Életre kelt a futballjeti, két nappal később el is halálozott (vagy csak hibernálta magát). A szurkolók és véleményvezérek ellenállással és utálkozva fogadták a Szuperligát, de ettől függetlenül az európai futballt továbbra is szétfeszítik az ellentmondások, és sok múlik azon, valaki össze tudja-e egyeztetni a szuperklubok gazdasági érdekeit a többi klub és a futballközeg más szereplőinek (játékosok és edzők, szurkolók) érdekeivel.

Az elképzelés nem az ördögtől való, de a hamvába holt akció még puccskísérletnek is pokoli gyenge volt. Azóta mindenki fennen hirdeti, hogy megmentette a futballt, de olybá tűnik, a sok megmentő inkább csak tovább mérgezte a levegőt.

Megmentők és képmutatók

A Szuperliga „arca”, a Real Madrid elnöki székéből nyilatkozó Florentino Pérez amondó volt, tervük a futball megmentését szolgálta. Amúgy Pérez állt elő az egész kínos ügy egyik őszinte mondatával is, amikor azt mondta, rendben, az UEFA 2024-re megreformálja a Bajnokok Ligáját, csak addigra a Realhoz hasonló csapatoknak már mindegy lesz.

„2024-re halottak leszünk” – jelentette ki.

A futball megmentőinek szerepében lépett fel a Szuperliga terve ellen kirohanó, szankciókkal fenyegetőző Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA); az elit küzdelemsorozata meg nem hívott klubok képviselői egyre-másra adták az interjúkat arról, hogy a futball halálát hozná el a terv; ugyanígy tett egy sor megmondóember és szakértő, s persze maguk a szurkolók is.

A szankciók megszellőztetésének és a szurkolói-edzői-szakkommentátori közeg heves kritikáinak valóban lehetett szerepe a visszalépő klubok megrendítésében, ám ezeket a kirohanásokat valószínűleg nem csak a futballromantika elvesztése feletti őszinte aggodalom váltotta ki.

Hiszen itt az az UEFA lép fel „futballmegmentő” képében, amely éppen a saját Bajnokok Ligája-reformját jelentette be – és amely korábban nagy port felvert korrupciós ügyekbe keveredett bele a FIFA-val együtt. Azok a megmondóemberek keltek ki a leghevesebben, akik állásban vannak egy-egy meghatározó televíziós csatornánál, amelyeket közvetlenül is fenyegethet egy új küzdelemsorozat, ha a Szuperliga közvetítési jogai máshol landolnak.

Olyan játékosok beszélnek a futball romantikájáról; arról, hogy a „kiscsapatok” mennyire hozzájárulnak a játék nagyszerűségéhez, akik maguk is egy, a nagyokat minden lehetséges módon előnyben részesítő labdarúgóvilág részesei.

David Beckham sorai jól jellemzik az önellentmondásokat:

Szeretem a futballt, az életem, amióta az eszemet tudom. Kisgyerekként és szurkolóként szerettem meg, s szeretem most is. Mint játékos és most mint tulajdonos tisztában vagyok azzal, hogy a sportunk semmi a szurkolók nélkül. A futball mindenkié, erre van szükség. Fair futballra van szükségünk, meritokratikus alapú küzdelemsorozatokra. Ha nem óvjuk ezeket az értékeket, a játék maga kerül veszélybe.

Beckham európai karrierje során szinte mindvégig szuperklubok játékosa volt, vezetőként az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Inter Miami tulajdonosa, tehát főnöke egy zárt, amerikai franchise-rendszerű bajnokságban szereplő csapatnak. Olyan típusú liga ez – annak minden előnyével és hátrányával együtt –, amilyen a Szuperliga lehetett volna Európában. Ugyanakkor társtulajdonosa egykori manchesteri játékostársaival az angol negyedosztályú Salford Citynek, tehát „alulnézeti” perspektívája is van.

Mindenki képmutató lenne? Nem feltétlenül – inkább csak arra világítanak rá ezek a kettősségek, hogy mennyire komplex a futball világa és a populáris szólamok mögött milyen ellentmondások húzódhatnak meg.

