3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyre gondoltak az Egyesült Államok és az EU szabályozó szervezetei, amikor úgy döntöttek, hogy bezárják a vámmentes importot lehetővé kiskaput, amelynek szerepe van a kínai e-kereskedők alacsony áraiban. 

A két kínai elektronikus piacteret, a Temut és a Sheint nagyon alacsony áraik teszik olyan népszerűvé, hogy a helyi versenytársaik az amerikai piacon és Európában alig tudják tartani a lépést velük. A hatóságoknak azonban ez nem jön be. 

A szabályozó szervezetek rájöttek, hogy a kis tételben importált árukra vonatkozó vámmentesség az olcsóság egyik titka, ami versenyhátrányt okoz az amerikai és európai e-kereskedőknek. Nekiláttak hát a kiskapu bezárásának. Az USA-ban már látszik ennek eredménye – derült ki a CNBC összefoglalójából.

Az amerikai képviselőház a Kínai Kommunista Párt tevékenységével foglalkozó különbizottsága egy éve készíti elő ezt a változtatást. A Biden-adminisztráció pedig elszánta magát a beavatkozásra annak ellenére, hogy egy, az 1930-as évek óta érvényben lévő szabályt kell megváltoztatni, amivel meg fog ugrani a vámosok munkaterhe.

Drágább lesz a rendelés
Drágább lesz a rendelés
Fotó: Depositphotos

A kiskapu úgy szól, hogy nem kell levámolni a 800 dollárnál (283 ezer forint) kisebb értékű csomagokat. A dörzsölt kínaiak egyszerűen csak annyit csinálnak, hogy a megrendeléseket ennél kisebb értékű pakkokban viszik be az Egyesült Államokba. Az Európai Unió esetén 150 euró – csaknem 60 ezer forint – ez a határ, tehát a kiiktatása nem növeli annyival az árakat, mint a tengerentúlon.

Árfolyam

Az Egyesült Államokban ugyanis a képviselőházi bizottság szakértőinek számítása szerint 20 százalékkal dobhatja meg a Temu és a Shein árait a kiskapu becsukása. A londoni székhelyű Edited piackutató cég egy számpéldán mutatja be milyen következménye lehet a változtatásnak, és az miként hathat a kínai óriások versenyképességére.

Az Edited becslése szerint Sheinen egy ruha átlagosan 28,51 dollárba – alig több mint 10 ezer forintba – került június elején. Ezzel párhuzamosan a szintén a fast fashionban utazó H&M-nél és a Zaránál 40,97 (14 500 forint) és 79,67 (több mint 28 ezer forint) dollár volt ez a mutató. Ha a kínai e-piactéren 20 százalékkal nő az átlagár, akkor 34,21 dollárba (12 110 forintba) fog kerülni átlagosan egy-egy ruha, ami közelebb van az utóbbi árakhoz.

Ez az jelenti, hogy azok vevők, akiket zavarnak a Shein viszonylag hosszú szállítási idői, úgy találhatják, hogy a kisebb diszkont már nem éri meg a hosszabb várakozást, és inkább az otthonukhoz közelebb lévő forrásokból szerzik majd be a hordani valót. Más szóval a kínaiak elveszthetik a vásárlások egy részét, de nem lehetetlenül el a tevékenységük Kína határain túl. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Hogyan egyensúlyozz teljesítmény és pihenés között az üzleti életben?
Márkázott tartalom | 2025. július 3. 13:46
A mai üzleti világban gyakran előfordul, hogy a teljesítményt minden elé helyezzük, még akkor is, ha ez hosszú távon a jóllétünk rovására megy. Valójában az igazi siker kulcsa abban rejlik, mennyire tudatosan képes valaki pihenni és regenerálódni. A határidők betartása nem elég, figyelmet kell fordítani arra is, hogyan lehet feltöltődni a mindennapi terhek okozta stressz után.
Vásárló Autóbérlés – megfontolt választás
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 13:13
Egyre többen döntenek az autóbérlés mellett pénzügyi szempontokat mérlegelve. Saját járművet fenntartani manapság igencsak költséges vállalkozás, épp ezért sokak számára jobban megéri kocsit bérelni.
Vásárló Mit üzen a cégéről, ahogyan a véleményekre reagál?
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 12:00
Amikor valaki új szolgáltatót keres, az első útja gyakran a Google vagy a Facebook értékelésekhez vezet. Ez az első benyomás pillanatok alatt eldöntheti, hogy az érdeklődőből lesz-e vásárló. Az online térben a visszajelzések nemcsak szavak, hanem bizonyítékok. A minőségre, a hozzáállásra, és arra, hogy egy vállalkozás valóban figyel-e ügyfeleire.
Vásárló A szemüveg helyes ápolása a lehető legegyszerűbben
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 11:23
A szemüvegesek számára nem csupán egy stílusos kiegészítő a szemüveg, hanem mindennapjaik fontos kelléke. Ha nem vigyáznak rá megfelelően, az akár az életminőségük romlásához is vezethet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG