7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A Privátbankár.hu Árkosár-felmérésének lassan 15 éves története során még soha nem mértünk akkora éves drágulást az általunk vizsgált hipermarketekben, mint most. Novemberre az októberben mért rekordot is túlszárnyalta az áremelkedés, és minden idők legmagasabb számlájával találtuk szembe magunkat - havi szinten csak 51 forint az áremelkedés, de éves szinten közel 3500 forintot ugrott a nagybevásárlás ára.

November 5-én – mint 2007 februárja óta minden hónap elején – újra nyakunkba vettünk három hazai hipermarketet, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára. Már az előző, októberi felmérésünk után is minden idők legmagasabb végösszegéről írtunk, amikor is kétszámjegyű, 10,3 százalékos drágulást mértünk a hazai hipermarketekben. A trend novemberben is folytatódott – nem is akárhogyan. Az Árkosár-felmérések történetének legnagyobb emelkedési csúcsát értük el:

eszerint átlagosan 17 százalékkal emelkedtek az árak tavaly novemberhez képest.

Az eddigi legmagasabb éves emelkedést utoljára 2011 májusában mértük - akkor a mostaninál közel 2 százalékponttal alacsonyabb, 15,2 százalékos éves áremelkedést találtunk.  

A mostani drágulás beleillik a március óta tartó folyamatba - mostanra inkább exponenciális, mint lineáris emelkedést láthatunk az éves áremelkedés mértékét jelző mutatóban. (A görbét legfeljebb a júniusi adat töri meg, de itt is felfelé kiugró változást látunk.)

A Központi Statisztikai Hivatal egyébként holnap teszi közzé a friss, októberre vonatkozó inflációs adatait (az Árkosár-felmérés eredményeit közel 15 éve havi rendszerességgel mindig a statisztikai hivatal közlése előtt 1 nappal publikáljuk). Előző hónapban 5,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál a hivatal szerint. Elemzők már akkor úgy kalkuláltak, hogy számítani lehetett az infláció szeptemberi felpattanására. Bár felmérésünkben egy hónappal előre járunk a KSH inflációs adatánál, az októberi adat is sok éves csúcsot hozhat.

Bár az áremelkedés üteme a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint hónapról hónapra gyorsul, a mostani, rekordmagas drágulási ütemhez a bázishatás is kellett:

tavaly novemberben épp 2020 legalacsonyabb éves árindexét mértük,

akkor csak 3 százalékkal emelkedtek az árak a megelőző év novemberéhez képest. Innen ugrottak most az árak rekordmértékben. Az egyre gyorsabb áremelkedést jól mutatja, hogy nem egy áruház kiugró adata húzta fel az átlagot, hanem valamennyi láncnál komoly drágulást mértünk egy év leforgása alatt: az Auchan 19,2, a Tesco 18,4, az Interspar 13,3 százalékkal emelt az általunk vizsgált termékek árain. A legolcsóbb és a legdrágább hipermarket között sincs jelentős különbség, mindössze 1300 forint (5 százalék). Az alábbi grafikonon is látszik, hogy tavaly novemberben majdnem éves mélypontra esett a kosár ellenértéke, most viszont épp éves csúcsra emelkedett:

Ha előző hónapot nézünk, „csak” 0,2 százalékkal került többe a nagybevásárlás. Egyedül az Intersparnál találtunk árcsökkenést, havi szinten 3,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetnünk a holland láncnál. A másik két áruház azonban emelt az árain: míg a Tesco 0,5 százalékkal, az Auchan 4 százalékkal ment feljebb egy hónap alatt.

Így a három áruház átlaga alapján 24 037 forintra jött ki a kosárérték.

Ez mindösszesen 51 forinttal múlja felül az októberi Árkosarat, de ha összevetjük a tavaly novemberi nagybevásárlással, az árak emelkedése már jóval drámaibb képet mutat:

akkor 20 549 forint is elég volt ahhoz, hogy megöltsük kosarunkat, míg most 24 ezer forintból sem jöttünk ki a családi nagybevásárlás végeztével.