Vajon teljesen őszinte-e Gary Neville kirohanása, amikor „a futball elleni gyilkossági kísérletről” beszél, mikor közben játékosként ő is egy átalakuló, az elitnek egyre inkább kedvező közegben szerzett hírnevet? Pályafutása során végig egy gigász (Manchester United) játékosa volt és mostanság a Premier League-et világmárkasághoz segítő, a futball üzletté válásában kulcsszerepet játszó Sky Sports szakkommentátoraként dolgozik. Azé a Sky Sportsé, amelyet – többek között – gyakran pont kapzsiságáért kritizálnak.

Őszinte-e a Szuperliga-tervből kihagyott Everton remekül megírt közleménye, mely izzik a labdarúgás féltésétől és a felháborodástól? Ugyanazé az Evertoné, amely 1985-ben benne volt egy szakadár liga előkészítésében és 1990-ben alaptagja volt a szintén szakadár angol topkluboknak, melyek megalakították a Premier League-t. Az akkori ok? Ugyanaz, ami most a Szuperliga bejelentéséhez vezetett: jobb televíziós szerződések és több pénz reménye, az elitnek jobban megfelelő elosztással és több kontrollal.

A Szuperligát létrehozni kívánó csapatok a saját kezükbe akarták venni a pénzek feletti diszponálást. Az UEFA meg akarja tartani azt. A „kicsik” az elit közelébe kerülés esélyét szeretnék továbbra is megragadni, a drukkerek nem akarják elveszteni a hagyományos futballvilágot és annak bejáratott rendszereit. Ennek a sokfelé húzó futballközösségnek kellene közös nevezőt találnia.

Bizalom nélkül ez nehéz lesz.

Arcvesztés és bizalomvesztés

A dugába dőlt futballpuccs-kísérlet már „áldozatokat követelt”: a Juventus-főnök Andrea Agnelli az Európai Klubszövetség (ECA) elnöki posztját és az UEFA-ban betöltött posztját vesztette el, 2021 végén távozik a Manchester United vezetőségéből Ed Woodward, és alighanem mennek még mások is. Erős a nyomás a szakadárok vezetőin, hogy távozzanak a futballból, mert „árulásukkal” elérték azt, hogy nem tekintik őket többé tárgyalópartnernek. A bedőlt Szuperliga-projektben részt vevő klubvezetők eljátszhatták „kollégáik” és a nemzeti, valamint nemzetközi szervezetek bizalmát, azt kockáztatják, hogy persona non gratává váljanak.

A bizalmunk teljességgel oda. Sosem felejtjük el, hogy megpróbálták ezt meghúzni. Most pedig rohangálnak mindenkihez és azt mesélik, semmi közük nem volt a tervhez. Elképesztő

– idézi a Sky Sports az egyik Premier League-csapat ügyvezetőjét a „bűnbánó szuperligások” vezetőinek viselkedéséről.

Közgazdasági képtelenségtől a BL-ig

Az európai kupasorozatok az 1950-es, 1960-as években alakultak ki, átformálásukat jelentősen befolyásolták a piaci erők. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján egyre többen lettek a változtatásokat követelő, jobban menedzselt küzdelemsorozatot akaró klubok. Mint Silvio Berlusconi, az AC Milan akkori elnöke rámutatott, „közgazdasági képtelenség”, hogy a BEK hagyományos lebonyolításában Európa szupercsapatai már a legjobb 16 között szembekerülhettek egymással (ez történt 1989-ben a Milannal és a Real Madriddal).

Az 1991–1992-es idényben az UEFA létrehozta a Bajnokok Ligáját, mely a csoportkörbe jutóknak sokkal több pénzt, a futballnak egy remekül eladható brandet hozott. Az első számú küzdelemsorozat azonban problémákkal küzd: csökken a nézettsége (a mezőny „szétszakadása” miatt a csoportkör gyakran unalomba fullad), a topklubok pedig minden, nekik tett kedvezmény ellenére is elégedetlenek a pénz elosztásával, no meg azzal, hogy azt az UEFA irányítja. Az európai szövetség 2024–2025-től indítja útjára a megreformált BL-t, hacsak addig nem történik valami nagyobb változás.

Elveszhetett a bizalom játékosok és klubvezetők, szakmai vezetők és klubvezetők között. A játékosok és szakmai vezetők kapták ugyanis a médiakérdések sorát egy olyan projekttel kapcsolatban, amelyről annak bejelentéséig nem is tudtak – a kluboknál dolgozó szakmai vezetők, edzők, stábtagok és játékosok saját bevallásuk szerint a sötétben tapogatóztak.

