Hirdetés
Hirdetés

Merkel nemje után Johnson is nemet mond

2019. október 08., 13:45

London nem készít új javaslatot a Brexit feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni. Ezt egy meg nem nevezett kormányzati illetékes az után közölte, hogy Merkel kijelentette: a jelenlegi brit javaslat alapján valószínűtlen a megállapodás.

A Downing Street tájékoztatása szerint Angela Merkel német kancellár kedden telefonon közölte Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy a mostani brit javaslatcsomag alapján "rendkívül valószínűtlennek" tartja a megállapodást.

A The Spectator című, a kormányzó brit Konzervatív Párthoz közelálló heti politikai folyóirat online kiadása kedden ismertette egy meg nem nevezett kormányzati illetékes helyzetértékelését, amely szerint viszont ha Johnson minap beterjesztett megállapodási javaslatcsomagja "kimúlik a következő néhány napban", London nem tesz kísérletet az indítvány újjáélesztésére.

Hirdetés

A kormányzati illetékes a folyóiratnak eljuttatott terjedelmes, hivatalosan nem cáfolt fejtegetésében leszögezi azt is, hogy a brit kormány a jogi tanácsadóktól kapott szakvélemények alapján "mindenféle módon" meg tudja akadályozni az október 31-én esedékes kilépés halasztását, és úgy fogja tekinteni, hogy a halasztást támogató EU-tagországok "ellenséges módon" beavatkoznak a brit belpolitikába.

A kormányforrás szerint - aki a The Daily Telegraph című, a The Spectatort is gondozó kiadói csoporthoz tartozó konzervatív brit napilap szerint nem más, mint Dominic Cummings, Johnson befolyásos és rendkívül EU-szkeptikus főtanácsadója - a halasztást ellenző EU-országok viszont "a sor elejére" állhatnak a jövőbeni együttműködésről szóló tárgyalásokon.

Az elmúlt napokban a brit sajtóban többször felmerült az az értesülés, hogy Boris Johnson más EU-tagországoktól, köztük például Magyarországtól kérné a Brexit esetleges halasztásának megvétózását, ha a halasztás kezdeményezésére a brit kormány rákényszerülne.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a múlt héten Londonban tárgyalt, a magyar közmédiának nyilatkozva erről a kérdésről úgy fogalmazott, hogy "olvastuk az erről szóló pletykákat, de (a magyar kormányhoz) nem érkezett ilyen megkeresés".

A londoni alsóház - a Konzervatív Párt számos, a tory frakcióból azóta eltávolított képviselőjének támogatásával - a múlt hónap elején elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amelynek alapján ha a jövő hét végéig a brit parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz és a megállapodás nélküli Brexithez sem, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

Johnson az utóbbi hetekben többször is határozottan leszögezte, hogy erre semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó, és a brit EU-tagság október 31-én mindenképpen megszűnik, akár megállapodással, akár anélkül.

Folyamatosan hangoztatja ugyanakkor azt az álláspontját is, hogy a kormány tartja magát a megállapodás nélküli Brexitet tiltó törvényhez.A brit miniszterelnök eddig nem részletezte, hogy ezt a nyilvánvaló ellentmondást miképp oldaná fel.

A The Spectator által kedden idézett kormányforrás erről a kérdésről úgy fogalmaz: a brit kormány világossá fogja tenni, hogy nem hajlandó tovább tárgyalni, így teljesen értelmetlen lenne a Brexit bármiféle halasztása. Az EU "azt hiszi, hogy további halasztás esetén újabb és még újabb javaslatokkal állunk majd elő, de ez nem fog megtörténni" - idézi Downing Street-i forrását a folyóirat.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének keddi tájékoztatása szerint Angela Merkel német kancellár és Boris Johnson félórás keddi telefonbeszélgetése alapján a megállapodás immár "gyakorlatilag lehetetlennek tűnik".

A Downing Street illetékesének beszámolója szerint Merkel ragaszkodott ahhoz, hogy a megállapodás fejében Észak-Írországnak az EU vámuniójában kell maradnia, annak érdekében, hogy ne legyen szükség az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésére.

A brit kormány által a múlt héten beterjesztett új javaslatcsomag sarkalatos elemei közé tartozik ugyanakkor, hogy Észak-Írország a Brexitet követő átmeneti időszak után nem az EU vámuniójának, hanem teljes mértékben az Egyesült Királyság vámtérségének tagja lenne, összhangban azzal az alapelvvel, hogy az Egyesült Királyság egységes egészként hagyja el az Európai Uniót és annak vámunióját is.

A BBC által kedden név nélkül idézett brüsszeli források gyakorlatilag kétségbe vonták a brit kormányfő és a német kancellár telefonbeszélgetésének a Downing Street által ismertetett verzióját, mondván: ez nem elfogadott uniós álláspontot tükröz, és az EU nem is ezt a nyelvezetet használja.

Raiffeisen KH Cetelem További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Olaszországban már nem csak pörkölik, de termesztik is a kávét

Olaszországban már nem csak pörkölik, de termesztik is a kávét

A globális klímaváltozás miatt 2050-re a kávétermesztésre alkalmas helyek a trópusi területeken a jelenlegi felére csökkenhetnek, ezért Kaliforniában, Ausztráliában és Szaúd-Arábiában, de még Olaszországban is, mely országok amúgy kívül esnek a hagyományos kávétermesztési övezeten, már próbálkoznak a kávébab meghonosításával.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?