Hirdetés
Hirdetés

Kína alacsonyabb növekedéssel is beéri

2017. december 25., 18:39

Kína terve az, hogy a 2010-es értékhez képest megduplázódjon a gazdasága 2020-ig, és ez akkor is megvalósul most már, ha csak 6,3 százalék lesz a növekedés a következő három évben.

Kína korábban 6,5 százalékos gazdasági növekedési ütemet tűzött ki a 2016-2020-as időszakra, de most a kommunista párt magas rangú gazdaságpolitikusa, Yang Weimin kijelentette, hogy a két tized százalékponttal alacsonyabb növekedés is megteszi a következő három év átlagában, annál is inkább, mivel a Bloomberg által figyelemmel kísért elemzők véleménye szerint idén 6,8 százalék lesz a növekedés, jövőre pedig 6,5. Kína így még mindig a leggyorsabban növekvő gazdaságok egyike, és valószínű, hogy még jó ideig az is marad, így pár éven belül a világ legnagyobb gazdaságává válik.

Hszi Csinping elnök ugyanakkor már jelezte, hogy vannak olyan égető problémák, melyeket szeretnének mindenképpen megoldani, akár kisebb gazdasági növekedés árán is. Ezek közül az egyik a megnövekedett eladósodottság miatti fokozott pénzügyi kockázat, a másik a súlyos környezetszennyezés, elsősorban a nagyvárosokban, végül a szegénység felszámolása, mivel a gyorsan növekvő gazdaság kedvező hatása nem minden réteget ért még el a kínai társadalomban.

Hirdetés

Az ország GDP-je egy vezető kínai gazdaságpolitikus szerint 12,2 ezermilliárd dollár lesz, így ha csak 6,3 százalék lesz a következő 3 év átlaga, megvan a duplázás 2010-hez képest. Az egyetlen, a kínainál még nagyobb gazdaság, Amerika adata a 19 ezermilliárd dollárhoz közelít, így Kínának még közel 70 százalékkal kell többet nőni Amerikánál, hogy utolérje. Ez a jelenlegi folyamatok mellett 2030 körül valószínűsíthető.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Beizzítják az űrversenyt – Kína kolóniát építene a Holdra?

Beizzítják az űrversenyt – Kína kolóniát építene a Holdra?

Kennedy és az első Holdra szállás óta nem volt különösebben éles az űr, pontosabban a Hold meghódítására irányuló verseny. Ezt most Kína piszkálhatja fel, ugyanis olyasmire készül, amit eddig senkinek sem sikerült: űrszondát akar juttatni a Hold sötét oldalára. Kérdés, hogy milyen céllal – és vajon mit visznek magukkal a rejtélyes holdjárón.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?