Sokatmondó, hogy Paolo Maldini, az AC Milan klubikonja és technikai igazgatója állítása szerint semmit sem tudott a Szuperligáról és arról, hogy csapata ahhoz csatlakozni kíván, amíg azt be nem jelentették. Magyarul egy magas szintű sportszakmai döntéshozót is kihagyott a Milan vezetősége az egyeztetésből…

A nyilatkozó játékosok döntő többsége igen negatív véleménnyel volt a tervezett elit küzdelemsorozatról. A szereplők feje fölött meghozott döntés egy másik fajta bizalomvesztéshez vezethet: a futballisták és az edzők úgy érezhették, hogy egyszerű eszközöknek tekintették őket, akiket egyeztetésre sem kell méltatni. És bár lehet, hogy a szigorú vállalati logika szerint nem is kellett volna, de a futball nem mindig a racionalitás terepe…

A klubvezetőségek és szurkolók közötti törésvonal is tovább mélyült, és már eddig is elég mély volt. A drukkerek – különösen a szervezett szurkolócsoportok – egyfajta „végső árulásként” élték meg a tervet. Tiltakozásuk és undoruk kirobbanóan őszinte volt, s a tiltakozások a visszatáncolást követően sem csitultak el Angliában. A drukkerek rendre felemelik a szavukat az emelkedő szurkolói költségek miatt és azért, mert úgy érzik, a klubok „fejőstehénnek” nézik őket, a Szuperliga ötlete csak ráerősített erre a panaszokra.

Persze, ahogy a BBC írta, forrásaik szerint a Szuperliga előkészítői „legacy fans”, azaz „hagyományos drukkerek” néven utaltak rájuk, szemben a megnyerni kívántakkal, „a jövő drukkereivel”. Ahogy Kieran Devlin, a The Athletic újságírója megjegyezte: ez a két szó megmutatott mindent, ami gond a klubtulajdonosokkal.

És elveszett még egyfajta bizalom, ha volt egyáltalán: a klubvezetők kompetenciájába vetett. A világ legnagyobb futballklubjairól, legnagyobb hatalmú klubfőnökeiről van szó, akik (kétségbeesésükben?) egy amatőr elszakadási kísérletet hajtottak végre. Még a tizenöt „alaptagot” sem tudtuk meg, nem hogy miként lehet bekerülni az „elitklubba” további öt csapatnak vagy miként csorog le a beígért pénz a futballpiramison. Egy ilyen felsülés – és elsősorban Florentino Pérez nyilatkozatai – után nehéz komolyan venni a vezetőket és ígéreteiket.

A keménykedésnek nincs vége

Az egyik legnagyobb kérdés, hogy a beígért szankciókat az UEFA, a FIFA vagy a nemzeti labdarúgó-szövetségek és ligák miként tudták volna (illetve tudják) végrehajtani. A szakadárok játékosainak eltiltása a válogatott küzdelemsorozatoktól jogi problémák sorozatát vonhatta volna maga után. A „lázadók” kitiltása saját, hazai küzdelemsorozataikból önkárosító lépés lenne, hiszen a bajnokságok saját közvetítési jogaik, szponzori szerződéseik értékét csökkentenék a legnagyobb klubok kizárásával. Ha a „puccsisták” szankció nélkül szabadulnak, akkor a különböző szervezetek válnak nevetségessé és veszítenek tekintélyükből.

Az angol „szuperligások” meggyőzésében szerepe lehetett annak, hogy a Premier League-nek elméletileg joga lett volna szankcionálni azokat a klubokat, amelyek nem az FA (angol szövetség) vagy az UEFA és a FIFA által elismert küzdelemsorozatokba neveznek. Az Olasz Labdarúgó-szövetség azzal fenyegette meg a szuperligás kilépését hivatalosan még nem megerősítő Juventus, AC Milan kettőst, hogy ha június 21-ig fenntartják álláspontjukat, elvesztik klublicencüket egy új szabályozás következményeképpen.

Azt egyelőre megtippelni is képtelenség, a politikai élet szereplői mennyire tehetnek keresztbe egy szakadár ligának. A Szuperliga-ellenes szólamokkal könnyű népszerűségi pontokat szerezni, Boris Johnson brit miniszterelnök egyből „rá is repült” az ügyre és szurkolóközpontú futballvizsgálat indul. Ez áttekintené a klubok gazdálkodását, a futballpiramis monetáris folyamatait és problémáit, illetve a labdarúgás teljes ökoszisztémáját.

A The Times szerint Johnson politikai nyomást is gyakorolt a Manchester City arab emírségekbeli tulajdonosi körére; különmegbízottja, Lord Udny-Lister útján jelezve, hogy a Szuperligához csatlakozás negatív hatással lehet az Egyesült Arab Emírségek–Egyesült Királyság kapcsolatokra. A kormányfő otthon is „keménykedett”, törvényhozói eszközök bevetését sem tartotta kizártnak a renitensek ellen.

Megoldás a láthatáron sincs

Az európai futballtörténet egyik legkaotikusabb hete után semmivel sem lettünk okosabbak. A Szuperliga hamvába holt, de bármikor fellobbanthatja a „lázadás tüzét”.

A Bajnokok Ligája 2024-től esedékes reformja semmiben sem oldja meg a hatalmas adósságállományt maguk előtt görgető, gigantikus játékosfizetésekkel terhelt topklubok problémáját. Illúzió lenne arra várni, hogy a labdarúgás legnagyobb követőtáború, legnagyobb bevételt generáló klubjai szerényebbre húzzák magukat és elkezdenek óvatosan, fenntarthatóan gazdálkodni – legalábbis addig nem, míg van más választási lehetőségük, például a nekik előnyösebb pénzelosztás kikényszerítése.

A labdarúgóvilág a hirtelen megrázkódtatás után viszonylagos nyugalomba állt vissza, ám bármikor számíthatunk az újabb felfordulásra, főleg, hogy a világjárvány lyukakat ütött a klubok költségvetésén. Prominens edzők (Jürgen Klopp, Thomas Tuchel) már most szót emeltek a BL-reformmal járó meccsterhelés-növekedés ellen, az UEFA meg rámutatott, ha több pénz kell, ahhoz a több meccsen át vezet az út, pont. Még egy feloldandó ellentét.

Szakadékba bámulnak

A Szuperliga tizenkét „alapítója” – a spanyol Real Madrid, Barcelona és Atlético Madrid, az angol Manchester United, Manchester City, Liverpool, Arsenal, Chelsea és Tottenham, valamint az olasz Juventus, Internazionale és AC Milan – közül már csak a Real Madrid, Barcelona, AC Milan, Juventus négyes nem hátrált teljesen ki a projektből. A Liverpool a héten tette közzé 2019–2020-as mérlegét (adózás előtt 46 millió fontos veszteség); a Szuperligában érdekelt klubok közül szinte mindegyik el van adósodva és jelentős veszteséget könyvelt el 2019–2020-ban. Játékoseladások nélkül még súlyosabbak lennének a veszteségek, márpedig a koronavírus-járvány egyik következménye az lehet, hogy óvatosabban adnak-vesznek a klubok a játékospiacon.

A dél-európai topklubok rosszabb helyzetben vannak az angoloknál, nem véletlen, hogy páran közülük még kitartanak az elképzelés mellett. A televíziós jogok piacán megállt a növekedés, a szurkolók hozta bevételek visszaestek a járvány miatt, a folyamatos növekedésre építő szuperklubok pénzügyi szakadékba bámulnak. A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez szerint csak úgy nem lehet visszatáncolni a kluboknak a projekttől, szerződésük köti őket. Mindenesetre a pénzügyi hátteret 3.5 milliárd eurós kölcsönnel biztosítani szándékozó JP Morgan Chase a szélsőséges reakciókat meglátva csendesen, egy bocsánatkéréssel kifarolt a Szuperliga mögül. „Rosszul mértük fel a futballközösség reakcióját és azt, hogy egy ilyen liga megalakítása hogyan érintené őket. Tanulunk ebből” – írta közleményében az amerikai pénzintézet.

Nem tudjuk, mivel lehetne a szurkolókat egy radikális, a futballtradíciók ellen menő változtatás mellé állítani, és kérdéses, egyáltalán számít-e szurkoló, játékos vagy edző ebben a játékban. Vagy egyvalami számít: a kincsesláda, amelynek kulcsát minden szereplő meg akarja szerezni, közben a futball megmentőjeként tetszelegve.

A kincsesláda kulcsa egyelőre maradt az UEFA-nál, a bizalom elveszett, a futballközeg mérgezőbbnek tűnik, mint bármikor korábban.

Nehéz lenne azt mondani, hogy minden jól alakul.