Persze ha mindent ott vennénk, ahol azt a legolcsóbban adják, ugyanezekkel a termékekkel ugyanezekben az üzletekben kevesebb pénzből is megúszhattuk volna a nagybevásárlást, ami 21 500 forintos végösszeget jelentene. A tripla idő vagy a tripla létszámú bevásárlóstáb azonban nem biztos, hogy megérné: alig 2600 forintot lehetne megspórolni, és a logisztikai problémákról – meg az üzemanyagárakról – még nem is beszéltünk.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Előző felmérésünk során tapasztaltak után arról írtunk, hogy margarin az éves áremelkedésben átvette az első helyet az étolajtól. Akkor a margarin 50 százalékkal került többe, mint egy éve, az étolaj 36 százalékkal. Ezúttal az olajnál mindösszesen 29 százalékos éves drágulást mértünk, míg a margarin ára tovább szállt: 61 százalékkal fizethetünk érte többet, mint tavaly novemberben. A margarinhoz ennél olcsóbban nem tudtunk volna hozzájutni a vizsgált üzletekben: mindhárom áruházlánc fillérre pontosan ugyannyiért kínálta a megfigyelt margarint, ráadásul pont ugyanannyiba került, mint előző hónapban - ahogy a teljes kosár esetében, a margarinnál is a tavaly novemberi árhoz képest van durva ugrás, nem pedig az előző hónaphoz képest vagy épp az áruházak között van nagy különbség.

Komolyabb, 49 százalékos áremelkedést találtunk a lisztnél is. Mindeközben több más termék árában is vaskosabb áremelkedést láttunk: a csirkemellért 33, az égetett szeszrét 32, a teáért 31, a burgonyáért 36, a tésztáért 28, a kávéért 26 és a túródesszertért is 23 százalékkal kell többet fizetnünk, mint egy évvel ezelőtt. A felmérésünkben vizsgált termékek közül 10 százalékot meghaladó mértékben csak a kóla (-14 százalék) és a párizsi (-10 százalék) ára csökkent egy év alatt.

(Fotó: MTI Fotó: Krizsán Csaba)
(Fotó: MTI Fotó: Krizsán Csaba)

Ha az előző hónaphoz képest mért változásokat nézzük, már három terméknél volt 10 százaléknál nagyobb árcsökkenés. Ezek a banán (-27 százalék), a jeges tea (-16 százalék) és párizsi (-10 százalék) voltak. Nagyobb, 10 százalékos drágulást ötnél találtunk: a burgonya 44, az alma 40, a liszt 12, a kávé és a tea 11-11 százalékkal lett drágább októberhez képest.

Havi legolcsóbbak

Minden felmérésünk alkalmával megnézünk plusz három terméket, amelyeknek minőségre és márkára való tekintet nélkül feljegyezzük az árát - azt, hogy ha csak az számítana, hogy mennyibe kerül, hol szerezhetnénk be a legolcsóbban őket. Ezúttal három köretnek való közül választottunk. Választásunk a rizsre, a bulgurra és az édesburgonyára (avagy batátára) esett. Ezeknél nem csak a szezonalitás adja az apropót. A mostaniakat annak kapcsán vizsgáltuk meg, mert a Tesco néhány héttel ezelőtt „élő állati kártevők jelenléte” miatt saját vizsgálata alapján levette a polcokról az egyik saját márkás rizsét és az intézkedésről értesítette a vásárlókat.  

Természetesen nem zsizsikes rizsekre vadásztunk, kizárólag arra voltunk kíváncsiak, hol és milyen rizst lehet most a legolcsóbban beszerezni. „B” típusú, kilós rizst a legkedvezőbb áron az Interspar kínálta: 349 forintért adták az S-Budget saját márkás terméküket. Ennél valamivel többért, 365 forintért találtunk rizst az Auchanban, míg a Tescóban 419 forintért adta a Mester márkájú rizst.

Az utóbbi időszakban nálunk is egyre gyakrabban fellelhető köretként a bulgur. A török rizsnek is nevezett, gyakorlatilag tört búza legolcsóbban az Auchanban volt: 999 forinttba került a Nettfood terméke. Ennél alig valamivel többre, 1079 forintra jött ki a Vegabond bulgurja (500 grammos kiszerelés 539 forintba került). Az Intersparban pedig a Lestello márkájú, 250 grammos bulgur 329 forint volt, a kilós ár így itt 1316 forintot jelent.

Harmadik vizsgált köretünk az édesburgonya volt. Ebből a legolcsóbbat a Tesco adta. Az akciós, magyarországi batátát már 449 forintért meg lehetett venni, 499 forintért egyiptomi édesburgonyát kínáltak az Auchanban, míg szintén Egyiptomból származó zöldséget árult az Interspar is, már 799 forintos kilós áron.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG