Hirdetés
Hirdetés

Elfogadta az EP a menekültvízumot – idén eddig a legtöbb kérelmet adták be

2018. december 11., 14:24

Azzal párhuzamosan, hogy az Európai Parlament megszavazta a vízumot, megdőlt egy idei rekord.

Mintegy 55 ezer elsőfokú menedékkérelmet nyújtottak be októberben az Európai Unióban, illetve Norvégiában és Svájcban, ami a legmagasabb szám idén - írta jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal.

A szervezet közlése szerint ehhez jön még hozzá nagyjából ötezer ismét benyújtott kérelem, az összesített szám így 60 ezer körüli, magasabb az idei havi átlagnak számító 51 ezernél. Bár ez 2018-ban rekordnak számít, az év első 10 hónapjában így is kevesebb volt az igénylők száma (522 ezer) a tavaly regisztráltnál (597 ezer).

Hirdetés

A kérelmezők legnagyobb csoportját a szíriai (6740), az afgán (4921) és az iraki (3869) állampolgárok tették ki októberben, de nőtt az irániak és a törökök száma és részaránya is, így immár utóbbiak kerültek a lista negyedik és ötödik helyére.

Októberben 3170 iráni állampolgár kért menedéket Európában, több mint az elmúlt két évben bármikor. Közülük átlagosan minden harmadik jut menekültstátushoz a korábbi adatok alapján. A török kérelmezők száma 2880 volt, ami ugyancsak rekordnak számít, nekik 44 százalékuk nyer menedékjogot.

Megszavazták

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.

A határozatról november közepén már szavaztak az EP plenáris ülésén, akkor nem kapott abszolút többséget a javaslat. A jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete másnap úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely ismét szavazásra bocsátotta az elképzelést. Fideszes néppárti EP-képviselők szerint ez az eljárás jogellenes.

A keddi szavazáson 429 támogató, 194 elutasító és 41 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az EP-képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérők legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására. Olyan humanitárius célú vízumot hozna létre, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein, ha belépésük egyedüli célja a menekültstátusz kérése. A vízummal az úti dokumentumot kiállító tagállam területére lehetne belépni, kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából.

Indítsd be az évet 1,5 millió forinttal

Ne fizess feleslegesen többet a kölcsönért, csak mert nagyobb összegre lenne szükséged. Személyi kölcsön kalkulátorunkkal megtalálod a legkedvezőbb kölcsönajánlatokat! Nézzük a törlesztőrészlet nagysága alapján, mit kínálnak a bankok, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapos futamidővel: a törlesztőrészlet-alapú rangsor szerint az egyik legkedvezőbb ajánlatot a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsöne jelenti, hiszen itt a törlesztőrészlet havonta 30 327 forint (THM: 8,17%), és csak pár forinttal kell havonta többet fizetni a Raiffeisen Bank személyi kölcsönéért, hiszen itt 30 379 forint a törlesztőrészlet (THM: 8,97%), míg a Budapest Bank Online Prémium kölcsöne havonta 32 128 forintba kerül (THM: 10,50%), az Erste Most Extra személyi kölcsön pedig 32 606 forintos törlesztőrészlet mellett igényelhető (THM: 12,35%). További ajánlatok érdekelnek? Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és találd meg a legjobb ajánlatot!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Mindenki tudta, hogy nagy bukás lesz Londonban - ütni kezdték a forintot

Mindenki tudta, hogy nagy bukás lesz Londonban - ütni kezdték a forintot

Mivel borítékolható volt, hogy elbukik a parlamentben a Brexit-megállapodás tervezete, inkább a várható kínai gazdaságélénkítő lépések mozgatják a piacokat - Londonban azért van egy kis hullámvasutazás, a brit fontot is megrángatták. Budapesten két papír is limittel emelkedik, a forint viszont határozottan gyengül az inflációs adatközlés óta.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?