3p
Értesülésünk szerint a Fidesz felsőbb döntéshozóinak irodáit többségében Nagy-Magyarország térképek díszítik. Sokakat meglephet Horvátország érzékenysége, de az országnak a magyar- és az olasz határ kivételével az egykori jugoszláv tagállamokkal a mai napig vitatottak a határai. Káncz Csaba jegyzete.
A Fidesz 16. Elnökségi ülés Advent idején, háttérben Nagy-Magyarország térképe. Forrás: Facebook/Orbán Viktor

A magyar miniszterelnök 2014 elején, a Paks bővítéséről konspiratív körülmények között megkötött moszkvai paktumot követően állította hazánkat egy új regionális geopolitikai pályára. Napjainkra a Kreml főideológusának, Aleksandr Duginnak a világképét is  teljesen magáévá tette a magyar miniszterelnök a gyenge- és haldokló Nyugatról, a liberalizmus- és a felvilágosodás pestiséről, mint ahogyan az autokrata vezető kultuszáról is.

Nagy fejeseknek nagy térképet

Idén áprilisban Sławomir Nitras, a centrista lengyel jobboldal (PO) országgyűlési képviselője – egyben az EBEsz parlamenti közgyűléséhez rendelt lengyel küldöttség vezetője – aztán kijelentette egy interjúban, hogy Orbán miniszterelnök Ukrajna felosztásáról tárgyalt titokban a lengyelekkel a 2014-es ukrán krízis idején és a magyar politIkai vezető fel akarja rúgni a világháború utáni európai békerendszert.  Tegyük hozzá, hogy Orbán ezeket az életveszélyes felvetéseket nem tehette volna meg Moszkva előzetes felhatalmazása nélkül, hiszen Budapest igencsak gyenge bábu a régiós sakktáblán.

Valóban, értesülésünk szerint mára a Fidesz felsőbb döntéshozóinak irodáit többségében Nagy-Magyarország térképek díszítik. Orbán már csak azért is tarthatta a világ legtermészetesebb dolgának, hogy a kormánypárt adventi, december 16-i elnökségi ülését egy ilyen, óriási térképpel díszített teremben tartsák meg – és az erről készült képet aztán ország-világ elé tárja.

Csakhogy a kép leolvasztotta a biztosítékokat Zágrábban: Andrej Plenković miniszterelnök azt provokációnak tartva utasította a horvát külügyminisztériumot válaszlépések megtételére. Márpedig január elsejétől Horvátország veszi át Finnországtól az EU elnökségi teendőket, így Zágráb irányítja majd a Budapesttel szembeni, 7-es paragrafus szerinti jogállami eljárást.

A horvát démonok

Káncz Csaba

A mostani zágrábi felhorkanás idén már második a sorban.  Júniusban, a Trianon emléknapon a hazai kormány nemzetközi kommunikációs irodája tett közzé egy olyan térképet, amelyen öt kéz tépi szét a történelmi Magyarország területét. Az illusztráció miatt tiltakozott a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium, valamint elítélte azt a román külügyminisztérium is.

A szlovén külügyminisztérium pedig közölte: Ljubljana elítéli a magyar kormány hivatalos Twitter-oldalán közzétett térképet, amely azt sugallja, hogy Szlovénia és más országok a trianoni békeszerződés után földterületeket sajátítottak el Magyarországtól.

Sokakat meglephet Horvátország érzékenysége és heves válaszreakciói, de látnunk kell azt, hogy az országnak a magyar- és az olasz határ kivételével az egykori jugoszláv tagállamokkal a mai napig vitatottak a határai.  Ezzel párhuzamosan a horvát nemzeti démonok is alaposan dolgoznak: Zágrábban központi politikai kampány folyik a második világháborús bűnök eltussolására, ahogyan az 1990-es évek háborús bűneinek ügyészségi feltárását is rendre elszabotálják.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG