekülni. A nagy technológiai vállalatok ugyanis egyre komolyabb nyomás alatt vannak, mert miközben sokat köszönhetnek a hagyományos médiavállalatoknak és óriási pénzeket keresnek részben az ő tartalmaikkal, ezen nem akarnak osztozni. Ugyanakkor ezek miatt sok kisebb médium sodródott a megszűnés szélére. Így tehát ha ezeket levegőhöz juttatják, az akár a techcégek számára is előnyös lehetnek, ők viszont ezt nem feltételen gondolják így.

Laptársunk, az mfor.hu a napokban írt arról, hogy az ausztrál kormány tavalyi javaslata szerint fizetnie kellene a Google-nak és a Facebooknak azért, hogy használhassák a kiadók által előállított tartalmakat. A Google viszont ezt annyira mereven elutasítja, hogy válaszul az ausztrál kormány kezdeményezésére most azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben a javaslatot elfogadnák, bezárja a helyi keresőjét.

Nagy kérdés persze, hogy az együttműködés helyetti erőfitogtatással mire jutnak a vállalatok, Az ausztrál kormány törvényjavaslata ugyanis illeszkedik a Big Tech cégekre nehezedő nyomásgyakorlás folyamatába: mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió konkrét lépéseket tesz a technológiai óriások piaci dominanciájának megfékezésére.

Igaz a Google is indított egy olyan applikációt, amelynek keretében a befolyó pénzeket megosztja a kiadókkal. A tavaly ősszel indított Google News Showcase a társaság szerint 3 év alatt 1 milliárd dollárt juttathat vissza az újságoknak, médiavállalatoknak. Ez elsőre ugyan jól hangzik, de figyelembe véve, hogy a Google-nek tavaly csak hirdetési bevételekből éves szinten 130 milliárdos bevétele származik, az abból visszajuttatott évi 330 millió dollár megmosolyogtatónak tűnik. Ez ugyanis a Google bevételének 0,2 százalékát, a negyedéves nyereségének 2 százalékát jelenti, miközben a bevételek érdemleges részét a kiadók által előállított tartalmakra való keresések, vagy a médiacégek oldalain futó hirdetések generálják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG